Meteorológusbűnözés

Föld S. Péter 2022. augusztus 24. 06:04 2022. aug. 24. 06:04

Új ellenség tűnt fel a láthatáron, mert ellenség nélkül nem élet az élet, legalábbis nem olyan, amilyet mi magyarok szeretnénk. Ezúttal a meteorológusokat találta meg a kormány, legyen legalább valami kis örömünk, ha már a hamarosan kézhez kapott rezsiszámlák láttán nem fogunk tapsikolni.

Ugye, emlékszünk még a filozófusbűnözőkre? Heller Ágnesre, Gábor Györgyre, Radnóti Sándorra és a többi, hozzájuk hasonló elvetemültre, akiket egy időben a figyelem középpontjába állítottak. Cikksorozatban leplezte le bűneiket a Magyar Nemzet, igaz, utóbb kénytelenek voltak elnézést kérni, de azt az érintettek kenhették a hajukra.

A kockás inges tanárok is jól kihúzták a gyufát egy időben. Pedig nem volt miért handabandázniuk, ott volt nekik a hosszú nyári szünet, meg hogy délután négy óra után hazamehettek a munkából. De ezeknek a kockás ingeseknek semmi sem volt elég, hiába, hogy a kormány a kisujját nyújtotta feléjük, ők az egész kezet akarták.

Most meg itt vannak a meteorológusok. Akik szándékos szabotázzsal megfosztották népünket az ünnep örömétől, azt a látszatot keltették, hogy rossz lesz az idő, csak, hogy ne legyen tűzijáték, és ne adhassák dolgozó népünknek 350 forintért a Borsodi világost.

A meteorológusok, még mielőtt Palkovics László miniszter menesztette volna őket, mindent bevallottak. Innen tudni, hogy régóta készültek erre a nemzetellenes akcióra, gyakorlatilag ezért választották ezt a szakmát, hogy ha majd eljön az idő, árthassanak a magyaroknak.

Szerencsére kormányunk éberen őrködik a lakosság biztonsága felett és még idejében megakadályozta, hogy a helyzet súlyosbodjon. Leleplezte az imperialisták ügynökeit, valamint a velük szövetséges nemzetközi karvalytőke népellenes mesterkedéseit. (Aki nem hiszi, hogy megy ez, kérdezze meg Kövér Lászlót, vagy kezelőorvosát, gyógyszerészét).

Voltak persze előzmények. 2011-ben, nem sokkal a NER hatalomra jutása után, a földrajzi nevekről döntő bizottság tagjait kellett eltávolítani a munkahelyükről. Emlékszünk még, akkor nevezte át kormányunk a Ferihegyi repülőteret Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, ám a földrajzi nevekről döntő bizottság akadékoskodott, mert nem tetszett nekik, hogy népünk kétharmados felhatalmazással a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér elnevezés mellett döntött.

Legutóbb egy Bécsben szolgáló magyar diplomatát kellett kirúgni az állásából, mert kiszivárgott, hogy Orbán Viktor és népes kísérete az elvártnál is fényűzőbb módon költötte a magyar adófizetők pénzét a júliusi bécsi tárgyalások alkalmával. Egy washingtoni diplomatának meg azért telt ki az ideje, mert nem jól sikerült Szijjártó Péter amerikai szereplése. Nem hívták meg a stúdióba a magyar külügyminisztert, csupán bekapcsolták a műsorba, és a riporter sem úgy kérdezte, ahogyan az idehaza a közszolgálati médiában szokásos.

Épp ideje volt rendet vágni az országban, mert az összevisszaság nem vezet sehová. Nem csodálkoznánk, ha a parlament fideszes többsége az első adandó alkalommal törvényt hozna arról, hogy átnevezik a napi középhőmérsékletet, és a jövőben népi középhőmérsékletnek fogják hívni.

Novák Katalin államfő majd gond nélkül aláírja ezt is. Azzal fogja indokolni, hogy nem engedünk az Európai Unió zsarolásának.