Van esélyünk egy békésebb nyárra

NVZS 2021. május 3. 15:45 2021. máj. 3. 15:45

„Hihetetlenül gyorsan kellene rendezni, hogy minden Magyarországon élő hozzáférhessen az oltáshoz, legalább a regisztráción keresztül, akit pedig regisztráltak, gyakorlatilag azonnal be kellene oltani a betegségüknek és koruknak megfelelően választott vakcinával” – mondta Falus Ferenc. Ahhoz azonban, hogy minél több ember beoltassa magát, a korábbi országos tiszti főorvos szerint teljesen meg kellene szüntetni magát a regisztrációt, „de azt a kormány nem akarja meglépni, mert ezzel olyan adatokhoz jut, amikhez különben nem jutna”. Ha az indiai mutáns nem veszi át a fertőzésben a vezetést, akkor lehet békésebb nyarunk – tette hozzá –, ellenkező esetben pillanatokon belül nagy baj lesz.

A kormánynak két – valójában egybeérő, ám Orbánék számára egyformán fontos  – célja van az igazából eddig sem kőbevésett, de legalább nyomaiban tetten érhető, ám mostantól már bevallottan nem létező oltási tervével: hogy mielőbb, minél nagyobb mennyiségben elsózza a milliós tételben megrendelt (amúgy az összes nálunk elérhető közül toronymagasan a legdrágább), ám a jelek szerint a lakosság körében nem annyira népszerű (ld. április 30-i Pfizer-roham) kínai Sinopharm oltóanyagot, hogy azzal – s ez a másik cél – minél előbb, minél magasabb lakossági beoltottsági arányt érjen el. Habár impozáns a lakosság arányához mért 42 százalékos magyar oltási arány, lassan elfogynak az oltásra regisztráltak: számuk jelenleg 4,5-,4,6 millió, s mintegy 90 százalékuk már meg is kapta legalább az első adagot. S még egy adalék: a lejelentett magyar számokat használó ECDC  legfrissebb adatai szerint összesen 1,312 millió adag Sinopharmot használtak el, szemben a legnépszerűbb és legkeresettebb 2,223 millió Pfizerrel. 

Tehát lassan elfogynak a regisztráltak, ám a jelek szerint a kormány feladta az eddig is csak elvben meglévő, a gyakorlatban rengeteg kivétellel, illetve rétegek érthetetlen kihagyásával működtetett oltási tervét. Mostantól ugyanis az embereknek nem kell várniuk arra, hogy a háziorvosuk behívják/beutalják őket oltásra, a hivatalos oldalon mindenki maga jelentkezhet be, kiválasztva az időpontot, a helyet és elvben az oltást is. 

Némi gond azért van, például az, hogy ez a nyitókép fogadta az eeszt.gov.hu oldalra rálépő látogatót.

Akkor most hogyan tovább? 

Hogyan működtetik, illetve, miként lehetne a leghatékonyabban működtetni az oltási folyamatot? – ezzel kerestük meg a járványügyi szakértőt. „Elsősorban is hihetetlenül gyorsan kellene rendezni, hogy minden Magyarországon élő hozzáférhessen az oltáshoz, legalább a regisztráción keresztül, akit pedig regisztráltak, gyakorlatilag azonnal be kellene oltani a betegségüknek és koruknak megfelelően választott vakcinával” – szögezte le Falus Ferenc. A korábbi országos tiszti főorvos emlékeztetett arra, hogy most próbálják lehetővé tenni a regisztrációt a taj-számmal nem rendelkezők és azok körében, akiknek nem él a taj-számuk. „Ez sok tízezer olyan embert érint, akiket egyébiránt méltánytalan helyzetbe hoztak” – jegyezte meg. 

