Az Ezer Baj országa

A MÁV, amint azt már az utóbbi időben megszokhattuk, az utóbbi napokban nem állt a helyzet magaslatán. Mintha minden összeesküdött volna a vonatokat üzemeltető cég – és nem utolsósorban az utazóközönség – ellen: szombaton eltört egy sín Szabadbattyán és Kiscséripuszta között, ezért óriási késésekkel tudtak csak eljutni az utasok a Balatonhoz, illetve onnan vissza. Vasárnap késő este a Kolozsvár felől Budapestre tartó Claudiopolis InterCity kisiklott néhány száz méterre a Keleti pályaudvartól, az anyagi kár jelentős volt, nem beszélve a torlódásokról, késésekről. A Nyugati pályaudvar sem úszta meg: ott az okozott fennakadást, hogy egy teherautó vonattal ütközött.

Orbán Viktor ingerküszöbét nem érték el a vasúttal kapcsolatos történések, a miniszterelnök még mindig olimpiai lázban ég, és arról vizionál, hogy amennyiben Budapest támogatná a rendezést, a kormány ezer százalékkal a 2036-os olimpia megrendezése mellett volna. Ez a kormány válasza a kórházakban uralkodó – legújabban a Tisza Párt elnöke által is feltárt – állapotokra. A nem működő klímákra, a penészes – a kancelláriaminiszter szerint inkább zsírfoltos – plafonokra az egészségügyi államtitkár úgy reagált, hogy megtiltotta a Tisza elnökének, hogy munkaidőn kívül keresse fel a kórházakat.

Az oktatás sincs jobb helyzetben, nem egészen egy hét múlva kezdődik a tanítás, Gulyás Gergely a jövő évtől béremelést ígért a pedagógusoknak, akik közül sokan nem jövőre, hanem már az idén hiányoznak az iskolákból. Jó hír viszont, hogy az oktatást felügyelő Belügyminisztérium elrendelte, hogy a diákoktól a tanítási idő kezdete előtt el kell venni a mobiltelefonjaikat és azokat csak a tanórák után kaphatják vissza.

Ezer Baj országában mindenre van megoldás, vonatok helyett várakozás, egészségügyi ellátás helyett fizetős gyógyítás, versenyképes oktatás helyett mobilmentes tanórák. A kormány inkább a jó hírekre koncentrál, például arra, hogy egy tervezet szerint a határon túli magyarok ne csak pártlistákra szavazhassanak, hanem egyéni képviselőket is küldhessenek a magyarországi parlamentbe. Ennek az lehet a következménye, hogy miután az anyaországon kívül élő és adózó magyarok 90 százaléka hagyományosan a Fideszre szokott szavazni, Orbán Viktor pártja a jövőben még gyenge szereplés esetén is plusz hét mandátumhoz juthat.

Talán még ennél is jobb hír, hogy a Magyar Nemzeti Bank friss előzetes adatai szerint a második negyedév végén 105 517,1 milliárd forintra rúgott a lakosság pénzügyi vagyona, ami háztartásonként átlagosan 26,3 millió forint körüli megtakarítást jelent. Mielőtt bárki keresgélni kezdene a párna alatt, készpénz vagy kötvények után kutatva, megnyugtatjuk, hogy nem nála van ez a temérdek pénz: a vagyon döntő része a felső tíz százalék, mintegy kétharmada pedig a legtehetősebb tized kezében van. 

Van egy ország, az Ezer Baj országa, amelyhez már csak lélekben van közünk. Itt élünk benne, vonatkoznak ránk a törvényei, nyelvét viszonylag jól beszéljük.

Nincs közünk ahhoz sem, hogy milyen törvényeket hoznak és tartatnak be velünk, nem kérdez erről senki minket. Ha rákérdezünk, azt mondják, hogy mi akartuk. Mi akartuk, hogy egymás között adják-vegyék a földbirtokokat, kastélyokat, kiadóvállalatokat, szerkesztőségeket. Hogyha valamelyik nagyúrnak kiflire támad kedve, vesz magának egy pékséget, malmot hozzá és szántóföldeket. Ha szalámit enne, bevásárolja magát egy húsüzembe.
Ezer Baj országa már csak nevében a miénk. Szeretjük, mert nem tudjuk
nem szeretni. Itt születtünk. Vannak helyeink, amelyek kedvesek a számunkra, verseink, amelyeket csak mi értünk igazán és dalaink, amelyeket valamikor együtt énekeltünk, és amelyekről csak mi tudjuk, hogy miért volt jó együtt énekelni.

A miniszterelnök hallgat, ő csak a sikereknek a barátja, a bajt mindig magára hagyja. Márpedig sikereink száma mostanság nem igazán számottevő: a következő olimpiát csak négy év múlva rendezik. „Hat, az nagyon jó. De lehetne hét is, nem? Meg lehetne nyolc.”