Veszélyben a demokrácia „szent tehene”

A Kúria és az OBT elnöke között a konfliktus ma már nyilvános, személyes hangvételű levél- és közleményváltássá nőtt, és a bírói önkormányzat szerepéről, illetve az igazságszolgáltatás politizálásáról szóló tágabb jogállami vitává szélesedett. Előzménye, hogy kiderült, a Tisza Párt nyilvánosságra került listáján találtak bírákat, köztük kúriai bírót is. Ez pedig (éppen a politikailag köztudottan elkötelezett) Varga Zs. András szemében „a bírói hivatás politikai semlegességével kapcsolatos aggályokat” vetett fel. A Kúria ezután közleményben jelezte, hogy „a közbizalom fenntartása érdekében” kész kivizsgálni az érintett ügyeket.

Az OBT – amely a bírói önigazgatás legfőbb testülete és amelyet a bíróságok szervezetéről szóló sarkalatos törvény a bíróságok központi igazgatásának ellenőrzésére, a Kúria elnöke és más igazgatási szereplők feletti kontrollra hozott létre, hivatalos közleményben azt kifogásolta, hogy a Kúria nyilatkozata úgy utal integritást veszélyeztető külső nyomásgyakorlásra és fegyelmi következményekre, hogy ezek mögött semmilyen konkrét vizsgálat, eljárás vagy jogszabályi alap nincs megjelölve. A Tanács szerint ez alkalmas arra, hogy félelmet keltsen a bírákban, a bíróságok tekintélyét csorbítsa, és szemet hunyjon a bírák politikai listázása fölött. 

Varga Zs. András erre úgy reagált: megdöbbentette az OBT közleménye, és szerinte a Tanács valójában nem a bírói függetlenséget, hanem a politikailag elkötelezett, a függetlenségüket feladó bírók szerepvállalását védi. A Kúria elnöke vitatja, hogy a közleménye nyomásgyakorlásnak minősülne, és úgy állítja be az ügyet, mintha az OBT maga sodorná az igazságszolgáltatást a politikai térbe azzal, hogy a bírók politikai érintettségére vonatkozó kritikát „politikai támadásnak” minősíti. A mostani vita ezért túlmutat egy kommunikációs konfliktuson, valójában arról szól, hogy a Kúria elnöke milyen mértékben terelheti politika síkra a bírói integritásról szóló nyilvános diskurzust, illetve az OBT mennyire tudja érvényesíteni ellenőrző szerepét a felső bírósági vezetővel szemben. 

Bencze Mátyás jogszociológus úgy látja, hogy a Kúria és az OBT elnökeinek vitája valóban a bírói függetlenség egyik „tabuját” érinti. Minden önmagát demokratikusnak tartó társadalomban tilos a bírákat politikai alapon megfélemlíteni vagy listázni. Kutatóként úgy látja, ez a vita is rávilágít a politikai tevékenység tilalmának értelmezési problémáira, a kettős mércére, amellyel a kormányzati oldal a bírói testület politikai érintettségét kezeli. Különösnek tartja, ha a Kúria elnöke a valamely bíró politikai „érintettségét” teszi meg problémának, miközben nem zavarja mások kormányközeli politikai kötődése. „Azzal, hogy a Kúria elnöke a Tisza-app adatlopási ügyében érintett bírót a nyilvánosság előtt gyakorlatilag megfenyegette, természetes módon váltotta ki az OBT kiállását az érintett bírák mellett” – mondja. 

A kutató szerint az a bírákra vonatkozó döntés, amely esetükben előírja a „politikai tevékenység tilalmát”, túlságosan tág, egyenesen gumifogalom, amelynek nincsenek világosan kijelölt határai. Ha szigorúan vennék, a bíró nem mehetne el szavazni, nem beszélhetne otthon a politikai véleményéről, ami nyilván abszurd. Jogászként is úgy látja, pontosítani kellene, hogy a politizálás tilalma mire terjed ki, mondjuk csak a nyilvános szereplésre, vagy a valamilyen politikai-közéleti részvételre is?  

A Tisza- alkalmazás letöltése egyikhez sem hasonlítható, meglátása szerint semmiben sem különbözik attól, mintha valaki ránézne egy párt honlapjára, és onnan próbálna tájékozódni. „Az információszerzés önmagában nem jelenti a párt támogatását vagy aktív politizálást. Ehhez a bíráknak is joguk van, ezért önmagában az app letöltése valamiféle többlettevékenység nélkül nem lehet alapja annak, hogy a bíró függetlenségét vagy pártatlanságát megkérdőjelezzék” – szögezi le.

Bencze Mátyás ebben is a kettős mércére hívja fel a figyelmet, mert a most bírákat elítélő megszólalók szemében nem jelentett problémát, amikor korábbi fideszes politikusokat is az Alkotmánybíróság tagjává választottak, vagy amikor volt államtitkárt neveztek ki bíróvá.  A Kúria elnökének közéleti szerepléseit, például a kormányzati narratívához köthető rendezvényeken való részvételét sem érik hasonló bírálatok, ami a kutató szerint tovább erősíti a kettős mérce érzetét. Így a mostani ügy nem általában a bírói politikai semlegességről, hanem szelektív, politikailag motivált számonkérésről szól.

Arra a kérdésre, hogy a Kúria–OBT-vita rontja-e a bíróságok társadalmi tekintélyét, Bencze árnyaltan válaszol. Szerinte önmagában az, hogy nyilvános, tisztázó vita folyik arról, meddig mehet el egy bíró a politizálásban, nem árt a bíróságok tekintélyének, sőt, akár hasznos is lehet, ha segít a határok egyértelmű kijelölésében. Úgy véli, a társadalom amúgy sem gondolja komolyan, hogy a bíráknak nincs politikai véleményük, a kérdés csak az, hol és hogyan jelenhet ez meg. A probléma inkább a vita hangnemével és a mögöttes politikai kontextussal van. Sokan eleve úgy érzik, hogy a politika erősen befolyásolja az igazságszolgáltatást, ezért egy ilyen, személyeskedő, fenyegető hangvételű konfliktus ezt az érzést erősíti.

Bencze a bírói függetlenséget a modern demokráciák egyik „jó értelemben vett tabujaként”, „szent teheneként” írja le. Ez az a terület, ahol, ha nyomásgyakorlás történik, azt mindenki pontosan érti. A média szabályozásának formái sokfélék lehetnek a jogállamokban, ezért ezen a területen a kormányzati beavatkozás jobban magyarázható, ezzel szemben a bírói függetlenség megsértését a nyilvánosság sokkal egyértelműbben kezeli. Ezért gondolja úgy, hogy a mostani ügy bár csak „egy csepp a tengerben” a Magyarországgal szembeni uniós jogállamisági aggályok sorában, különösen érzékeny pontot érint. Azzal, hogy ez a vitát már Brüsszelben is „meghallották”, önmagában még nem fogja eldönteni a 7. cikk szerinti eljárás sorsát, de újabb adalék lehet a hosszú ideje halmozódó kifogásokhoz. Ez nem pusztán egy technikai-etikai vita, hanem a magyar jogállamiság állapotáról sokat eláruló, szimbolikus ügy.