Vasárnaptól drágul az útdíj, januártól még nagyobb gondok lesznek
Pár hónapon belül kétszer emelik a magyar utakon a díjakat. A szakmai szervezet, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete hiába tiltakozik, akár 80 százalékos drágulás is jöhet.
Emelkednek az útdíjak a HU-GO rendszert használó nehézgépjárművekre október 1-jétől, a növekedés mértéke átlagosan 17,6 százalék lesz. Az emelést a Központi Statisztikai Hivatal júliusi adata alapján határozzák meg, az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően – írja az Economx.hu (korábbi Napi.hu). Ugyan az MKFE kérte a kormányzatot, hogy az emelés ne lépjen életbe, ám a határozat megjelent, így október 1-jétől, vagyis vasárnaptól már alkalmazzák is.
A szakmai szervezet szerint ennél nagyobb problémát jelent, hogy a jövő év elejétől is komoly változások életbe lépnek. Az egyesület szerint a még egyeztetésen lévő javaslat további jelentősebb drágulással járhat, ami akár 30-80 százalékos költségnövekedést is hozhat az egyes kategóriákban. Mindez párosul a fizetett útszakaszok kiterjesztésével, és újabb járműkategória bevonásával a HU-GO rendszerbe.
A jövő évi változásoknál az sem mellékes, hogy a költségvetésben 150 milliárd forint plusz bevétellel számolnak, így összesen 480 milliárd lehet a teljes bevétel.
További részletek itt.