Vidnyánszky zsidózott az Egyenes beszédben

Föld S. Péter 2020. szeptember 2. 08:37 2020. szept. 2. 08:37

A politikusnak penetráns, de drámaírónak kiváló Csurka Istvánnak innia kellett ahhoz, hogy kijöjjön belőle az antiszemita. Vidnyánszky Attilának elég volt bemenni az Egyenes Beszéd című műsorba, és már gurult is belőle a gondolat. A színművészeti egyetem kuratóriumának kinevezett, ám a z oktatók és a diákok által el nem fogadott elnöke Rónai Egonnal beszélgetve, a következőket mondta: „Karsai Györgynek én nem fogom tudni soha elmagyarázni, hogy mi a nemzet, meg a haza, meg a kereszténység, mert alkalmatlan arra, hogy befogadja, amit gondolok”.

Dermesztő mondatok jöttek elő Vidnynszky Attilából, ami pedig igazán ijesztő, vagy inkább elgondolkodtató, hogy Orbán Viktor ennek az embernek a szellemiségében képzeli el a színházművészet megújítását.

Nem Vidnyánszkynak kellene elmagyaráznia Karsai Györgynek – aki színháztörténész és a színművészeti egyetem oktatója – vagy bárki másnak a fenti fogalmakat. Már csak azért sem, mert ezt a szörnyű mondatot a múlt század harmincas éveinek szélsőjobbos gondolkodói is büszkén vállalhatták volna. Valójában senkinek sem kellene magyarázni másoknak a hazaszeretetről, az embernek ugyanis természetes állapota, hogy szereti a hazáját. A szülőföldjét, ahol született.

Más kérdés, hogy a haza, pontosabban azok, akik a haza nevében eljárnak, nem mindig szereti azokat, akik másképp gondolkodnak a haza szeretetéről, mint a hatalmon lévők. Bálint György, Rejtő Jenő, Szerb Antal, Radnóti Miklós és sok százezer ismeretlen is szerette a hazát. Radnóti Nem tudhatom című versénél feltehetőleg még Vidnyánszky sem tudna szebb költeményt találni a hazáról.

Vidnyánszkynak – mint mindenki másnak – lehetnek gondolatai a nemzetről, a hazáról és a kereszténységről, ám ezeket nem szabadna ráerőltetni senkire, beleverni a mások fejébe, hogy mi a jó. Utóbbira vannak törekvések, az elmúlt tíz év másról sem szólt, minthogy Orbán Viktor és körei megmondták nekünk, hogy mikor vagyunk jók. Mikor vagyunk jó apák és anyák, mikor jó magyarok, hogyan kell szeretnünk a hazát, milyennek kellene lennünk, hogy a nemzethez tartozzunk.

Amikor Orbán és kormányának tagjai, például legutóbb Szijjártó Péter külügyminiszter, másokat kioktatva, arról beszél, hogy nálunk a zsidó közösség békében és biztonságban él, akkor a mérleg másik serpenyőjébe kéretik odatenni Vidnyánszky fenti gondolatait. Lehet söprögetni a saját házunk előtt is.