A Budapest-Belgrád vasútvonal mentén élőket figyelmezteti Lázár minisztériuma

HírKlikk 2026. március 1. 10:00 2026. márc. 1. 10:00

Hétvégén már tehervonatok közlekedése miatt is nagyobb óvatossággal kell közlekedniük a Budapest-Belgrád vasútvonal mentén élőknek – tudatta az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közleményben szombaton az MTI-vel.

A szigorú, minden részletre kiterjedő tesztelési folyamatot követően, február 27-én hajnalban elindult az áruszállítás a Budapest-Belgrád vasútvonalon. Az újjáépített 150-es vonalra ütemezett bővüléssel tér vissza a teherforgalom: az árufuvarozói igények felmérése alapján, a szakemberek úgy számolnak, hogy az új pálya a harmadik negyedévre éri el a teljes kihasználtságnak tekinthető forgalmat. Tavasszal a kötött pályás személyszállítás is újraindulhat a magyar és a szerb főváros között, így 2026 végére immár mindkét közlekedési kategóriában – áru- és személyszállítás szempontjából is – teljes kapacitással üzemelhet a Budapest-Belgrád vasútvonal, közkeletű nevén a BuBe-projekt.

A mindennapos teherforgalommal immár élesben, valós forgalmi körülmények között működik az újjáépült 150-es vasútvonal. Az összes mérés és pályapróba igazolta, hogy a vonal megfelel minden olyan infrastrukturális és közlekedésbiztonsági feltételnek, amelyek a tehervonatok közlekedtetéséhez szükségesek.

Magyarország egyik legfontosabb nemzetközi vasúti folyosóján: a Soroksár és Kelebia közötti szakaszon korszerű pályán, 100 kilométer/órás sebességgel, zavartalanul közlekednek a tehervonatok.

A 150-es vasútvonalon a Ferencváros és Soroksár Terminál közötti szakaszon a tehervonati közlekedés a kivitelezés teljes időtartama alatt is folyamatosan biztosított volt. A korszerű vasúti kapcsolat teljes kiépítésével Magyarország azonban tovább erősíti pozícióját Európa egyik legfontosabb logisztikai csomópontjaként, hozzájárulva a gazdasági növekedéshez, a munkahelyteremtéshez és a fenntartható, környezetbarát közlekedés térnyeréséhez.

A vasúti árufuvarozási piac részéről már most jelentős az érdeklődés: több meghatározó vasúttársaság – köztük a GYSEV Cargo Zrt., a CER Hungary Zrt., a Central Railways a.s., a Rail Cargo Hungária Zrt,– készül nagy tömegű, határátlépő tehervonatok közlekedtetésére Európa egyik legújabb észak-keleti tengelyű kötött pályás logisztikai útvonalán.

A vonalon a tehervonati közlekedést jelképesen a nemzeti vasúttársaság kezdte meg: a MÁV Rail Tours Kft. tehervonata február 27-én pontban nulla órakor gurult ki Ferencvárosból egy olyan szerelvénnyel, amelyet a MÁV mozdonyállomány-megújítási programja keretében beszerzett Siemens Vectron vontatott. Szerb oldalról, Kelebián át, először szombat hajnalban érkezett tehervonat Magyarország irányába.

A vonal központi forgalomirányítási rendszerrel (KÖFI) üzemel, mindössze néhány helyszínen van jelenlétes forgalmi szolgálat. A KÖFI berendezések rendben működtek az első napon is. A forgalomfelvételt követően, tekintettel a zajló vonatbefolyásoló rendszer (ETCS) és egyéb tesztek miatti próbavonati futásokra, tehervonatok csak kétóránként közlekedhetnek, így a bevezető időszakban legfeljebb napi 8-10 vonatra lehet számítani a Budapest–Kelebia vonalon, de a MÁV-csoport így is nyomatékosan kéri a térségben élőket, hogy ne megszokásból közlekedjenek! Mindig nagy körültekintéssel és a KRESZ szabályainak maradéktalan betartásával közelítsék meg a vasúti átjárókat.

A 150-es vasútvonal felújítása az elmúlt évek legnagyobb vasúti beruházása volt Magyarországon, a Ferencvárostól a kelebiai magyar-szerb határállomásig vezető 160 kilométeres régi, rossz minőségű, egy vágányos vasútvonal helyén egy végig két vágányú, 160 kilométer/óra sebességgel járható vasútvonal épült a legkorszerűbb utasforgalmi létesítményekkel.

A modernizált pálya nem csupán hazánk logisztikai pozícióit erősíti a régiós versenyben: gyorsabb és kényelmesebb ingázási alternatívákat kínál majd a főváros agglomerációjának déli karéjában élőknek is – közölte az ÉKM.

Forrás: MTI