Mi fáj? Gyere, mesélj!
Egy család életében naponta adódhatnak olyan problémák, amikor szeretteinknek azzal segíthetünk a legtöbbet, ha meghallgatjuk őket. Ez a módszer az aktív hallgatás.
Az aktív hallgatás különbözik a passzívtól, amikor nem is igazán hallgatunk, csak hallunk valamit, és úgy hat ránk, mint a háttérből egy rádióműsor: nem feltétlenül tudjuk, miről van benne szó, de kellemes a fülünknek, hogy szól valami.
Az aktív hallgatás esetében viszont meg akarjuk érteni a másik ember nézőpontját, érzéseit, gondolatait. Mindezt nem tudjuk másként, csak ha mi magunk is kicsit azzá válunk, aki beszél. Addig, amíg nem tudjuk magunkat belehelyezni a másik élethelyzetébe, csak tippeket, vigasztaló frázisokat nyújthatunk neki, nem pedig megértő szeretetet, valódi megoldásokat.
Csendben figyeljünk tehát, folyamatos szemkontaktust fenntartva. Amikor úgy érezzük, hogy a másik elakad, észrevételekkel, odaillő kérdésekkel lendítsük tovább a holtponton. Tanácsok osztogatása helyett időnként foglaljuk össze a hallottakat, hogy tudjuk, vajon mindent jól értettünk-e, illetve ez a családtagunknak is jó rálátást adhat saját problémájára.
Fontos, hogy ne ítélkezzünk, ne fűzzünk hozzá kéretlen kommentárokat. Ezzel ugyanis azt az érzetet keltenénk a másikban, hogy nem hisszük el róla, ő is jól látja és kezelni tudja a helyzetet. Nem szabad elhagynunk a megértő hallgató szerepét.
Azt se feledjük, hogy a szerettünk valószínűleg érzelemből, dühből, elkeseredettségből beszél. Ezért ne helyezkedjünk ellentétes oldalra, még ha másként is látjuk a dolgot. Elég lesz akkor észérvekkel megbeszélni a problémát, amikor már ő is kívül tud helyezkedni az érzelmein, s felülről kezelni a szituációt.
Tehát kívül kell maradnunk annyira, hogy segíteni tudjuk a megoldást, de azért bele is kell élnünk magunkat, hogy teljesen megértsük beszélgetőtársunk nézőpontját, érzelmeit. Ez különösen nehéz feladat, hiszen a bánata nekünk is fáj.
Általában mindez ösztönösen működik, de azért fontos, hogy néha kritikusan ellenőrizzük: vajon valóban jó hallgatóság vagyunk-e? Nem akarjuk-e a véleményünket a másikra erőltetni? Nem akarjuk-e befolyásolni? Ha ezekre tudatosan odafigyelünk, hálás és boldog családtagok vesznek körbe minket rövid időn belül.
