56, 89, 06, 19

Gréczy Zsolt 2019. október 23. 10:34 2019. okt. 23. 10:34

Nekem 56 akkor is forradalom volt, amikor meg nem így tanították az iskolában. És 56 nekem ma is az. A diktatúra elleni szabadságharc csillaga. Az alábbi áttekintés legyen példa és tanulság fiaimnak, hogy vannak alapok, értékek, amelyekből az ember nem enged. Akkor sem, ha a történelem leír különösnek tűnő, gyakran émelyítő fordulatokat.

Apámat 56 után leültették, a rendszerváltáskor plecsnivel és oklevéllel rehabilitálták. Együtt ült Mécs Imréékkel. A két dátum között a Szabad Európa Rádiót hallgatta, szidta a rendszert, szamizdatokat dugdosott a akvárium alá, mögé. Sírt a boldogságtól, hogy eljött 89. Újratemetés, rendszerváltás, szabad választás. Boldogan járt be a frissen alapított 56-os Intézetbe Rainer M. Jánoshoz, a könyvtárat vezető Maléter Pál özvegyéhez, Gyenes Judithoz. Anyámmal és húgommal csodás borzongással néztük a tévében az újratemetés szónokát, aki a fiatalok nevében beszélt. (Mit tudtam én arról, hogy a szovjet csapatok kivonásáról már megállapodtak, így ennek követelése inkább provokáció, mint hőstett?...) Ma már tudjuk: Orbán Nagy Imrében sem hitt soha. A koporsójára felállva indította a karrierjét. Ez volt fontos, semmi más.

Apám, amíg tehette, minden évben elment a 301-es parcellához, az Orsó utcai Nagy Imre-házba én vittem el először. Könnyezett a tárlók és plakátok előtt.

Ott volt apám akkor is, amikor a fia konferált 1996. október 23-án a Corvin közben. A Pesti Srác szobrát avatta a Horn-kormány - leginkább annak szabaddemokrata szárnya. Király Béla, Vásárhelyi Miklós, Kopátsy Sándor, Mécs Imre és sokan mások. A szobrot végül a Jobbik sajátította ki. Innen indultak fenyegető meneteikre, például Orbánnal összejátszva 2006. október 23-án is. A szobor mellől, amelyet szemérmesen az MSZP, hevülettel az SZDSZ érzett magáénak és alkottatott meg.

És eljött 2006. október 23., amikor a két választást egymás után elveszítő Orbán rágyújtotta az országra a fővárosát. Túl voltunk a tévészékház ostromán. Épp egy olyan műsor zajlott, ahol egy kormánypárti és egy ellenzéki politikus vitatkozott. Akkor így működött a Magyar Televízió... Az én dolgom az Arénában volt. Az 56 csepp vér című musical sajtófőnöke voltam. Délelőtt még királyok, elnökök, miniszterelnökök érezték megtiszteltetésnek, hogy a Gyurcsány-kormánnyal és a magyarokkal ünnepelhetik 56 ötvenedik évfordulóját. Délután Orbán puccskísérlete indult. Égtek az autók, szilánkosra törtek kirakatok, kiállítási tankot kötöttek el. Több rendőr sérült meg, mint tüntető. Egy fideszes képviselő a parlamenti bizottság ülésén azt kifogásolta, hogy a rendőrök miért nem használtak éleslőszert. A káosz, a sok sebesült Orbán érdekeit szolgálta, ő tervelte ki az egészet. Besegített a gyalázatba a Jobbik is. Az Orbánt pár hónappal korábban legyőző Gyurcsány Ferenc lett a megsemmisítendő ellenség. Bármi áron, eszköz nem számít. Gyurcsány - Kosáry Domokossal a csatazajban is felavatta az új 56-os emlékművet a Városliget oldalában.

Mondják, az őszödi beszéd három mondata volt a gyúanyag a romboláshoz. Fiaim, hallgassátok meg az egész beszédet, és érteni fogjátok... És azt is, hogy hány orbáni mondat alapján lehetne újra gyújtogatni, rombolni?!

És most itt vagyunk 2019. október 23-án. Nagy Imre szobrát Orbán elszállíttatta. Az 56-os öröklángot a Kossuth térről elszállíttatta. A mártír miniszterelnökről egy szó sem esik a fideszes megemlékezésekben. A pesti srác szobrától ma egy Corvin közi parancsnok rokona taszítja ki a Jobbikot, amely részt vett 2006 gyalázatában, és minap egy jobbikos képviselő, az olimpiai bajnok Steinmetz Ádám ismerte el, hogy a Gyurcsány-kormány idején jobb volt a demokrácia állapota, mint most, Orbán idején. Változnak az idők.

56 hősei közül ma már kevesen élnek. Apámat is eltemettem tizenegy éve. Mégis. Hiába minden machináció, az 56-os Intézet Orbán általi megszüntetése, 89 kisajátítva megtagadása, a köztársaság eltörlése. Nagy Imre meg sem karcolható, és 89 is csoda volt.

A magát utcai harcosnak nevező Orbán ma már zárt térben beszél, utcai tömegek nem tartanak vele. Az egykor Orbán oldalán gyújtogató Jobbik Orbán ellen indult az önkormányzati választáson. Gyurcsány Ferenc ma is Nagy Imre szobránál beszél, hű maradt az őszödi beszédhez, annak valódi tartalmához. A beszédhez, amely új pártja, a Demokratikus Koalíció egyik krédója lett. És az eltiportnak hitt Gyurcsány pártja, minden választáson erősödve, ma a második legnagyobb erő Magyarországon.

Drága fiaim, ez volna hát a tanulság. A történelem országútján nagy a forgalom. Sokan jönnek szembe, nagy a lökdösődés. Hinni kell magatokban, abban, hogy a tisztesség, a becsület mellett kitartani mégis csak megéri. Mert a végén úgy is nekünk lesz igazunk. Minden nappal ehhez jutunk közelebb.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom