Kövér László szerint internacionalista kutyából soha nem lesz nemzeti szalonna

HírKlikk 2026. március 1. 08:00 2026. márc. 1. 08:00

A Fidesz-KDNP az egyetlen olyan politikai erő, amely képes megőrizni a magyar állam cselekvőképességét, és megvédeni a magyarság érdekeit, méltóságát és nemzeti összetartozását – mondta az Országgyűlés elnöke szombaton, Budapesten.

Kövér László a Magyar nők a nagyvilágból a békéért és az összetartozásért című, az Országházban megrendezett konferencián azt mondta, a magyarság számára az utóbbi ötszáz évben minden háborúban a legszörnyűbb talán az volt, ami utána következett.

Világost követően, például a magyargyűlölő Haynau vérengzése és a Bach-korszak elnyomása, az első világháború után Trianon, a második világháború után pedig a kommunizmus. A 2022 óta zajló orosz-ukrán lokális háború összeurópai háborúvá, netán világháborúvá történő kiszélesítése nyomában megérkezne Európába a jövőbeli döghalál, egy keresztényellenes, nemzetellenes és az európai embereket kifosztó birodalom formájában" – fogalmazott.

A házelnök felidézte, hogy nagyszüleink nemzedékének az első világháború, és utána Trianon jutott osztályrészül, szüleink nemzedékének a második világháború, és utána a kommunizmus, illetve a szovjet megszállás. Ma a felelős magyar embereknek azért kell összeadni erőiket, hogy hazánknak és nemzetünknek ne egy újabb háború, és utána ne egy újabb birodalmi alávetés jusson – hangoztatta.

Kövér László azt mondta, 1990-ben a kommunisták átvedlettek balliberálisokká, akik politikai értelemben a nemzeti ügyekben ott folytatták, ahol a rendszerváltoztatáskor tartottak. Az elmúlt 36 évben a balliberális hozzáállás lényege a külhoni magyarok iránt a zsigeri ellenszenv, az érzéketlenség vagy legjobb esetben közöny volt.

Felidézte: 2002-ben „huszonhárommillió románozást" folytattak, 2004. december 5-én egymásnak akarták uszítani a külhoni és hazai magyarokat, 2010 után elutasították a nemzeti összetartozás törvényét, elutasították a magyar állampolgárság és vele a választójog kiterjesztését, napjainkban pedig meg akarják fosztani a külhoni magyarokat a szavazati joguktól, és ahol csak tehetik, lépten-nyomon rombolják a magyarság nemzeti összetartozását.

„Akár ráncfelvarráson átesett új pártokban öltenek testet, akár szőrüket hullató régi pártok bőrében. Azért ilyenek ők, mert internacionalista kutyából soha nem lesz nemzeti szalonna" – mondta Kövér László.

A házelnök azt mondta, a mai balliberálisok ismét arra készülnek, amit a kommunista elődeik korábban tettek: a külhoni magyarság megtagadására, és a hazai magyarság idegen érdekeknek történő kiszolgáltatására. „1956-ban a kommunisták idegen katonák fegyvereivel fojtották vérbe a magyar forradalmat, a mai balliberálisok pedig magyar katonák vérét áldoznák idegen érdekekért, idegen földön, Ukrajnában" – fogalmazott, hozzátéve: „ha hagyjuk, külföldi gazdáik parancsára mindezt meg fogják tenni".

Kiemelte, „mindezt azonban mi együtt, a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyarok április 12-én egy biztos szavazattal meg tudjuk akadályozni".

Szentkirályi Alexandra, a Fidesz budapesti elnöke, a Női Digitális Polgári Kör alapítója az összefogás fontosságát kiemelve, a konferencián azt mondta, a béke ma már nem magától értetődő, a közvetlen szomszédságban dúló háború következménye – a bizalmatlanság, az energiahelyzet kiszámíthatatlansága – itt vannak velünk.

Ilyen történelmi helyzetben nem mindegy, hogy kik hozzák meg azokat a döntéseket, amelyek a háborúról és békéről, a biztonságról, a családok védelméről és Magyarország jövőjéről szólnak. Ezek a döntések hosszú évekre kijelölik az ország és a következő nemzedékek sorsát – hangoztatta.

Kiemelte: az áprilisi választások tétje hatalmas, nem kormányt, hanem sorsot fogunk választani.

Mint mondta: a jelenlegi nemzetközi helyzetben Magyarország számára létkérdés a béke megőrzése, a biztonság megerősítése és a saját cselekvési mozgástér megvédése.

Az ország jövőjét meghatározó döntéseknek a magyar emberek érdekeit kell képviselniük és garantálniuk kell a családok védelmét és a nők biztonságát – hangoztatta.

Kitért arra, hogy itthon olyan elképzelések és nyilatkozatok hangzanak el, amelyek a családtámogatási rendszer eredményeit sodornák veszélybe. „Ezeket az elveket a legfőbb politikai ellenfelünk, a Tisza Párt képviseli" – tette hozzá.

Szentkirályi Alexandra beszélt arról is, hogy azért indították el a „Nők a háború ellen" petíciót, hogy „a háború csendes elszenvedői" is fel tudják emelni a hangjukat és ki tudjanak állni a béke mellett.

A videóról, amin egy kislány várja haza édesapját, Szentkirályi Alexandra azt mondta: a videó „rengeteg ember valóságát illusztrálta".

Szavai szerint a háború borzalma sok százezer embernek nem feltételes mód vagy jövő idő, hanem a rideg, szívfacsaró valóság.

Úgy vélte: annak nincs helye közéletben, aki el akarja titkolni a háború borzalmait az emberek elől, mert enélkül nem lehet felelős döntést hozni áprilisban.

A Fidesz budapesti elnöke azt mondta, a magyar nőknek össze kell fogniuk, kiállni a józan ész mellett, és a magyar nők már bizonyították, hogy képesek kiállni és a legnehezebb időkben is helytállni.

Forrás: MTI