Orbán, a nagy varázsló: hazudni bolondulásig
A miniszterelnök tegnap meggyújtotta a negyedik adventi gyertyát. Emelkedett hangulat, a képen áldás és békesség. Meg persze szeretet, ameddig a szem ellát. És egy nyakkendő. Ami a felvétel elején még nincs, aztán valahogy mégiscsak lett. Orbán, a Nagy Mutatványos, ezúttal nyakkendővel varázsol.
Az Ember, Aki Még Soha Nem Hazudott, nem fogy ki a mutatványokból. A kalapjában mindig akad egy újabb nyúl, amit előhúzhat. Ha meg már nyúlra sem futja, vagy volt nyúl, de lenyúlták, akkor még mindig ott vannak az ígéretek – azokkal teli a padlás.
Nyugodjon meg mindenki, aki megbetegszik, azt meggyógyítjuk!
Különben is, mi, balga nép tehetünk arról, amiért még inkább hiszünk a szemünknek, és a tapasztalatainknak, mint annak, amit a mutatványos mond nekünk.
A Nagy Mutatványos már régen feladta a tényekkel való hasztalan hadakozást, visszavonulót fújt a csatatéren. Ő már csak előre tekint. Nem néz a lába elé, emiatt időnként hasra esik, és akkorát tanyázik, mint az ólajtó. Nem szánjuk, de már röhögni sincs kedvünk rajta. Sajtója, frekvenciája, hullámhossza dögivel, hogy elhitessen bármit. Hogy a fekete fehér, a kicsi nagy, a kevés pedig sok.
A nulláról nem lesz könnyű bebizonyítani, hogy végtelen, de a legjobb koponyák már dolgoznak a megoldáson. Mikorra kell, meglesz az is.
Van feladat, több is, mint elég. A forint gyenge, az infláció magas, az oktatás elavult, az egészségügy romokban.
Marad az, ami eddig volt: hazudni bolondulásig. Nyakkendőt például a nyakkendőtlen miniszterelnökre.
A valóság illúzió, egyedül a remény a realitás.