Volt egyszer egy Népszabadság
2016 októberében egy költözésnek álcázott sunyiság révén, gyakorlatilag elzárták a Népszabadság szerkesztőségét a működéshez szükséges eszközeitől, a lapot kiadó Mediaworks pedig bejelentette, hogy „szüneteltetik” az újság megjelentetését. A bezáratott Népszabadság egykori újságírói, szerkesztői, 2017. október 8-án a lap megszüntetésének első évfordulóján adták át először a szólásszabadság védelmezéséért odaítélt elismerést, 2019-ben pedig újságírói díjat is alapítottak.
A Népszabadság Újságíró-díjat 2019-ben Kácsor Zsolt, 2020-ban Szalay Dániel, 2021-ben Doros Judit 2022-ben Szalai Anna vehette át, az idei díjazott pedig Czene Gábor, aki a lap megszüntetéséig a Népszabadság munkatársa volt, jelenleg pedig a Népszavánál dolgozik. Immár haladónak mondható hagyomány, hogy – mint a Népszabadság megszűnése óta minden évben – az idén is megjelenik az egykori lap munkatársai által készített „népszabis” Fedél Nélkül című újság, melynek teljes bevételét a hajléktalan árusok kapják.
Röviden ennyi lenne a hír 2023-ban, ám ami mögötte van, az sokkal több ennél. Az évenkénti megemlékezés ugyanis nem csupán a Népszabadságról, valamint lap munkatársairól és olvasóiról szól, hanem a nyilvánosság helyzetéről is. Arról az igyekezetről, amellyel Orbán Viktor és a Fidesz korlátok közé kívánja szorítani a nyilvánosságot.
Nem véletlen, hogy a Népszabadság megszűnése után több fideszes politikus, valamint a holdudvarhoz tartozó személy is érzéketlenül, mi több, gyomorforgatóan nyilatkozott. Németh Szilárd, aki nem csupán rezsicsökkentésért felelős biztos, hanem a Fidesz egyik alelnöke is egyben, a lap megszűnése után röviden annyit közölt a nyilvánossággal, hogy épp ideje volt.
Egy másik fideszes nagyágyú, Hoppál Péter szintén megemlékezett a Népszabadságról, mégpedig a Népszava egyik, neki nem tetsző karikatúrája kapcsán. A fideszes politikus szerint „A Népszabadság is viccelődött, aztán eltűnt. Felkészül: Népszava”.
Bayer Zsolt, a Kurír, a 168 óra és a Népszabadság egykori munkatársa, a Fidesz 5-ös számú tagkönyvének tulajdonosa 2016 október 14-én a következőket írta az azóta már csak online működő Magyar Hírlapban: „A Népszabadsággal a Kádár-rendszer egyik legutolsó, legaljasabb műhelye tűnik el talán örökre”. Bayer a bezárt újság olvasóit rohadt, tetves komcsiknak nevezte, akiknek majd „szét kell cseszni” a fejét.” Arról az újságról beszélt így a Fidesz egyik megmondóembere, Orbán Viktor barátja és bizalmasa, amelyről Kubatov Gábor a lap bezárásnak hetedik évfordulóján, ezt volt képes posztolni a Facebookon: „Ezen a napon hét éve szűnt meg az utolsó kommunista napilap.”
Nem csupán a Népszabadság munkatársairól van szó, a lap eltüntetésével a nyilvánosság szenvedett vereséget. A tájékozódáshoz való jog, a demokrácia sínylette meg ezt a gazemberséget, és nőtt az esélye, hogy Tiborcz István, a miniszterelnök veje még a mostaninál is gátlástalanabbul vásárolhasson és adhasson el hoteleket, mert a Népszabadság bezárásával eggyel kevesebb hely lett, ahol ezt meg lehetett írni. Mészáros Lőrinc is kedvére gyarapíthatja a vagyonát, számolatlanul és ellenőrizetlenül, mert már a látszatra sem kell adnia, Garancsi István, a miniszterelnök kötélbarátja is gazdagodhat, látástól vakulásig, Orbán Viktor magánrepkedéseiről, Szijjártó Péter jachtos nyaralásáról nem is szólva. A Fidesz-kormány szétlophatja az országot, már csak néhány lapot és internetes portált kell elhallgattatni, és a magyar emberek még annyit sem fognak megtudni az őket körülvevő világról, mint most.
Persze, nemcsak a Népszabadság szűnt meg amiatt, mert Orbán és a Fidesz ki nem állhatja a nem általuk vezérelt, tőlük független sajtót. Szeptember elején az egykori – még piaci alapon és nem a Fidesz propagandistájaként működő – Metropol munkatársai emlékeztek a lap indulásának 25. évfordulójára, ugyanezen hónap végén pedig a Pintér Sándor kétes ügyleteit feltáró, és ezért szintén bezárásra ítélt Kurír munkatársai találkoztak és emlékeztek azokra az időkre, amikor még azt gondoltuk, hogy a rendszerváltással a nyilvánosság is nyert. És akkor még nem szóltunk az egykor független portálként működő Origo kormányszócsővé alacsonyításáról, vagy a valamikor szakmailag szintén igényesnek mondható Index „finomhangolásáról.”
Ma még csak kevesekben tudatosult, hogy a sajtó feladata – hírek és információk közlése mellett – a mindenkori kormányzat működésének kontrollálása. Hogy feltárja a visszásságokat, ne hagyja szó nélkül a lopást, a pazarlást, az emberek javainak lenyúlását. A Népszabadság egykori munkatársai az évenkénti megemlékezéssel és a díjjal nem egyszerűen egy bezárt napilapra emlékeznek, hanem arra a valamikor volt nyilvánosságra, amely a rendszerváltás után néhány évig a mindennapjaink természetes része volt.
