Utolsó útjára kísérték Karsai Dánielt

HírKlikk 2024. október 27. 05:39 2024. okt. 27. 05:39

Karsai Dániel szeptember végén halt meg. Az alkotmányjogász ALS-diagnózisát követően az eutanáziát emelte be a közbeszédbe, elment a témával Strasbourgig.

„Danit ma örök nyugalomra helyeztük. Végakarata értelmében szűk családi körben és legközelebbi barátai által kísérve, Mike Oldfieldot hallgatva, némi alkoholt fogyasztva” – írt Facebook-oldalán Karsai Péter, Karsai Dániel alkotmányjogász testvére.

„Vigyázz magadra, Bro’. Mindent csak köszönhetünk Neked”– írta temetése után testvére.

Karsai Péter közölte, hogy október 30-án szerdán 21:30-tól a 6Szín Teátrumban az aznapi előadás után szerveznek egy közönségtalálkozót, amit Csáki Judit színházkritikus fog moderálni. „Beszélgetünk majd az Egy tökéletes nap című darabról, valamint mindkét nagybátyánk, Karsai György és Soke Kelemen István fognak megemlékezni Daniról (tervek szerint én is tartok egy rövidebb beszédet)” – írta.

Karsai Dánielnél 2022 augusztusában diagnosztizálták az ALS-betegséget, ettől kezdve a súlyos betegek saját életükről történő önrendelkezéséért harcolt. Az Emberi Jogok Európai Bírósága szeptember 3-án jogerősen kimondta, hogy a magyar állam nem sérti az alkotmányjogász emberi jogait azzal, hogy nem teszi számára lehetővé az aktív eutanáziát.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom