2022-ben Orbánnak véget ért a szétlopott uniós pénzekre alapozott NER-építkezés

Nem feltétlenül ezzel szeretem volna kezdeni az év végi interjúnkat, de mégis az év  vége jelentős eseménye volt, hogy Orbán Viktor lemondott a vétóról, mert így cserébe legalább a kilátása meglehet arra, hogy belátható időn belül pénzhez jusson az ország. A kudarctól az óriási sikerig terjedő skálán oszlanak meg a hazai és a külföldi vélemények. Ön szerint?

Mindenki úgy értékel, ahogy a saját szempontjából neki megfelel. A nemzetközi vélemények zöme szerint továbbra is nyitott a kérdés. De azért azt látni kell, hogy az EU túl sok engedményt nem tett, csak annyit, hogy elérje azt, ami a számára fontos volt: Orbán ne blokkolja az Ukrajnának nyújtandó segítséghez szükséges hitelfelvételt, illetve a globális minimumadó bevezetését. Ennek fejében egyetlen egyet engedtek: 65 százalékról 55-re mérsékelték a kohéziós alapokból származó támogatás összegének a befagyasztását. A helyreállítási pénzek esetében pedig előre lehetett borítékolni, hogy nem fogják bevetni az atombombát, azaz nem hagyják, hogy Magyarország 2022 végén automatikusan elveszítse ennek az összegnek a hetven százalékát. 

Pont ezt állítják be óriási sikernek Budapesten.

Pedig az Európai Unió bebiztosította magát, s nyugodtan várhatja a fejleményeket: ez a pénz ugyanis nincs befagyasztva, de komoly felételek teljesítéséhez – az a bizonyos 27 szupermérföld – kötötték a folyósítását. Tulajdonképpen pénz tehát még nincs. A nemzetközi pénzpiacokon most az látszik, hogy egyelőre kicsit megnyugodtak, de a magam részéről biztos vagyok benne, hogy ez csak átmeneti lesz. Az, hogy hosszabb távon mit jelent mindez, az majd csak néhány hónap után válik világossá. Akkorra ugyanis már látszani fog, hogy egyrészt nem jönnek még az uniós pénzek, miközben azonban folyamatosan nő a költségvetési hiány és a külső eladósodottság, az államadósság.

A regnáló rezsim szempontjából ez mit jelent?

Azt, hogy a magyar társadalom remélhetőleg végre megérti, miről van szó. A hivatalos kommunikáció ugyanis egyrészt azt harsogja, hogy „győztünk”, másrészt pedig azt sulykolja továbbra is, hogy a fő ellenségünk Brüsszel. Csak egy példát említek: a megállapodást bejelentő sajtótájékoztatón Gulyás Gergely nem győzte hangsúlyozni, hogy akkor lesz csak pedagógus béremelés, ha az EU elkezdi utalni a pénzeket. Megjegyzem: a pedagógus béremelésnek semmi, de semmi köze nincs az uniós pénzekhez, hiszen – mint minden más, az államnak végzett munka után járó bért – azt is a magyar költségvetésből, magyar adófizetői pénzből kell fedezni. Hosszabb távon ható oktatási, továbbképzési, nemzetközi vonatkozású programokhoz lehet persze uniós pénzt szerezni, de ezeknek semmi közük sincs a pedagógus bérekhez. Ez az, amit a társadalom nagy része érzékel. A kormány szeretné azt tudatosítani a társadalomban, hogy megregulázta Brüsszelt, amely persze mindig csak akadékoskodik, pedig nekünk jár az a pénz. Pedig dehogy jár! Az európai adófizetők pénzéről beszélünk, milyen alapon járna az a pénz a magyaroknak, akik azt rendre ellopják? Erre most jöttek rá a nyugat-európaiak.

Mi lehet mindennek a hatása Orbánra és a rendszerére?

Orbán számára ez mindenképpen kudarc. Hiszen ezzel befejeződött az európai pénzek szétlopása. Tíz évig tartott ez a periódus, ami alatt nagyrészt európai uniós pénzekből hozta létre a NER-es maffiaállamát. Az EU pedig támogatta az uniós értékekkel szembemenő Orbán-rendszert, mert tíz évig nem vette észre, hogy mi folyik Magyarországon, illetve azt hitte, hogy a kisfiú meg fog javulni, pedig tudjuk, a kisfiú alkalmatlan arra, hogy megjavuljon. 2023 első felében ez a kérdés nagyon világossá válik. Ma még nem látjuk előre Orbán reakcióját. Benne van az is a pakliban, hogy tovább élezi majd a fegyvert Brüsszel ellen.

És akkor jöhet a Huxit? Noha a magyarok ritka egyetértésben kiállnak az uniós tagság mellett. Beleértve a Fidesz-szavazókat is.

Ha ez lesz a reakció, annak valóban lehet egy Brexit-szerű változata is. Emlékezzünk csak! David Cameron tüzelte fel az angol közvéleményt a Brexitre, s a nemzetközileg gondolkodni képes és azon a színtéren tevékenykedő emberek abban a 800 éves demokráciában el sem mentek szavazni, mondván, annyira hülye nem lehet a társadalom, hogy megszavazza a kilépést az Európai Unióból. És láss csodát! A leadott szavazatok 50,9 százalékával eldöntötték a kérdést, a távozást. Az uniós felmérések szerint a magyar az egyik leginkább unióbarát társadalom a közösségben. A tagság támogatottsága nálunk 75 százalék körüli, miközben számos nyugat-európai országban, amely szilárd, aktív és együttműködő tagja az integrációnak, ennél alacsonyabb. És mégis el tudok képzelni egy olyan gyűlöletkampányt és pénzhiányt, ami a magyar társadalom jelentős részét még inkább befolyásolhatóvá, manipulálhatóvá és unió-ellenessé teheti. Még nincs napirenden ez a kérdés, de – ahogy több homályos megfogalmazásból, no meg az „új Európa” építéséből kiolvasható – Orbán gondolkodásában benne van. 

Ez nagyon határozott kijelentés öntől. Hogyan lehet ebben ennyire biztos?

Két konkrét példával tudom alátámasztani a véleményemet. Az első éve 1997. 1995 és 1998 között én voltam az Integrációs Stratégiai Munkacsoport vezetője, és Horn Gyula miniszterelnök – természetesen utólagos értékelés alapján nagy hibát vétve – az akkor ellenzéki Orbán Viktorra bízta az európai integráció kérdéseivel foglalkozó parlamenti bizottság vezetését. Ebben az időben volt egy olyan élő televíziós beszélgetés, amelynek ketten voltunk a résztvevői. Akkor – hangsúlyozom, már akkor, azaz 1997-ben – mondta Orbán, hogy „az unión belül talán valamivel jobb, mint azon kívül”. A másik eset közelmúltbeli: nem is olyan régen egy nyilatkozatában azt fejtegette, hogy 2030-ra Magyarország nettó befizetővé válik az EU-ban, s akkor majd felül kell vizsgálni a tagságunkat, azt, hogy bent akarunk-e maradni. Ennél nyitottabban nem lehet kimondani, hogy nem jelentenek számára semmit az unió értékei, neki csak a pénz számít, s ha nem kap többet, illetve többet kell befizetni, akkor nincs értelme a tagságnak. Azon túl, hogy ez mennyire megvetendő szemlélet, még hazugság is, hiszen csak akkor válhatnánk nettó befizetővé, ha az EU összes gazdag országa kilépne, Orbán meg bevinné a közép-ázsiai muszlim barátait, azokat, akikkel manapság haverkodik. 

Azért csak nem áll ennek fenn a veszélye. Hiszen népszavazás kell a kilépéshez. Azt pedig, bármit tesz Orbán, nem fogja megszavazni a magyarok többsége. A kétharmada sem kétharmados többségből jött össze, sőt, volt, hogy még a kevesebb mint voksok fele is elég volt.

