A szikra ott van a levegőben

Nem tudom, igaza van-e a szakembernek. Végül is ő tudja, hogy az emberek viselkedéséből, magatartásából mi olvasható ki, illetve ebből a magatartásformából mi következik. Nyilván ő képes mérni az elégedetlenség mértékét is; igazán semmi meglepő nem lenne abban, ha az emberek háborognának mindazon, ami Magyarországon történik. A járvány amúgy is elcsigázottá tett szinte mindenkit, alapvetően a túlélésre rendezkedett be a többség. És mert a többség így élte meg az elmúlt másfél évet, annál irritálóbb lehet számára, hogy egy kisebbség képes volt még a válságból is hasznot húzni. Csepeli szavai alapján arra is következtethetünk, hogy az Orbán-rezsim működését nagyon világossá tették a pandémia alatt hozott intézkedések, illetve a sikerpropaganda és a valóság között feszülő ellentét. Ez a kormány tavaly március óta elsősorban arra koncentrál, hogy az ország lakosai ne legyenek pontosan informálva, ne tudják, mi a pontos helyzet a kórházakban, ne értesüljenek arról, hányan veszítették el a munkájukat, hány munkahely szűnt meg.

Az egyéni sorsok tragédiái – hiszi ez az adminisztráció – eltakarja a sokaság bajait, vagyis nyugodtan mondhatnak bármit, írathatnak, mutathatnak a médiájukban azt, amit akarnak, leönthetik a tényleges helyzetet rózsaszín festékkel, az emberek el fogják hinni a legdurvább hazugságokat is. Hogy az emberek megtéveszthetők azáltal, ha folyamatosan új ellenséget jelölünk ki számukra, ha azt állítják, hogy az ellenzék tehet a vírus okozta bajokról, hogy a baloldal oltásellenessége az oka a sok-sok halálesetnek. Magyarul: itt mindenki megtéveszthető, becsapható, bár Orbán magyar emberekről szóló karakter-rajzai nem pont ezt sugallják. De azok csak szavak, amelyeket a miniszterelnök abban a hitben használ, hogy itt alapjában véve nyugalom van, nincsenek nagy lázongások, felháborodások, amik vannak, azok meg néhány bevált trükkel leszerelhetőek.

És erre most jön egy szociálpszichológus, a társadalom lélektanát ismerő és tanulmányozó szakember, és azt mondja, hogy nagy az elégedetlenség az országban. Sőt, ismétlem, azt is hozzáteszi: csak egy szikra hiányzik a robbanáshoz.

Bevallom: én magam nem érzem, nem tapasztalom ezt a nagy elégedetlenséget. Mindenki morog, szinte senkinek nem tetszik a pillanatnyi helyzete, azt sem hiszi, hogy a kormány valóban mindent megtett érte, mégis: inkább csendben tűri a helyzetet, és reménykedik abban, hogy képes lesz túlélni a saját válságát. Látja, persze, hogy látja, hogy a kiváltságosok most sem szenvednek hiányt, ők most szépen gyarapodnak, de ezt olyan adottságnak tekinti, ami mindig is így volt.

Akkor vajon most mi változott? Mire gondolhat a szociálpszichológus, ami a robbanás közeli állapotot jelzi? Ha engem kérdeznének, azt válaszolnám: csoda, hogy eddig nem történt semmi, csoda, hogy a miniszterelnök végighazudozhatta ezt a másfél évet, és most sem várhatunk tőle egyetlen őszinte, valódi, együttérző szót, még kevésbé valódi segítséget. Mégsem történt semmi, az ellenzék ugyan tiltakozott, a maga korlátai szerint szót emelt, de a társadalom, az emberek sokasága meg sem mozdult. Félreértés ne essék: nem azért szurkolunk, hogy polgárháborús helyzet alakuljon ki az országban, nem azt szeretnénk, ha szabadcsapatok rohangásznának az utcákon, azt azonban igen, hogy ez a rezsim végre hajlandó legyen túllépni a saját érdekein. Hogy végre ne pusztán azzal törődjön, miként tudja még jobban bebetonozni a hatalmát, még jobban megtömni a zsebeit, és még inkább elkábítani az embereket a propaganda eszközeivel. Ez azonban – jól tudjuk – csak vágyálom; a tengernek nem lehet megtiltani, hogy hullámozzon, ennek a hatalomnak sem, hogy ne lopjon. Legfeljebb figyelmeztetni: a szikra már ott van a levegőben…