Üzent a varsói Pride Budapestnek

HírKlikk 2021. június 20. 06:00 2021. jún. 20. 06:00

Nem volt felhőtlen a meleg büszkeség napja idén Varsóban. Habár ez a régió legnagyobb ilyen felvonulása, és a résztvevők örültek, hogy a járványügyi korlátozások nagy részének feloldása után ismét megtarthatták hagyományos fesztiváljukat, a magyar parlament hét közepi döntése aggodalommal tölti el a lengyel LMBTQ-közösséget is.

Számukra is riasztó, hogy Oroszország után már Magyarországon is van törvény, amely megbélyegzi a többségétől eltérő szexuális orientációt, ráadásul összemossa azt a pedofíliával – írja az Euronews.

Ez a szemlélet uralkodik Lengyelországban is: a lengyel kormánypárt és az államfő szintén veszélyes ideológiaként tartja számon ezt a másságot. Az államfő úgy fogalmazott korábban, hogy az LMBTQ nem közösség, hanem ideológia, amely még a kommunizmusnál is rombolóbb hatással van a társadalomra.

A varsói Pride 20. évfordulóját ünnepelte szombaton. A még érvényes járványügyi intézkedések miatt a felvonulók a szokásosnál rövidebb utat tettek meg, és figyelniük kellett a távolságtartásra is.

A hagyományos családmodell védelmének szükségességével érvelő politikai vezetés meghallgatásra talál a lengyel társadalom nagy részében. Ezzel együtt ezt a fesztivált az elmúlt két évtizedben csak kétszer tiltották be: először még a kezdetekben. Varsó akkori konzervatív polgármestere lépett föl ellene, mondván, hogy nem engedi népszerűsíteni a homoszexualitást. Tavaly pedig a koronavírus-járvány miatt nem tarthatták meg.

Forrás: Euronews