Kilépés a semmibe!
„Mindenki tudja: a Huxit rövidesen Magyarország legerősebb politikai témája lesz, amit egyre növekvő féltékenységgel figyelnek a témahiányban szenvedő, tehetségtelen politikusok által sújtott baloldali pártok. (…) Rövidesen kifejezetten a baloldali szavazók részére felvilágosító kampányt indítunk, amelyben számszerűsíteni fogjuk, mekkora többletterhet jelentene részükre az uniós szankciók elfogadása – úgy, ahogyan azt a baloldali pártok szeretnék. Már most is sok baloldali szavazó írt nekünk erről, de a levelek feldolgozásával kapcsolatban még a türelmüket kell kérnünk. A jövő héten feláll az informatikai rendszerünk, elkezd üzemelni a honlapunk és elindítjuk a Huxitot támogató aktivisták országos szervezését is. Meg kell nyernünk a rezsiköltségek miatt aggódó baloldali szavazók százezreit is az Európai Unióból történő kilépés ügyének. Huxit!” (Volner János)
Közismert, hogy Volner maroknyi csapata, a Volner Párt mostantól Huxit Párt néven folytatja majd működését. A politikai mikro-formáció elsődleges célja, hogy kiléptesse Magyarországot az Európai Unióból. Az ötlet nem túl eredeti. A néhány évvel ezelőtt alakult Brexit Párt hasonló töltettel lépett színre (pillanatok alatt nagy népszerűségre tett szert) és több tényező együttes hatására vágyuk be is teljesült: az Egyesült Királyság szakított az Európai Unióval. A Brexit Párt már megszűnt, illetve átalakult, a távozó brit oroszlán azóta próbálja feldolgozni a válás miatti traumát, több-kevesebb sikerrel.
Nem lehet félvállról venni Volner eszement ötletét, már csak azért sem, mert ez a sokat próbált ember jó kapcsolatban áll a Fidesz korifeusaival. Bizonyítja ezt az is, hogy a kormánypárti média rendszeres szereplője, legutóbb egy Szanyi-Volner páros vitát láttam a HírTv-ben. (Megrázó adás volt, két sehol nem jegyzett párt vezetője folytatott diskurzust: egy volt, perifériára szorult EU-képviselő hadakozott egy minden hájjal megkent, EU-szkeptikus életművésszel). Jól jön a Fidesznek, hogy a kontinentális közösség által egyre inkább megvetett Orbán-rezsim támogatójaként – és ellensúlyként – egy jobboldali politikai alakzat zászlajára tűzi az Európai Unióból való kilépést. Vélhetően hamarosan a Mi Hazánk is „felveszi a kesztyűt”, és érzékelhetően erősödni fog a Huxit pártolók hangja. Ebben sajnos igaza van Volnernek!
A Volner-jelenség veszélyes, ezért a valódi ellenzék pártoknak fel kell kötni a gatyájukat, hogy megakadályozhassák az EU-ellenes kór terjedését. Veszedelmes járvány alakulhat ki, tehát gyorsan be kell avatkozni. Volner – álságos sorai szerint – elsősorban a baloldali embereket akarja „átállítani”, őket szándékozik „felvilágosítani” az EU-tagság tarthatatlanságáról. Mondhatnánk, hogy köszi, ne fáradjon ezzel, de ez nyilvánvalóan kevés! A háború, az energiaválság és a vágtató infláció külön-külön (de együtt aztán igazán) Volner kezdeményezésének megvalósulását segíthetik, ezért az első pillanattól küzdeni kell a kilépési szándék ellen, mégpedig kitartóan, keményen. Ha nem ezt tesszük, akkor a Fidesz EU-szkeptikus szárnya (és kitartott médiacsavargói), a Mi Hazánk Mozgalom és a Volner Párt közösen fogja szajkózni a kilépés mihamarabbi szükségességét. Lesz pénz erre a kampányra is, ebben senkinek se legyen kétsége!
A választási vereség kómájából – reményem szerint – előbb-utóbb feltápászkodó ellenzéknek határozottan ki kell állnia az Európai Unió egységének fenntartásáért illetve erősítéséért. Az orosz-ukrán háború szomorú tényét és a gazdasági krízishelyzetet mi is felhasználhatjuk a vitában, de mi a szorosabb integráció melletti érvelésben: viharos sorsú, kiszolgáltatott, ütköző állam lesz Magyarország a jövőben, vagy az erősödő és értékalapú kontinentális közösség megbecsült tagja? Ez a kérdés, válasszatok!