Eltemették Tompos Kátyát
Teljes titokban örök nyugalomra helyezték Tompos Kátyát. A május 31-én elhunyt színésznőt a napokban a Farkasréti temető 31-es parcellájában kísérték utolsó útjára.
– A családtagok kérésére nem lesz nyilvános a temetés, csak a szűk család, a barátok és a kollégák vesznek részt rajta – mondta a Blikk megkeresésére néhány héttel ezelőtt Kálnási Anikó, Tompos Kátya menedzsere és jó barátja. – Utólag nyilvánosságra hozzuk majd, hol temettük el Kátyát, azért, hogy a rajongók is leróhassák a kegyeletüket, de szeretnénk ezt a búcsút bensőségesen átélni, főleg azért, mert maga Kátya is visszahúzódó ember volt, aki kerülte a felhajtást. Éppen azért rendeztük a múltkori virrasztást, hogy mindenki, aki szerette, méltó módon elköszönhessen tőle.
Tompos Kátya május 31-én hunyt el hosszan tartó, súlyos betegség következtében. A Jászai Mari-díjas színművésznő éveken keresztül küzdött a gyógyíthatatlan betegséggel, elképesztő erejének, kitartásának és élni akarásának köszönhetően pedig sokáig hősiesen vívta a harcát, és bár a nyilvános szereplései megritkultak, amikor színpadon láthatta őt a közönség, életerő és energia sugárzott belőle.
Az állapota azonban az utóbbi hónapokban egyre rosszabbra fordult, ezért végül – elfogadva a barátai unszolását – beleegyezett, hogy a betegségének ténye nyilvánosságra kerüljön annak érdekében, hogy a gyógyulásáért májusban jótékonysági estet szervezhessenek.
Alig néhány nappal azután, hogy összegyűlt a külföldi kezeléshez szükséges pénz, a színésznő szervezete feladta a sok éven át tartó küzdelmet.