Magyar Péter már 2007-ben tudta, hogy a Fideszben lopnak

Föld S. Péter 2024. május 7. 15:20 2024. máj. 7. 15:20

A Tisza párt alelnöke – és mindezidáig egyetlen ismert arca – egy nyilvános beszélgetésen említette, hogy 2006-ban az „októberi sajnálatos események” után – a Fidesz szóhasználatában a rendőrterrort követően – ő is képviselt bántalmazott tüntetőket, de mint fogalmazott, azt kellett látnia, hogy a Fidesz nem jól kezeli a tüntetésen sérülteknek összegyűjtött pénzeket.

Magyart ez már akkor is nagyon erősen elgondolkoztatta. „Hogyha képesek ellopni a saját tüntetésükön megsérülteknek összegyűjtött adományokat is, akkor mire képesek még?” – fogalmazta meg akkori gondolatait most, 2024-ben. Szerencsére erős jellem volt, hamar túltette magát a történteken és szolgálta tovább Orbán Viktort és a pártot.

Ám a megpróbáltatások ezzel még nem értek véget, hősünkre újabb, ha lehet még a fentinél is borzalmasabb hányattatások és felismerések vártak. Bizonyára sokan emlékeznek még a 2021-es, balul elsült augusztus 20-i tűzijátékra, illetve arra, hogy a sokak által várt égi látványosságra a meteorológusok téves jelzése miatt nem augusztus 20-án, hanem csak egy héttel később kerülhetett sor. (A hibás előrejelzéssel szolgáló meteorológiai szolgálat vezetőit az Orbán-kormány azonnali hatállyal menesztette.) 

Magyar ez utóbbit olyannyira nehezményezte, hogy – mostani állítása szerint – még egy posztot is megeresztett a Facebookon, amelyben rosszallását fejezte ki a kirúgásokkal kapcsolatban. Mint elmondta, a „fél Fidesz” lájkolta a bejegyzését, ám végül akkori feleségén, az akkor már a hozzávágott nadrágszíjjal és hátába dobált könyvekkel bántalmazott Varga Juditon keresztül leszóltak neki, hogy ne ugráljon, állítsa le magát. Magyar Péter még ekkor sem gondolt arra, hogy valaha a Tisza párt alelnöke és ennek kapcsán a Fidesz egyik legfőbb közellensége lesz: miközben továbbra is szolgálta a NER-t, valamint élvezte annak megannyi előnyét, összeszorított fogakkal tűrt tovább.

Aztán olyan is volt, hogy Orbán Viktorral és Rogán Antallal ült egy asztalnál, és olyat hallott, amiről még ma sem beszél. Magyar ekkor már besokallt, és a Kétfarkú Kutyákra akart szavazni, de a gyerekei lebeszélték erről, mondván, hogy venné ki magát, hogy az anyjuk fideszes miniszter, ő pedig egy magát ellenzékinek mondó pártra szavaz.

Magyar Pétert tehát több ízben is megkísértette a sors, hogy hagyja ott a bűnös bagázst, borítsa a bilit, de csak most, 2024-ben jött el a pillanat, amikor volt feleségét száműzték a hatalomból és ennek folytán ő is elveszítette jól fizető állásait. Ez a lökés kellett a Tisza párt alelnökének, hogy megvilágosodjon és eldöntse, nem szolgálja tovább Orbán Viktort és bandáját. 

Nem Magyar Péter az egyetlen hős, aki látványosan csalódott a Fideszben. Emlékezhetünk a klímakutató Ürge-Vorsatz Diánára, aki magát Fidesz szavazónak írta le, valamint hétgyerekes, keresztény és konzervatív nőnek. Ürge-Vorsatz Diánának – ahogy ő fogalmazott – akkor törtek össze az álmai, amikor a kormány bejelentette, hogy megszünteti a CEU-t, ahol ő is tanított. Ezt ő akkoriban meg is írta a Facebookon, mire sokan nekiestek. Nem tartották ugyanis tisztességesnek, hogy csak akkor borított asztalt, amikor személyesen ő is érintetté vált. Ameddig a Fidesz csak mások kárára követte el az aljasságait – magánnyugdíj-pénztárakban tartott megtakarítások lenyúlása, a sajtó szabadságát korlátozó média törvények, uszítás a menekültek ellen stb. – addig nem volt baja Orbán pártjával. 

Sokan támadták ezért akkor Ürge-Vorsatz Dianát, míg mások igyekeztek megvédeni őt. Mindkét tábornak voltak igazságai, és mindkét tábor igazságaival lehetett vitatkozni. De mi, magyarok már régóta nem tudunk vitatkozni, mert elfelejtettük, hogyan kell. Veszekedni tudunk, meg szekértáborokba rendeződni. És odáig jutottunk, hogy azok, akik elítélték Ürge-Vorsatz Diánát, mert szerintük a szükségesnél tovább volt lojális Orbánék aljasságaihoz, törölték az ismerőseik közül azokat, akik megbocsátottak neki, és örültek, hogy ha kissé megkésve is, de mégiscsak felnyílt a szeme. 

A tanulság, már amennyiben létezik ilyen – és most már nem Ürge-Vorsatz Dianáról, hanem a legújabb népi hősről, Magyar Péterről van szó – a következő: mit gondoljunk arról, ha egy tanult ember ilyen sokáig hagyja magát a hatalomtól korrumpálni, és csak azután lesz tisztességes, amikor már nincs módja tisztességtelennek lenni. 



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom