Vajon miért akarja tudni a kormány, hogyan ítélik meg a magyarok Putyint és Trumpot?

NVZS 2024. október 16. 07:30 2024. okt. 16. 07:30

Kifejezetten érdekes, hogy egy héten belül immár harmadszor fut bele e sorok szerzője egyértelműen a kormány számára készülő, azaz Rogán-féle közvélemény-kutatásba. Az előző kettőről a Reddit platformján találtunk bejegyzést, az pedig, amelyről most értesültünk – olvasónknak köszönhetően –, hanganyag formájában jutott el hozzánk, mégpedig annak teljes terjedelmében. Azaz, ezúttal pontosan tudjuk, hogy e hét kedd délután a kérdezőbiztosok milyen kérdéseket tettek fel, milyen sorrendben a Magyar Társadalomkutató Kft. megbízásából. Ebből a szakértők bizonyára sok mindent le tudnak szűrni, de a laikusok számára is kifejezetten izgalmas látni, hogyan állnak össze az ilyen kérdéssorok.

Bizonyítást nyert a tétel: Rogán Antalék tényleg mindent és állandóan mérnek. Erre utal az is, hogy csak a Hírklikk egy hét alatt három különböző közvélemény-kutatásról is értesült. A cél persze nem váratlan és meglehetősen egyértelmű: az elmúlt egy hétben kikerült telefonhívások tartalmából, a kérdezések irányából pontosan tetten érhető, hogy muníciót keresnek a következő időszak kormányzati propagandakampányaihoz, keresik azokat a fogódzókat, amelyek segíthetik a szlogenek, de akár a már belengetett nemzeti konzultáció kérdéseit, azok irányát. S persze támasztékot az unortodox politikához, amit Orbán folytat. 

Például egyértelműen szeretnék felmérni, hogyan viszonyul a társdalom a jelenlegi orbáni külpolitikai irányhoz, pontosabban az általa éppen favorizált (vagy éppen nem) vezetőkhöz. Nem véletlenül foglalkozik a Társadalomkutató megbízásából kedden feltett egyik kérdés azzal, hogy pozitív vagy negatív-e a megkérdezett véleménye a következő politikusokról (a kérdezőbiztos ebben sorrendben sorolta a neveket): Manfred Weber, Emmanuel Macron, Orbán Viktor, Kamala Harris, Ferenc pápa, Olaf Scholz, Joe Biden, Ursula von der Leyen, Volodimir Zelenszkij, Donald Trump és Vlagyimir Putyin. (Az persze kisebb – vagy inkább nagyobb – botrány, hogy egy uniós tagország kormánya Putyin lakossági megítélését szeretné megtudni, vajon mi célból???)

A magyar belpolitikai kommunikáció számára lehet fontos az is, hogyan ítéli meg a felsorolt kormányintézkedéseket, illetve kormányzati politikai irányokat a megkérdezett. A felsoroltak amúgy leginkább vegyes felvágottnak nevezhetők, minden bizonnyal ez is egy célravezető módszere/fogása a közvélemény-kutatásoknak, nem egyértelműsíteni, mire kíváncsi a megbízó. Nos, a következőkről kértek véleményt (ebben a sorrendben): az áremelkedések elleni állami intézkedések, a lakásvásárlást támogató intézkedések, az Ukrajnával kapcsolatos magyar politika, a magyar migrációs politika, az unió vezetése, a vendégmunkások magyarországi alkalmazása és a MÁV szolgáltatása. A lehetséges válaszok: jó, inkább jó, nagyon jó, rossz, inkább rossz, nagyon rossz.

Arra is kíváncsi a kormány, hogy miről beszélgetnek maguk között az emberek, mi a téma a hétköznapokban. Megkérdezték ugyanis, hogy a megelőző egy évben a válaszadó beszélgetett-e akár a családjában, akár másutt bizonyos kérdésekről. Azaz: a MÁV-ról, az Európai Unió vezetéséről, az inflációról, a lakásárakról, az unión kívülről jövő migrációról, a vendégmunkásokról és az ukrajnai háborúról. S miután még alig ült el – ha elült egyáltalán – a strasbourgi miniszterelnöki meghallgatás keltette vihar, azt is megtudakolták, vajon a válaszadó szerint Orbán nyerte-e meg a vitát. 

Persze az inkább megszokott kérdéseket is feltették, mint azt, hogy 1-5-ös skálán értékeljék a felsorolt pártokról alkotott véleményt (Momentum, Mi hazánk, Kétfarkú Kutyapárt, Demokratikus Koalíció, Fidesz-KDNP, Tisza Párt), illetve, hogy mennyire szimpatikus Toroczkai László, Magyar Péter, Dobrev Klára, Orbán Viktor. Elmenne-e egy most vasárnapi országgyűlési választásra a megkérdezett, s ha igen, melyik pártra szavazna a Fidesz, a Mi hazánk, a DK, a Momentum, a Kétfarkú Kutyapárt és a Tisza Párt közül? – szól egy további kérdés. S még egy: ki a legalkalmasabb miniszterelnöknek, Toroczkai, Magyar Péter, Orbán vagy Dobrev Klára?

Kíváncsiak a felmérés megrendelői továbbá arra is, hogy a megkérdezett szerint milyen irányba mennek a dolgok Magyarországon, vajon jó vagy rossz, azon belül inkább jó vagy rossz, illetve nagyon jó vagy nagyon rossz irányba. 

A kérdések és témák között persze vannak olyanok, amelyek – így vagy nagyon hasonlóan, ha nem is pontosan ebben a megfogalmazásban – a másik két tudomásunkra jutott felmérésen is felbukkantak. A hármat egymás mellé téve, mindenesetre azt is le lehet szűrni, hogy alapos munkát szeretne a kormány (Rogán?) végezni: minden elképzelhető megközelítésben, akár más kérdések közé elbújtatva is igyekeznek információkat szerezni a lakosság hozzáállásáról. 

S hogy miért vagyunk biztosak abban, hogy a kormány/Rogán Antal a megrendelő?  Nos – ahogy a HVG alapján már korábban is megírtuk –: a Magyar Társadalomkutató Kft. nem egyszer végzett már adatfelvételi feladatokat a kormányzathoz köthető megbízóknak, mint a Nézőpont Csoport vagy az MTVA. S elég sokatmondó az is, hogy az alábbi két kutatást emelik ki aktuálisan a honlapjukon: „Magyar Pétert önteltnek és agresszívnak tartja a magyarok a többsége”, „Magyar Péter dulakodását igaznak tartja, EP-képviselővé válását helyteleníti a magyarok a többsége”.

(Itt, illetve itt írtunk azokról a közvélemény-kutatásokról, amelyekről az elmúlt héten információkat szereztünk.)



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom