Akkora repülőrajtot vett az Orbán-család, hogy meg sem álltak Indiáig

Föld S. Péter 2025. január 6. 07:00 2025. jan. 6. 07:00

Ha hinni lehet a Manorama Online nevű helyi lapnak, akkor Orbán Viktor és családja nem saját lábon álló tagjai ezidőtájt Indiában nyaralnak. Január 3-án érkeztek meg a Kerala államban található Kocsin városába, és a tervek szerint 16-án térnek haza Magyarországra. A miniszterelnök feleségével, Lévai Anikóval, két lányával, valamint egy – a hivatalos megfogalmazás szerint – ötfős tisztviselő csapattal érkezett Indiába. (Utóbbiak feltehetőleg Orbán testőrei.) A történet diszkrét bája, hogy Orbán december 28.-i posztjában arról írt, hogy „a melónak sosincs vége” – miközben akkor már jól tudta, hogy január másodikán két hétre Indiába utazik nyaralni és mint kiderült, megtisztulni.

„A miniszterelnök magánjellegű programjairól nem áll módomban tájékoztatást adni.” Mint mindig, most is ezzel a szöveggel kommentálta Orbánék utazását Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Magánjellegű utazásról van szó tehát, amelyet csak némiképp árnyal a sajtóhírekből tudható ötfős „tisztviselő csapat.” Ebben a megközelítésben az a kérdés is felvetődik, hogy a nemrégiben egymilliárd euróval megrövidített magyar adófizetők állják az Orbán-család utazásának költségeit, erre azonban Havasi Bertalan minden bizonnyal a szokásos választ adná, azt, hogy a miniszterelnök magánjellegű útjait ő maga fizeti.

Jobb híján, kénytelenek vagyunk beérni ezzel, különben is, mi közünk hozzá. Orbán sem szokta megkérdezni, hogy mi, állampolgárok hová utazunk, s különben is: miután a lengyelek nem hívták meg a soros elnökségüket nyitó ünnepségre, lett egy kis szabadideje, és ezért dönthetett úgy, hogy kihasználja a szusszanásnyi lehetőséget és elviszi családját – valamint ötfős tisztviselő csapatát – a mesés Indiába.

Orbán nyaralási szokásai viszonylag kiszámíthatóak: régi szerelme Horvátország, amikor csak teheti, a szomszédos ország festői szigeteinek valamelyikén nyaral. Néha persze változtat az úticélon, hűtlen lesz a szívének kedves szigetekhez, de ezek csak kivételek, amelyek erősítik a szabályt. Azt pedig dőreség lenne tagadni, hogy a miniszterelnöknek is joga van a nyaraláshoz, különös tekintettel arra, hogy felelősségteljes munkát végez, ami jelentős mértékben igénybe veszi a fizikai erejét. Erről már 2012-ben is beszélt, akkor úgy fogalmazott, hogy a legszívesebben farmernadrágban kormányozna. „Több energiát emésztett fel ez a két év, mint amire gondoltam. Mostanra az akkumulátoraim lemerültek."

Azóta többször két év telt el, viharokkal és csatározásokkal teli esztendők, háborúkkal és békemissziókkal, belegondolni sem merünk, hogy most milyen állapotban lehetnek a miniszterelnök akkumulátorai. Lehet, már nem is javíthatók, cserélni kellene őket, kihajítani mindet a francba.

Orbán Viktornak amúgy már ezt megelőzően is voltak különös nyaralásai. Például 2010-ben, amikor elmondása szerint Bulgáriában pihent. Elindulni, megérkezni ugyan nem látta senki, voltak is találgatások, hogy hol lehetett valójában. Mindössze egy sajtpapírra futotta bulgáriai anzikszként, onnan üzente meg az itthon maradt magyaroknak, hogy Schmitt Pált jelöli köztársasági elnöknek. Hogy tényleg Bulgáriában volt-e a miniszterelnök, vagy valahol máshol, nem tudjuk, az viszont árulkodó, hogy ugyanazon év őszén, amikor a feleségével a Vatikánba utazott, Lévai Anikó azt mondta az újságíróknak: az idén még nem voltunk nyaralni, ezért jó, hogy végre egy kicsit kimozdulhatunk.

Tavaly nagy port kavart, bár a Fidesznek a tabellán elfoglalt vezető helyét akkor még nem veszélyeztette, hogy Orbán Schmidt Mária lányának – ő az ellenzéki LMP vezetőjének, Ungár Péternek a testvére – adriai rezidenciáján húzta meg magát. Mindezt azzal magyarázták, hogy Orbánt régi, több évtizedes barátság fűzi Schmidt Máriához.

Orbán tehát Indiában nyaral, és a jelek szerint összeköti a kellemest a hasznossal. Hadházy Ákos a Facebookon világította meg a miniszterelnök indiai kiruccanásának lehetséges indítékát, mégpedig azt, hogy „A hagyományos indiai gyógyászat, az árujvéda orvoslás egyik kiemelkedő művelője, a budapesti és albertirsai központ vezetője, Krishna Kumar látható azon a képen, amely egy indiai lapban jelent meg a miniszterelnök látogatásáról” – írta Facebook-posztjában a független képviselő, aki mindehhez hozzátette, „Akár megmosolyogtató is lehetne, ahogyan a december 28.-i posztjában azon panaszkodik, hogy »a melónak sosincs vége« miközben jól tudta, hogy január másodikán két hétre Indiába utazik nyaralni és megtisztulni”.

A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2023. szeptember 28-i adása itt nézhető meg:



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom