Újra van közvetlen légi járat Magyarország és Kazahsztán között

HírKlikk 2025. május 28. 08:30 2025. máj. 28. 08:30

Magyar Levente miniszterhelyettes a SCAT Airlines kazah légitársaság járatnyitó rendezvényén emlékeztetett rá, hogy a múlt héten Magyarország adott otthont a Türk Államok Szervezete (TÁSZ) csúcstalálkozójának, és ma már mondhatni, hogy hazánk stratégiai együttműködést folytat ezen országokkal.

Kiemelte, hogy az együttműködésnek van egy érzelmi alapja is, de a kapcsolatok azért is fontosak, mert a türk államok szerepe egyre inkább felértékelődik a nemzetközi politikában és gazdaságban.

„Összesen több millió négyzetkilométernyi területről beszélünk, százmilliós nagyságrendű lakossággal, fejlődő katonai potenciállal, óriási gazdasági perspektívával, s mindezen adottságok miatt pedig a világ nagyhatalmai mind keresik a kapcsolatot és az együttműködést ezekkel az államokkal" – mutatott rá.

„Arról se feledkezzünk el, hogy ezek az államok hatalmas nyersanyagkincsen osztoznak, amelyből egyébként Magyarország is részesül, ahogyan Európa számos más állama is. Tehát nem lehet eléggé hangsúlyozni azt, mit jelent nekünk, hogy a Türk Államok Szövetségével ilyen elmélyült kapcsolatot ápolunk, és ma már megfigyelő tagként részt veszünk a munkájában" – tette hozzá.

Magyar Levente kifejtette, hogy ennek az országcsoportnak egy kiemelkedően fontos tagja a hatalmas területű és igen jelentős nyersanyagkinccsel rendelkező Kazahsztán, amellyel Magyarország kétoldalú alapon is szoros kapcsolatot ápol régóta.

„Magyarország régóta törekszik arra, hogy minden partnerével, így Kazahsztánnal is közvetlen légijárat kösse össze, hiszen ha megvan a közvetlen kapcsolódás lehetősége fizikai értelemben, akkor az hozza a mozgást, hozza a turizmust, hozza a hallgatóknak a nagyobb érdeklődését, bár Kazahsztán így is évi 250 felsőoktatási hallgatót küld Magyarországra egy állami ösztöndíjprogram keretében" – tudatta.

Az államtitkár arra is kitért, hogy a közvetlen összeköttetés az üzleti kapcsolatoknak is egy nagy lökést adhat. Rámutatott, hogy ez Azerbajdzsánnal már megvan, Törökországgal több is, illetve zajlik a munka a légijárat megteremtésén Üzbegisztánnal is.

„Ezzel a járattal Kazahsztán felé megteremtődik a közvetlen kapcsolattartás lehetősége, ami reméljük, hogy hamarosan tovább bővül a kazah nagyvárosok sora felé. És Kirgizisztánnal pedig most, éppen néhány nappal ezelőtt, amikor itt volt az elnök, tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök arról, hogy a lehető legrövidebb időn belül szintén közvetlen járatot fogunk nyitni" – mondta.

„Tehát ez azt jelenti, hogy hamarosan elérünk abba az állapotba, hogy mind az öt együttműködő, illetve tagállammal a Türk Államok Szövetségén belül meglesz a közvetlen légijárat" – fűzte hozzá.

„Köszönjük a SCAT Airlines érdeklődését és azt, hogy Közép-Európán belül Magyarországon nyitják az első járatot. Ez kifejezi mindazt, amiről beszéltem, a magyarok és kazahok különleges kapcsolatát és azt, hogy nem csak mi tekintünk stratégiai partnerként a türk államokra, hanem ők is ránk, és van egy egészséges kölcsönösség ebben" -–folytatta.

„Én nagy reményekkel vagyok az iránt, hogy ez a járat hosszú távon életképes lesz, és a jelenlegi induló heti két járat hamarosan ötre tud majd bővülni, (…) és utána ez magával hozza majd a többi járatot is Kazahsztán és Magyarország között" – összegzett.