Inflácilyó, takaroggy!

Gusztos István 2022. október 16. 13:25 2022. okt. 16. 13:25

Orbán végre kiadta a parancsot – nem tudni, miért várt vele eddig, és miért 2023 végét jelölte meg határidőnek, de a lényeg, hogy utasította miniszterét.

És ezt nagyon komolyan kell venni, hiszen az országnak elrettentő erejű hadserege is van – vagy lesz.

Ráadásul Orbán DoktorMiniszterelnökÚr közölte: Magyarország 2010 óta minden válságból, a 2008-2009-es globális gazdasági válságból, a migrációs válságból és a Covid-válságból is erősebben jött ki, mint ahogy belement.

Túlzás nélkül kijelenthető, hogy hazánk 2010 óta a világon leginkább érdekelt abban, hogy új meg új válságok keletkezzenek: így tudunk előre menni, nem pedig hátra! Mára eljutottunk odáig, hogy Magyarország a világ 5. leginkább high-tech országa!

Azonban nem állhatunk meg: leszünk mi még 6., 7., sőt, 10. leginkább high-tech ország..!

Mindez annak köszönhető, hogy a DoktorMiniszterelnökÚr fölismerte: a Nyugat, benne Európa dögrováson van, a gazdasági haladás zászlóvivői a kipcsak országok lesznek!

Azt azért meg kell jegyezni, hogy DoktorMiniszterelnökÚrnak emberfeletti a türelme, hiszen már régen rászólhatott volna az inflácilyóra; még egyszerűbb lett volna, amint azt Sáska Géza oktatáskutató az Fb.-n megjegyezte, ha fogja magát, és simán betiltja!

Azonban mindennek rendelt ideje van, s azt ki kell tudnunk várni. Épp ezért a tudásért mondhatta a minap az orbániai országgyűlés egyáltalán nem elmebeteg elnöke, hogy Orbánia – ő Magyarországot említette – a normalitás szigete a mai világban.

Néha persze nagyon keserves dolog a normalitás szigetének lenni a neobolsevista keretlegények uralta Európában – de tudjuk, miénk lesz a Győzelem! Harmincezer éves történelmünk megtanított arra, hogy mindig akkor álljunk leginkább helyt, mikor leküzdhetetlennek látszó akadályokba ütközünk!

Egy ideje például a brüsszeliták – nem tagadható, neobolsevista keretlegények irányításával – szankciókkal bombáznak minket! És közben ők beszélnek arról, hogy Putyin háborús bűnös, terrorista… Világos, hogy a háború elhúzásában érdekeltek, ezért is tömik fegyverekkel az ukránokat, akik között ott találjuk szellemi testvéreiket, a nácikat is..!

De vereségre vannak ítélve.

Itthon egyetlen baj van –  igaz, az már több mint 12 éve: a sorosista-neobolsevista, vigyorogva bábozó keretlegények Gyurcsány(né) irányította hazai osztaga folyamatosan áskálódik!

Legfőbb célja a pedagógusok régóta megérdemelt béremelésének megakadályozása.

Ám a nép ezt végre megunta: diákok, szülők, pedagógusok hosszú ideje már közösen tüntetnek a nemzetáruĺó Gyurcsány(né) ármánykodása ellen, a nemzeti kormány mellett.

Közben mi úgy teszünk, mintha könyörögnénk szaros pénzükért – így ringatjuk őket hamis biztonságérzetbe. Én meg Gogol hősének (Egy őrült naplója) példáját követem: újra meg újra leírnám, hogy Fran-ci-a-or-szág – de mi jön ki belőle? Hát persze, hogy Kína! Mondja még valaki, hogy a DoktorMiniszterelnökÚrnak nincs igaza! Magasan fölöttünk áll ő, mindenek felett, és szerencsénkre kegyesen vigyorog le ránk.