Döbbenet!
Szomorúan olvastam csütörtök kora délután (14 óra körül), hogy távozott közülünk egy rendkívül művelt külpolitikai újságíró. Hamarosan megjelentek Farkasházy Tivadar és Sebes György kedves/fájdalmas írásai, amelyekben ismertették Avar János tevékenységét és elköszöntek kiváló pályatársuktól. Szinte minden online hírfelület gyorsan hozta a tragikus hírt, rövid pályarajz kíséretében. A Klubrádió a délután 16.00 órakor kezdődő műsorában Bolgár György beszélt kollégája munkájáról és érdemeiről.
Avar János csaknem három évtizeden keresztül (1970-1999) dolgozott a Magyar Nemzetnél (MN), 1971–1975 között, valamint 1989–1993 között washingtoni tudósítóként szolgálta a lapot.
Délután 16.30 körül pötyögöm rövid jegyzetemet, és közben néha-néha átkattintok a Magyar Nemzet online felületére. Két és félórával a halálhír közzététele után, egykori munkáltatója említést sem tesz személyéről, és egyetlen mondatot nem közöl az elhunyt zsurnalisztáról. Természetesen tudom, hogy Avar János már régen nem „nemzetes”, és azzal is tisztában vagyok, hogy a kormányzati szócsővé silányult MN nem az Avar-vonalat képviseli. Avar Jánost lehet szeretni, lehet nem szeretni, de kiemelkedő tevékenysége és hosszú pályafutása okán nem lehet kitörölni a Magyar Nemzet nevet viselő napilap történetéből, még akkor sem, ha a Gazda erre utasítást adott.
Szégyellje magát a teljes stáb, a gyakornoktól a főszerkesztőig bezárólag. Sok százezer olvasótársam nevében búcsúzom a kiváló szakembertől, a remek újságírótól. Avar Jánost nemzedékek olvasták, hallgatták: Avar János volt VALAKI, olyan ember, akire sokan és sokáig fognak gondolni. Akik most elhallgatják távozását, akik nem akarnak emlékezni rá a Magyar Nemzetben (sem), nos, ők mindörökké senkik maradnak!
P.s: Csütörtök délután 16 óra 40 percig a Magyar Távirati Iroda (az országos hírgyár) sem adott hírt Avar János haláláról. Szégyen, gyalázat!
