Nagyon könnyen katasztrófába torkollhat a lazítás és a nyitás

NVZS 2021. április 23. 12:05 2021. ápr. 23. 12:05

„Nem az oltási rend borult, az – botrányos módon – soha nem is volt, most sincs” – reagált Falus Ferenc, amikor azt kérdeztük tőle, vajon miért borították fel az oltási rendet azzal, hogy – miként a Hírklikk megtudta – több budapesti kerületben huszonéves fiatalokat hívogatnak be SMS-sel kínai vakcinával történő oltásra. A korábbi országos tiszti főorvos helyesnek tartja, hogy „ma már mindenkit beoltanak, aki arra jár”. Ugyanis szerinte egyébként is könnyen katasztrófába torkollhat a koronavírus indiai – a jelek szerint úgynevezett dupla – mutánsa, ami – az országba bejutás lazasága miatt – már csak napok kérdése és megjelenik hazánkban is, ha még nem érkezett meg.

A nyitás katasztrófa, különösen, mert az indiai variáns megérkezett Angliába, s miután határellenőrzés nincs „(hiszen tudjuk, a kormány szerint, az üzleti úton lévők nem fertőződnek meg és nem is fertőznek, azaz szabadon beutazgathatnak az országba”), így vagy már be is hurcolták, vagy ez már csak napok kérdése” – hívta fel a figyelmet Falus Ferenc. Mint ismert, nem csak a határon, hanem a mindennapi életünkben is komoly lazítások kezdődtek és folytatódnak – ahogy a korábbi bejelentések után ma reggel Orbán Viktor szokásos pénteki „interjújában” meg is erősítette.  

Az indiai dupla mutáns veszélye

A korábbi országos tiszti főorvos figyelmeztetett: amit eddig tudunk az indiai mutánsról, az az, hogy az úgynevezett duplamutáns, azaz két helyen van benne mutáció, s úgy tűnik, hogy a rendelkezésre álló vakcinák nemigen tudják felvenni ellene a küzdelmet. „Ez pedig nagyon könnyen katasztrófába torkollhat” – figyelmeztetett a járványügyi szakértő.

Mindezt akkor, amikor ugyan lecsengőnek látszik a járvány jelenlegi szakasza, de mint minden pandémiára, a mostanira is az a jellemző, hogy a lecsengési időszakban, arányaiban több a súlyos beteg. Például a lélegeztetőgépen lévők aránya nem olyan mértékben csökken, ahogy a kórházi ellátásra szorulóké.

Huszonéveseket is oltanak már Sinopharmmal

A Hírklikk azon – olvasóinktól származó jelzésekből szerzett – értesülésére is rákérdeztünk, miszerint a főváros több kerületében, így Zuglóban és Kispesten – is kaptak SMS-t huszonéves fiatalok, akiket mind Sinpoharm oltásra hívtak be. Ez hogyan egyeztethető össze az oltási tervvel, vajon az teljes egészében már felborult? – merült fel bennünk.

„Az oltási terv nem borult, nem is borulhatott, mivel nem is volt és most sincs ilyen” – reagált Falus, hozzátéve: szerinte ennek a hiánya már eleve botrányos, miként az is felháborító, hogy még amit mondtak, sem lett rendesen betartva. Amikor még kevés volt az oltás, akkor sem a rászorultság és a kockázat alapján kapták az emberek.

Tény, hogy az alábbi, máig hivatalosan napi szinten közzétett oltási tervbe nehezen illeszthető az olimpikonoknak és az élsportolóknak vagy éppen az adóhivatal dolgozóinak a beoltása akkor, amikor még a legidősebbeknek sem jutott elég vakcina, vagy akár az, hogy az oktatásban dolgozókat nem voltak hajlandók előbbre venni, s csak azután kezdték el őket oltani, amikor Orbán már nagyon ki akarta nyitni az iskolákat, óvodákat, bölcsődéket.

