Békegalamb, csőrében lopott olajággal
„Új elnök Amerikában, nagy patrióta frakció Brüsszelben, nagy lelkesedés, kipróbált és hazájukat szerető hazafiak, indulhat tehát a nagy támadás: a Brüsszel elfoglalását célzó hadművelet második fázisát ezennel megindítom!" Ezzel az ütősnek szánt mondattal zárta beszédét a Donald Trump elnöki beiktatása helyett a magyar uniós elnökséget értékelő budapesti konferenciát választó Orbán Viktor.
„Büszkén adjuk át a békestafétát az amerikai kormánynak. Legyünk őszinték, ez mégiscsak nekik való feladat, mert a békéhez erő kell” – mondta a miniszterelnök, aki szerint az Európai Unió meggyógyításához változás kell, amit „politikai eszközökkel, kívülről, és a Brüsszellel vállalt konfliktusokon keresztül lehet elérni". Szerinte a mostani helyzet tarthatatlan, mert „ha ez így megy tovább, az unió lesz az új világrend abszolút vesztese. Mi köszönjük, de nem kérünk ebből a lúzerségből."
Az már jó ideje tudható, hogy Orbán nem akar kilépni az Európai Unióból, ahonnan időnként azért, hogy Majka legújabb zenei csemegéjét idézzük, csak csurran, cseppen némi lóvé. Orbán nem fordít hátat Brüsszelnek, épp ellenkezőleg: át szeretné formálni. A nemzetmegvezető ugyanis kinőtte már Magyarországot, szűk lett neki, mint egy kihízott zakó. Elege van belőle, fárasztja az itteni megannyi hajcihő. Megszerzett mindent, amit idehaza lehetett, unokái is fényesen élhetnek majd a vagyonból. Romlott rendszert hozott létre, ám mindez már nemigen érdekli: bajlódjanak vele azok, akikkel körülvette magát. Csapatainak szabad rablást ígért, bevette a közmédiát, megszállta az ügyészséget, padlóra küldte az egészségügyet és lebutította az oktatást. Mára a gépezet nélküle is működik, a szellemet, ha akarná sem tudná visszaszuszakolni a palackba.
A mű elkészült, az alkotó azonban nem pihen: már régóta nem titok, hogy külpolitikai ambíciói vannak, Európa erős embere szeretne lenni. Ezért kavar a Balkánon támogatókat keresve, ezért fedezte fel magának a liberális korszakában még megvetett keleti diktátorokat, nyugaton pedig az egykor gyűlölt szélsőjobboldalt. Velük barátkozik, az ő hátukon kapaszkodna fel a csúcsra.
2017 januárjában Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal lassan egy éve munkába álló elnöke arról beszélt a köztévében, hogy „lehet olyan hangokat hallani, hogy Orbán Viktor Európa új vezetője.” Szemben Lánczi hallomásaival, ilyen hangokat csak az hallhatott, aki ilyen hangokat akart hallani. Orbán ugyanis távol van attól, hogy Európa vezetője legyen, bár a szándék valóban világos: eszébe sem jut elhagyni az Európai Uniót, csupán a saját képére kívánja átalakítani. Azt szeretné, ha Európa is olyan lenne, mint az általa már megdolgozott, a mamelukok uralma alá hajtott Magyarország: leharcolt, saját démonaival küzdő, árvalányhajas, múltba néző kilátástalan hely.
A magát utcai harcosnak is nevező békegalamb egyébként már 2014-ben is csatába hívta a híveit. Igaz, akkor még nem Brüsszel ellen hadakozott, hanem az akkori választási kampányban hirdette meg a mozgósítást: „Fújjátok meg a kürtöket és nyergeljetek!” – adta ki az ukázt Orbán az övéinek, akik sajátos módon értelmezték a parancsot: nemcsak a kürtöket fújták meg, hanem minden mást is, ami a kezük ügyébe került.
Orbánnak most Trumpban van minden bizodalma, Washingtonból akarja elfoglalni Brüsszelt. Kérdés, hogy a régi-új amerikai elnök beváltja-e rajongója reményeit és partner lesz-e a hol békegalambként, hol utcai harcosként tündöklő pávatáncos vágyaihoz.
A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2024. december 12-i adása itt nézhető meg: