Józanság: innen a pánikon, túl a tagadáson
A koronavírus ellen van vakcina, a közösségi médiahisztéria ellen továbbra sincs. Nem kérdés, hogy melyik a nagyobb kihívás.
Nem ártana elkerülni a tömeges téboly újabb fellángolását a koronavírus-járvány következő hulláma előtt. Ez persze szinte lehetetlen egy olyan kormányzattal az ország élén, melynek kommunikációja mindennapos hazugságra és uszításra épül, egy olyan sajtóval a nyilvánosság előtt, ami szenzációként ad elő minden covid-adatot, meg egy olyan közösségi médiával a társadalmi kommunikáció csomópontjain, amelyben szinte kizárólag szélsőséges vélemények képviselői – járványpróféták és vírustagadók – képesek virális tartalmakat gyártani.
Pedig hát az, hogy egy nyolcvanéves ember meghal az intenzív osztályon – akár koronavírusban, akár influenzában, akár rákban –, az akármennyire tragikus, épp annyira természetes. Az, hogy növekszik a delta vítusvariánssal fertőzöttek száma, szintén természetes, hisz ez a korábbinál ragályosabb, de szerencsénkre kevésbé halálos mutáció. Az pedig, hogy jelenleg hányan vannak kórházban, ugyanennyire érdektelen adat addig, míg ez a szám nem éri el azt a kritikus szintet, ahol már az egészségügyi rendszer működését veszélyezteti.
Jó lenne, ha a pánikkeltő hajlamú kattintásvadászok a jövőben azoknak a haláleseteit követnék, akik korábban megkapták az oltást, akiknek nem volt krónikus alapbetegségük, és akik még nem töltötték be a hetvenet. Jó lenne, ha a kormányzat meghatározná, hogy mely ponton kezd problémává válni az intenzív osztályok kapacitása és a kórházi ágyak száma, s addig a magyarok úgy kezelnék ezt a betegséget, mint bármilyen egyéb kórt, amely gyógykezelés tárgyát képezi.
A tömeghisztéria által kikényszerített lezárások társadalmi költségei felbecsülhetetlenek. A tönkrement vállalkozások, a diákok, akik másfél éven át nem kaptak érdemleges oktatást, a családok, amelyeket megnyomorított a bezártság, az ellátatlan betegek tízezrei olyan csoportok, amelyek jogosan várhatják el a maguk szempontjainak komolyan vételét – ideje kormánynak és médiának végre tudomásul venni, hogy egy járvány során nem a fertőzés az egydüli veszély.
Egy karantén senkinek nem jó – kivéve persze a Szilícium-völgyet, melynek vállalatai soha nem látott profitot kasszíroztak a járványhoz tartozó rohamos virtualizálódás nyomán. Nincs egyszerű válasz: a tudomány és a politika sötétben tapogatózik. A társadalmi felelősség ez esetben azt jelenti, hogy az állampolgárok és a hivatalos szervek, a sajtó és a kormányzat olyan viszonyokat teremt, amelyek közt a járványügyi szakemberek rájuk nehezedő nyomás nélkül végezhetik a munkájukat, és amelyek közt Magyarország működőképes marad. Nem ártana minél több honfitársunkat meggyőzni arról, hogy a vakcina alkalmazása jelen ismereteink szerint kevesebb kockázattal jár, mint a vírusfertőzés. Nem ártana a járvány következő hullámát ésszerűen, ugyanakkor normálisan átvészelni. Végigéltük a koronavírus és az emberi ostobaság első ostromát – az egymondatos igazságok, a kommentek képét öltő, csattanós világmagyarázatok szavatossága lejárt. Ideje józan és felelős polgárok társadalmaként szembenézni egy olyan krízissel, amelynél a jövőben csak súlyosabbak várhatók.