A hivatalos oltási rend

1.kör: egészségügyi dolgozók;

2.kör: az idősotthonok és a bentlakásos szociális intézmények;

3.kör: a regisztrált 65 év felettiek;

4.kör : a 60 év alatti krónikus betegek;

5.kör: rendőrök, rendvédelmi dolgozók és katonák;

6.kör: a kritikus infrastruktúrában dolgozók

7.kör: óvodai, iskolai, bölcsődei dolgozók;

8.kör: a 60 év alatti regisztráltak.

Ehhez képest azonban nem tudjuk, éppen hányadik körnél tartunk, aminek az eldöntésében (az április 22-i adatokat tartalmazó) számok sem kínálnak mankót:

Forrás: ECDC Európai Járványmegelőzési és -Ellenőrzési Központ

Politika a köbön

Falus szerint egyszerűen politika a mostani kampány a Sinopharm-vakcinákkal – ahogy egyébként a kezdetektől politikai ügyet csinált a kormány az oltásból és az oltóanyagokból. Most rengeteg Sinopharm érkezik az országba – emlékeztetett, hozzátéve: „ebben a helyzetben pedig helyes, hogy bárkit beoltanak, aki arra jár”.

Ebből a kínai oltóanyagból egyébként összesen ötmillió adagot rendeltek, s a hivatalos adatok szerint április 20-ig 1,1 millió adag érkezett meg. Ám Szijjártó Péter bejelentése szerint egy hét alatt egymillió adagot várnak belőle. A bejelentéssel párhuzamosan nagy oltási kampány indult, a többi között egy kísérleti behívó rendszer segítségével.

„Már az is politika volt, hogy és ahogy behozták a Sinopharmot” – szögezte le a szakértő, aki szerint onnan kezdődik a politika, hogy a járványügyi védekezésben az oltást és az átoltottságot helyezték az előtérbe, s nem foglalkoznak a távolságtartással és az egyéb járványügyi szabályokkal. S persze az is vastagon politika volt, amikor elkezdték nyomatni, hogy siessünk, nincs elég uniós oltóanyag, „ennek sulykolása önmagában is már politikai akció volt, ahelyett mantrázták ezt, hogy azt mondták volna: kilenc hónap után van oltóanyag, fokozatosan elkezdjük oltani azokat, akiknek a legnagyobb szükségük van rá”.

Kell-e regisztráció?

Ha már lassan Dunát lehet rekeszteni a vakcinákkal, s több az oltóanyag, mint a regisztráltak száma, akkor miért akadályozzák bürokratikus úton (regisztrációval) azt, hogy minél többeket lehessen beoltani? – merül fel a kérdés. Falus úgy látja, hogy eddig sem volt semmi értelme a regisztrációnak, de mostanra már eljött az a pillanat, amikor végképp felesleges.

Már az a feladat, hogy elérjék, és rábeszéljék azokat a rétegeket, amelyek tagjai nem jelentkeztek oltásra, akár azért, mert nem akarnak oltakozni, akár mert nincs meg a lehetőségük a regisztrációra, nem férnek hozzá, mivel nincs internet-lehetőségük, vagy nincs technikai tudásuk, esetleg hiányzik a tapasztalatuk, stb.. Nem véletlen, hogy az idősebbek körében nem teljes e beoltottság, pont ők azok, akiknek regisztrációs problémáik voltak-vannak, mutatott rá a szakember (szerk.megj.: ld. fenti táblázatunkat). Szerinte emellett azt is tudatosítani kellene az emberekben, hogy nem kell taj-szám ahhoz, hogy beoltsák őket. 

Egy további problémát is említett: egy felmérés kiderítette, hogy a 20-40 évesek korosztályában a legalacsonyabb az oltásfelvételi szándék. Mert ők azt hiszik, hogy közülük halnak meg a legkevesebben, miközben Falus értesülései szerint a fővárosi kórházak intenzív osztályain ma már nincs is idős ember.