El kellene törölni a regisztrációt

S mi kell ahhoz, hogy minél többeket lehessen minél gyorsabban beoltani? – kérdeztük. El kell törölni a regisztrációt – vágta rá Falus, rámutatva azonban, hogy „ezt a kormány nem akarja meglépni, mert ezzel olyan adatokhoz jut, amikhez különben nem jutna”. Hozzátette: „a regisztrálók dalolva, önként megadták a magán e-mail címüket a Rogán-féle propagandaminisztériumnak, akik így hozzájutottak a magánszemélyekhez köthető telefonszámokhoz is, beleértve a vállalati számokat, amelyeket adott magánszemélyek használnak. Ezeket most mind össze tudják kötni, s egyelőre nem tudjuk, mit kezdenek velük”. 

Azt már mi tesszük hozzá, hogy miután egy címről csak egy személyt lehet regisztrálni oltásra, ha valaki mást, például e-mail címmel nem rendelkező, idős szüleit, rokonait is regisztrálni akarta, az összes létező e-mail-címét le kellett jelentenie. 

Érdekeltté kell tenni a háziorvosokat

Mi van azután, hogy elfogy a regisztráltak száma? Mi lehet a mozgástér? – vetettük fel.  „Azonnal meg kellene szüntetni a regisztrációt” – mondta Falus, leszögezve: „aki a háziorvosnál bejelentkezik, azt azonnal be kellene oltani”.

A háziorvosokat pedig pénzügyileg is érdekeltté kellene tenni az oltásban, például ahhoz kötve a plusz díjazást, hogy a pacientúrájuk hány százaléka lett beoltva. Jutalmazni kellene azt az óriási adminisztratív munkát, amit elvégeztek az oltásszervezésben, amit a normális betegellátás kárára voltak kénytelenek végezni – fejtette ki, rámutatva: ha az egész jobban meg lett volna szervezve, nem lett volna szükség arra, hogy ők telefonálgassanak, e-mailezzenek. „Minek is adtuk meg az adatainkat az e-mail címeinket, telefonszámainkat a regisztráció keretében a Rogán-féle minisztériumnak?” – tette fel a költői kérdést.

Mozgósítás, de nem mindegy, hogyan

S persze mozgósítani is kellene – mutatott rá a korábbi országos tiszti főorvos, aki szerint lehetett előre tudni, hogy Magyarország lakosságának a 70 százaléka igényli és el is fogadja az oltást, de a maradék 30 százalékért keményen meg kell dolgozni. Helybe kell például vinni az oltást, és meg kell győzni az embereket arról, hogy ez a betegség milyen rövid közvetlen hatásokkal, illetve közép- és hosszabb távon milyen szövődményekkel jár. Ez eddig elmaradt, a kormányzati propaganda – és a média is átvette –, hogy csak az idősek és a krónikus betegek halnak meg. Nincs rendesen bemutatva, hogy a fiatalokat milyen kár éri, hogy hány fiatal halt meg már eddig, még ha arányaiban kevesebb is, hiszen őket sem kímélik a poszt-Covid szövődményei. De a lakosság széles köre nem tud erről – rótta fel Falus.

Visszájára fordulhat-e a nyitás?

Ezek a kérdések, dilemmák egy olyan helyzetben, időpontban merülnek fel, amikor egy komoly nyitási szakaszt rendelt el a kormány. Tette ezt ráadásul akkor, amikor egy újabb veszély – az indiai mutáns vírus réme – fenyeget. Falus a nyitás kapcsán úgy vélekedett, hogy annak nyomán várható egy fellángolás, azaz ismét visszaesés lesz, de ha nincs tömeges friss fertőző forrás, akkor nem nagyon lesz baj, mert ezzel párhuzamosan, az oltási program csökkenti a megfertőződők számát. 

Baj akkor lehet, ha új vírus jelenik meg és a védettnek képzeltek közül is szedi az áldozatait. Ez lehet az indiai mutáns vírus. „Figyelni kell, hogy miként alakulnak Angliában az új esetek, azokat milyen vírus okozza. A kérdés, hogy átveszi-e az új megfertőződöttek többségét az indiai mutáns-variáns, amelyik Európában elsőként oda érkezett meg? Ha erre a kérdésre igen a válasz, akkor pillanatokon belül baj lesz nálunk is, ha nem, akkor lehet békésebb nyarunk” – prognosztizálta a járványügyi szakember.