Rendszerváltó elő-évek: 1989 és 2025
Rápillantva a KDNP honlapjára, valamint beleolvasva a legfrissebb, október 9-i Szuverenitásvédelmi Figyelőbe, ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy összehasonlítsam a 2025-ös és az 1989-es évek hazai politikai helyzetét. Alkalmasak erre, mert mindkettő rendszerváltó elő-évnek tekinthető. Még akkor is érdemes összefoglalni a leglényegesebb körülményeket, hogy 2025-ön még egyáltalán nem vagyunk túl, 2026-ról pedig azt sem tudhatjuk, valóban választási év lesz-e.
A legfőbb hasonlóságok a következők:
Súlyos mértékű a társadalmi feszültség és a politikai kiábrándultság. 1989-ben a polgárok jelentős többsége változást akart, de nem volt „előre legyártva” egy kialkudott elképzelés (köztársasági minimum) arról, hogy mi lépjen a szovjet típusú rendszer helyébe. 2025-ben vélhetően még többen elégedetlenek a rezsimmel, ám jelenleg sincs egységes ellenzéki hiteles alternatíva, így aztán most sincs fogalmunk arról, hogy mi is következzék az orbáni pártállam után.
Tagadhatatlan a politikai elhiteltelenedés, kifáradás. 1989-re a Kádár-rendszer politikailag és morálisan egyértelműen elhiteltelenedett, kifulladt. Az embereket elérte a rég nem tapasztalt gazdasági válság, az inflációt már nem lehetett eltagadni, a társadalom egyes rétegeiben az életszínvonal is csökkenésnek indult. 2025-re a NER is kifáradt, elhiteltelenedett, lelepleződött. A gazdasági nehézségek nem csupán jelen vannak, hanem mindent áthatnak, az infláció egészen elviselhetetlen, és a lakosság 70-80 százalékának romlott az életszínvonala.
Az állami politikai struktúra széthasadt. 1989-ben az MSZMP-n belül két fő irányzat alakult ki a keményvonalasok és a reformerek között, és 2025-ben is látható egy ilyen folyamat: a keményvonalasokat most Orbán és Kövér, a reformer-pragmatikusakat Lázár és Navracsics képviseli. Ugyanakkor, ahogyan 1989-ben csak egy MSZMP létezett, úgy 2025-ben csak egy Fidesz létezik.
Változott a nemzetközi helyzet. 1989-ben a Szovjetunió súlyos gyengülése folytán a kelet-európai rendszerek összeomlottak, s ez nyitott utat a hazai változásnak is. 2025-re az Európai Unió és a NATO egyértelműen kifejezte türelmetlenségét a magyar kormány autoriter politikájával, és a provokatív szintű oroszbarátságával szemben. (Most még nem lehet tudni, hogy Trump miként dönt Magyarországgal kapcsolatban, s azt sem, hogy az orosz–ukrán háború miként fog végződni. Utólag okosabbak leszünk, az biztos.)
Az intézményi válság minden területen eluralkodott. 1989-re az állampárt legitimitása lényegében megszűnt, egyes intézmények passzív vagy rejtett „ellenállásba” kezdtek: lényegében ugyanez ismétlődik meg ma, 2025-ben. Akkor is tagadták, most is ezt teszik: hiába.
Természetesen vannak jelentős különbségek az 1989-es és 2025-ös évek helyzete között, csakhogy ezek elsősorban minőségi különbségek, s jórészt mind arra utalnak, hogy a helyzet most sokkal rosszabb, veszélyesebb, kíméletlenebb, mint az elszabotált rendszerváltást megelőzően.
A legfontosabb különbség a hangulatban van: akkor bizakodó, pozitív és naiv, most elkeseredett, negatív és bosszúálló a közhangulat.
1989-ben a változást a hatalom is segítette a reformerek révén (Németh Miklós, Pozsgay Imre), 2025-ben a hatalom a változás akadályozásában, és az azt sürgetők elleni megtorlásban érdekelt.
1989-ben aktív civil, szakszervezeti és értelmiségi mozgalmak jelentek meg (például: Ellenzéki Kerekasztal), 2025-ben a civil szféra kivéreztetett, gyenge és atomizált.
1989-ben a nyugati nemzetközi közösség együtt volt lelkes velünk, és akár forradalmakat is támogatott, 2025-ben viszont gyanakvó, óvatos a magyarokkal szemben, és demokratikus változáshoz köti a támogatását.
1989-ben a Szovjetunió peresztrojka-politikája és Mihail Gorbacsov reformjai lazítottak Magyarország Kreml-kötődésén és függésén, ma Putyin központosító, diktatórikus politikája egyre erősebben köti magához Magyarországot, s ettől aztán növekszik a függőségünk a Kremltől.
Akkoriban az alapvetés az volt, hogy csak nyerhetünk azon, ha változik minden, most pedig az, hogy csak veszíteni fogunk azon, ha nem történik radikális változás.
1989-hez hasonlóan, ugyanúgy mindenhonnan ömlik a tagadó, hazug kormányzati narratíva, csakhogy a 2025 évi mennyisége, költsége, szintje, kihatása és veszélyessége összehasonlíthatatlanul nagyobb a korábbinál.
Az egyes intézmények sokkal kevésbé mernek ellenállni 2025-ben, mint 1989-ben. A megtorlástól való félelem ma általános és brutális, akkoriban inkább csak egyedi és zavaró lehetőség volt. Továbbá az intézmények akkor is csak formálisan működtek, de a rájuk kivetett politikai befolyás sokkal nagyobb ma, mint akkor volt.
Még ha sikerül is a demokratikus és jogállami fordulat 2025-ben, akkor is duplán fogjuk megfizetni az elszabotált Rendszerváltásnak, a Nyugat elárulásának, és az elherdált Európai Uniós támogatásoknak az árát. Időutazásra nincs mód: itt és most kell helytállni, hogy ne kelljen várni újabb egy-két emberöltőt egy újabb esélyre.
