Undorra
Szokták mondani gyenge játékkal, nagy nehezen kivívott, gyötrelmes győzelmek után, hogy csak a három pontnak lehet örülni. Andorra ellen igazából annak sem lehetett.
Azt hinné az ember, a korábbi „kinti” andorrai 0-1-nél, a luxemburgi 1-2-nél, az albániai 0-1-nél nem lehet mélyebbre süllyedni, de a huszonegyedik századi magyar labdarúgás mindenre képes, újra és újra alul tudja múlni rettenetes önmagát. Most sincs tehát nadír, mert jöhet még annál rosszabb is, hogy Andorra ellen kétségbeesetten bekkel és húzza az időt a válogatott a Puskás Arénában. Valamiképpen persze meg kellett tartania 2-1-es előnyét, amelyet csupán a huszonegy centiméteres lest kimutató VAR-nak köszönhetett. Elvégre a törpeállam legjobbjai ugyanúgy két gólt szereztek, mint a magyarok... Pardon, csak egyet. A meg nem adott „dugó" ugyanis úgy pottyant be, hogy Botka tiszta erőből Fiolának rúgta a labdát, akiről az a hálóba pattant.
Mondanám, hogy kabaré. De nem sértem meg Nóti, Vadnay, Rejtő Jenő, a Komlós, Herczeg kettős meg a többi halhatatlan mulattató emlékét.
Jellemző a „teljesítményre”, hogy Szalai Ádám azt mondta, „A labdával való játékunk borzalmas volt.” A karakán csapatkapitány rátapintott a modern idők áporodott magyar labdarúgásának rákfenéjére. Ha nem lenne labda, egészen jó lehetne a hazai futball. Szörnyű, hogy az a gömb mindig bezavar. Elpattan, elgurul a talp alatt, álló helyzetben is át lehet esni rajta. Csak a szerencsések tudják magukhoz édesgetni. A kevésbé szerencséseknek olyan, mint az oroszlán. Szelídíthetetlen. Minálunk hosszú évtizedeken át dorombolt a nagymacska. Most vadabb, mint valaha. Pedig annyi pénzt, amennyit az utóbbi évtizedben e mesterséges szafariparkba ölt az állam, sosem láttak idehaza. Ám kutyából nem lesz szalonna, ugarból nem lesz szavanna.
Marco Rossi szövetségi kapitány immár fenyegetőzik. „Tisztáznom kell, ki az, aki hajlandó végrehajtani, amit kérek, akár taktikailag, akár hozzáállásban. Három napja beszélek a fiúk lelkére. Vagy megteszik, amit kérek, vagy nem hívom be őket. Vagy én távozom.”
Képzeljék, akár sima 2-0 is lehetett volna itthon Andorra amatőrjei ellen, amennyiben a fiúk betartják az utasításokat...
Nyilvánvaló, hogy a szakvezető és csapata között megtört a harmónia, ha stimmelt bármi is egyáltalán. Mert ugyanúgy megroppant minden, mint a 2019-es Eb-selejtezőkön, és most egyáltalán nem csak Andorráról van szó. A magyar válogatott nyolc napon belül 4-0-ra kikapott hazai pályán az angoloktól, 1-0-ra a futball híres vesztőhelyei közé sosem sorolt albániai Elbasaniban, aztán itt ez a vereséggel felérő diadal. A bő egy hét színvonaláról legyen elég annyi, hogy az albánoktól elszenvedett vereség után, a Nemzeti Sport 18 704 olvasója, aki azért jóval megértőbb a magyar műfutballal szemben, mint a túlnyomó többség, Szoboszlai Dominiket 2,84-es átlaggal minősítette (1-től 10-ig terjedő skálán). Erről a Szoboszlairól leginkább az jön le: nagy arc, kis foci. De a többieket is leosztályozták szépen. Íme, a további középértékek: Gazdag 3,00, Sallói 3,21, Fiola 3,29, Sallai 3,38, Lang 3,55, Botka 3,79, Nagy Ádám 3,96. Négyen jutottak a 4-es átlag fölé, Gulácsi kapus volt a legjobb 5,07-tel.
Válogatott szinten ebben az esztendőben San Marinót, Andorrát (kétszer) és Ciprust sikerült felülmúlni. San Marinóval még találkoznak hazánk fiai, a szoros küzdelemben kivívott siker talán nem ábránd, ha nem is leányálom. Megtörténhet, hogy a Puskás Arénában még Albániát is legyőzi a csapat, bár a mostani formával erre kevesebb az esély. A világbajnokság messze van. Harmincöt esztendőnyi távolságban. Vagy még többre. Nyolcvanhatban e portál szakmai vezetője, Németh Péter még sportújságíró volt, együtt jártunk Mexikóban. Hol vagy, te mézédes 0-6, nem igaz? De ne kalandozzunk el, a felcsúti „akadémia”, a Fehérvár és az Újpest már arra sem emlékszik, mikor esett ki az idén létrehozott Futottak még vetélkedő, az európai Konferencialiga előselejtezőjéből, olyan korán búcsúzott.
Marco Rossi azt is mondta: szégyelli magát. Nyilván nem az Európa-bajnok olasz válogatott miatt. Ami a magyarok gyalázatát illeti, annak elszenvedésében Schlosser, Sárosi György, Puskás, Albert – és még mennyi-mennyi nagyság – hazájában a legkevésbé sincs egyedül.
Sőt, mi már lassanként rá sem hederítünk az undorra.
Hegyi Iván