Ismételten felhívnám a figyelmet arra, hogy Angliában sem hitte volna bárki, hogy sikerül rávenni az angolokat erre a lépésre. Nem akarok rossz próféta lenni, csak azt mondom, hogy 2023 első felében világossá fognak válni az álláspontok. Ha nincs pénz, annak lesz következménye. Mindenki szembesülni fog vele. Azt persze nem tudom, hogy ki hogyan reagál majd, feltételezhetően eltérően. Mindenesetre borítékolhatóan Orbán számára ez egy újabb kiváló alkalom lesz újabb frontvonalat nyitni és még inkább gyengíteni, esetleg akár szétverni az amúgy sem erős társadalmi kohéziót Magyarországon.

Most azért van kilátás arra, hogy megindulhatnak – legkorábban valamikor tavasszal – az uniós támogatások. Ezzel helyre lehet állítani a lejtmenetben lévő magyar gazdaságot? A kormány kommunikációja szerint – lásd, a pedagógusok béremelése körüli propagandát –ebben is „Brüsszel” (meg persze a baloldal) a hibás.

Nem lehet eléget ismételni: a magyar gazdaság nem az uniós pénzek hiánya miatt került a jelenlegi helyzetbe. 12 év durván elhibázott vagy nem létező gazdaságpolitikája, még inkább kizárólagos hatalompolitikája az oka annak, hogy nem is csak gazdasági, hanem társadalmi stabilizációra is szorulunk. 

És ha jön a pénz, akkor nagyobb a mozgástér erre is?

Sajnos nem látom az intézményi és személyi hátterét annak, hogy a jelenlegi kormány ezt meg tudná csinálni, sőt! Eddig ugyanis ennek pont az ellenkezőjét tette. 

De ezt a magyar társadalom nem kis része nem így éli meg.

Ez is bizonyítja, hogy egy agymosott társadalommá váltunk. Ebben is óriási változásra lenne szükség. Ez a következő és meglehetősen bizonytalan, rendkívül sok kihívással terhelt világgazdasági és világpolitikai környezetben különösen fontos lenne. De két dolgot még hozzátennék az uniós pénzekkel kapcsolatban: az egyik, hogy a magyar társadalom egyáltalán nincs felkészítve arra, hogy ha jönnének is a pénzek, annak most már szigorúan szabott feltételei vannak. Tudjuk, hogy az OLAF értékelése alapján Magyarország a legkorruptabb ország az Unióban. Nálunk a lehívott uniós pénzek 3 százalékát kell visszafizetni, szemben az unió 0,29-0,30 százalékos átlagával. Pedig ebben még csak nem is veszik figyelembe az ennél sokkal fontosabb rejtett korrupciót. Azt tartják, hogy nálunk az uniós források legalább egyharmadánál található ilyen, de nem létezik róla sem valamiféle összefoglaló, még kevésbé pedig bármilyen hivatalos kimutatás.

Mit ért rejtett korrupció alatt?

Például azt, hogy szabályosan pályázom, meg is kapom a támogatást, majd leosztom a haveroknak. Vagy, hogy túlárazok egy sor mindent. Egy másik eset, amikor felveszem a pénzt, amit nem arra költök, amire megkaptam. Esetleg mégis csak arra fordítom, de gyenge minőségben, használhatatlan végeredménnyel. Lehet, felveszem és egyáltalán nem arra költöm, amire kellene, de a felszínen hihetően megmagyarázom, hogy tévednek, hiszen arra költöttem. A rejtett korrupció nagyon mélyen van ebben a rendszerben, és nem jelenik meg a felszínen, bár mindannyian tudjuk, hogy létező jelenség, csak éppen eddig nemigen vizsgálták. Ha ezt elkezdenék vizsgálni, könnyen lehet, hogy egy fillér uniós támogatást sem kapnánk, miközben további, korábban igénybe vett uniós támogatási pénzeket is vissza kellene fizetnünk.

(Folytatjuk)