Van olyan szülő, aki közel 40 ezret fizet havonta az iskolai menzáért
30 százalékos áremelkedést mutatnak a menzacsekkek. A legtöbb szülő az elmúlt napokban szembesült ezzel. Van, aki havi kétezer, más 11 ezer forinttal fizet többet az iskolai étkeztetésért, mint az előző tanévben. A menzaárakat az infláció, az elszálló élelmiszer- és energiaárak is hajtják fölfelé, sok cégnél emelni kellett a dolgozók bérét, a magasabb benzinárak miatt pedig többe kerül a kiszállítás is.
Az előző félévben még „csak” 9000 forintot fizettek havonta az ebédért, a szeptemberi csekken viszont már 12 300 forint szerepel – írta egy szülő, akinek középiskolás gyereke Győrben tanul, vette észre a Napi.hu.
Az egyik budapesti általános iskola alsó tagozatán eddig havonta 21 500 forintot utaltak a napi háromszori étkezésért, mostantól ugyanez 26 ezer forintba kerül. Az Eduline.hu-nak egy másik szülő azt írta, eddig 1200 forint volt a napi három étkezés, az új ár pedig napi 1800 forint – vagyis az eddigi 27 ezer forint helyett 35-36 ezer forintos számlával kalkulálhatnak.
A Közétkeztetők, Élelmezésvezetők Országos Szövetsége szerint a közétkeztetésben nagyjából 30 százalékos áremelés várható. Ez azt jelenti, hogy ha az előző félévben a menza napidíja 1200 forint volt egy iskolában, akkor ez az ár szeptembertől körülbelül 500 forinttal lesz magasabb.
A budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium pedagógiai vezetője, Horn György azt mondta, az iskolával leszerződött cég eddig 1500 forintos napi áron biztosította az étkeztetést a diákoknak, azonban idén a díj már megközelítené a 3000 forintot, amit az intézmény már nem vállal.
A speciális étkeztetést igénylő diákok ellátása még komolyabb fejtörést okoz a cégeknek. Nem csak azért, mert ehhez külön konyhát kell működtetniük, hanem mert a jogszabályok alapján, ugyanazon az áron kell adniuk ezeket az ételeket, mint a normál menüt – miközben a „mentes” ebédek jellemzően jóval drágább alapanyagokból készülnek.