2022-ben megkezdődhet a dízelautók kitiltása Budapestről

HírKlikk 2021. július 25. 19:30 2021. júl. 25. 19:30

A szakmai szervezetek úgy vélik, hogy el kell kezdeni a szennyező járművek fokozatos kivonását a fővárosból.

Már 2022-ben el kell kezdeni az elavult dízelautók kitiltását Budapestről – ezt javasolja a Levegő Munkacsoport az Infostart beszámolója alapján.

A szervezet szerint jövő év júliusától kezdve több éven át, fokozatosan lehetne bevezetni a korlátozást. Az elképzeléseik szerint, először a védett övezetekben, majd a Nagykörút és a budai körút által határolt területen, végül pedig a fővárosban 2024-ben már csak Euro 4-esnél, 2026-ban pedig csak Euró 5-ösnél jobb besorolású dízelautókkal lehessen közlekedni. A javaslat tartalmazza, hogy a helyi lakosok 2022 júliusáig regisztrált autói mentesülnének a korlátozás alól.

Karácsony Gergely pár nappal ezelőtt jelezte, hogy a Fővárosi Közgyűlés még idén dönthet arról, hogy mikor vezetik ki a korszerűtlen besorolású autókat a fővárosból.

„Ha azt nézzük, hogy melyik autó növeli jobban a felmelegedést, melyiknek nagyobb a szén-dioxid-kibocsátása, akkor a dízelautók kifejezetten jók, hiszen keveset fogyasztanak, kevesebb üzemanyag elégetéséből arányaiban kevesebb szén-dioxidot bocsátanak ki, mint egy velük összevethető benzines. Ha nem a szén-dioxid-kibocsátást vizsgáljuk, hanem a tényleges károsanyag-kibocsátást, akkor a régebbi, 2018 előtt dízelek sokkal környezetszennyezőbbek” – mondta Szörényi András, a vezess.hu újságírója, aki szerint környezetvédelmi szempontból indokolt lépés lenne a szennyező autók kivonása és szmogriadó esetén egyébként is megvan erre a jogi háttér.

Forrás: infostart.hu