Zsiday Viktor: nem fogjuk tudni kifizetni a nyugdíjakat
Szándékosan növeli a kormány a jövedelmi távolságot az aktívak és az időskorúak között, de valószínűleg csak így lehet kordában tartani a nyugdíjkiadásokat – vélekedett Zsiday Viktor a Kontroll podcastműsorában. A szakember szerint nyilvánvalóan szükség lesz majd a nyugdíjkorhatár emelésére is.
2010. óta a kormány nagyjából megőrzi a nyugdíjak reálértékét, tehát inflációkövető emeléseket alkalmaz, azonban a bérek jellemzően gyorsabban nőnek az inflációnál, szerencsére. Ez pedig azzal jár, hogy már hosszú évek óta a nyugdíjak értéke sokkal kevésbé nő, mint a bérek értéke – vélekedett Zsiday Viktor, a Citadella befektetési alap portfóliómenedzsere a Kontroll podcastműsorában, amit a Portfolio szemlézett.
Egyébként ez nagyon jó a kormányzat számára, mert ilyen módon a költségvetésen belül csökkenteni tudja a nyugdíjkiadásokat – tette hozzá a gazdasági szakember.
Zsiday egy példaszámítást is bemutatott: ha egy gazdaságban van tartósan 3 százalék infláció és 2 százalék reálnövekedés, akkor hosszú távon a költségvetés bevételei nagyjából 5 százalékkal nőnek. De egy inflációkövető nyugdíjemelési rend következtében a nyugdíjkiadások csak évi 3 százalékkal fognak nőni. Tehát a kormány valójában folyamatosan mérsékli a nyugdíjra fordítandó összegeket, miközben azt kommunikálja a nyugdíjasoknak, hogy megvédi őket.
Ez egy nagyon nagy dilemma az összes fejlett országban, így Magyarországon is, hiszen a társadalom egyre öregszik.
Hogy fogjuk tudni kifizetni ezeket a nyugdíjakat? Nem fogjuk tudni, nem árulunk zsákbamacskát
– vélekedett Zsiday Viktor.
Tehát nem biztos, hogy ez rossz megoldás, de ez azzal jár, hogy a nyugdíjasok jövedelme a bérből élők jövedelméhez képest folyamatosan csökken. Ez egy szándékos dolog, valószínűleg csak így lehet megoldani a helyzetet, hiszen valahogyan el kell tartani az egyre több nyugdíjast. Sőt, nyilvánvalóan emelni kell majd a nyugdíjkorhatárt is, és lehetséges, hogy 10-20 év múlva még ekkora nyugdíjemeléseket sem lehet majd fizetni. Ez egy nagyon nagy probléma lesz a jövőben – zárta a gondolatait Zsiday.