A járvány miatt kilenc emberrel kellett kiállnia a portugál bajnokság csapatának

HírKlikk 2021. november 28. 19:30 2021. nov. 28. 19:30

A második félidőben véget kellett vetni a mérkőzésnek, miután a Benficát fogadó Belenenses kilenc játékosról hatra fogyatkozott.

A koronavírus beleszólt a portugál bajnokságba, a Belenenses-Benfica találkozón. A házigazdák a mérkőzésre mindösszesen kilenc emberrel tudtak kiállni, akik közül ketten kapusok voltak. A vendégek kihasználták az egyenlőtlen küzdelem adta lehetőségeket és már a félidei szünetig 7-0-ás előnyre tettek szert, a pihenő után pedig csak hét emberrel tért vissza a hazai csapat.

A találkozót akkor fújta le a játékvezető, amikor az újrakezdés után két perccel Joao Monteiro, a hazaiak középpályást játszó hálóőre leült a fűre, mondván, nem tudja folytatni a küzdelmet. A bíró a szabályok szerint járt el, nevezetesen, hogy egy csapatot legalább hét főnek kell alkotnia – írja beszámolójában az Index.

A Belenensest a hét elején érte el a koronavírus járvány, amikor a dél-afrikai Cafu Phete visszatért a gárdához válogatottjától. A játékos tesztje pozitív lett, majd később további 16 pozitív esetet regisztráltak a klubnál.

A hazai csapat elnöke Rui Pedro Soares elmondta, hogy nem kértek halasztást a helyzet miatt, mivel jelentették a történteket az egészségügyi hatóságoknak, amelyek nem hoztak semmiféle intézkedést, így a klub elnöke úgy értelmezte, ki kell állniuk a mérkőzésre.

„Nekünk sem tetszett, hogy ilyen körülmények között kellett játszanunk, de minket is kényszerítettek. Nagyon sajnálom, ami ma történt. A portugál futball és az egész ország történetének sötét fejezete volt ez” – vélekedett a győztes Benfica elnöke, Rui Costa.

Forrás: Index/Hírklikk