A Fidesznek nincs köze a sajtó elhallgattatásához, csak valahogy mindig ott sertepertél, ahol ilyen történik

Föld S. Péter 2020. július 31. 05:31 2020. júl. 31. 05:31

A Fidesznek nincs köze ahhoz, ami az Indexszel történik. Mióta kirobbant az Index-ügy, vagyis hogy kirúgták Dull Szabolcs főszerkesztőt, olyan gyakran és hangosan ismételgetik az urak ezt a mantrát, hogy aki eddig hitt benne, ettől kezdve az is kételkedik. Amúgy tényleg nincs közük hozzá, legalábbis abban az értelemben, hogy Orbán Viktor nem személyesen ment be az Index szerkesztőségébe, hogy lerugdalja a lépcsőn a főszerkesztőt, majd sóval hintse be a helyét.

Mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgatassuk azokat, akiknek más a véleményük, mint nekünk. Unalomig ismételgetett már ez a mondat, amely Orbán Viktor előadásában hangzott el a Sargentini-jelentés Európai Parlamenti vitájában. Sajnálatos módon, több alkalommal is volt szerencsénk testközelből tapasztalni ennek a megfogalmazásnak az ellenkezőjét. Először 1998 szeptember 30-án, amikor a Kurírt hallgattatta el az első Orbán-kormány. A népszerű bulvárlap, amely a frissen megválasztott kabinetnek elsősorban tényfeltáró cikkei miatt csípte a csőrét, fennállása utolsó éveiben a Postabank tulajdonában volt, a Postabank pedig akkor már egy ideje az államé lett. A szeptember 30-án megjelent újságban látott napvilágot egy több részesre tervezett cikksorozat első része, amely az akkori – és jelenlegi – belügyminiszter, Pintér Sándor, valamint a sajtóban csak bombagyárosként emlegetett Dietmar Clodo nevű német üzletember kapcsolatát taglalta. Ezt követően jött ki a szerkesztőségbe a Postabank egy közepesen magas beosztású munkatársa, aki bejelentette, hogy másnap már nem jelenik meg az újság...

Mint mindig, akkor is a lap veszteségeire hivatkoztak, ami csak részben volt igaz. Mert bár az utolsó két évben valóban veszteséges volt a Kurír, előtte hat évig nyereséget termelt a kiadóinak, arról nem is szólva, ha tényleg ez lett volna az ok, akkor jó pénzért el lehetett volna adni a lapot, amely a veszteségei ellenére, jó brand volt.

2016 júniusban a Metropol szűnt meg. Az ingyenes terjesztésű lap ugyan nem hordozott politikai tartalmat, ám a tulajdonos, Simicska Lajos akkor éppen haragban volt egykori barátjával és harcostársával. Ezt kellett megbosszulni, és Tarlós István akkori főpolgármester, aki a Fidesz 2006-os választási kampányának vezetője volt, készséggel segédkezett ebben: felbontotta a Metropollal kötött terjesztési szerződést. Ettől kezdve, a lapot nem osztogathatták a BKV felségterületein, s mindezzel párhuzamosan, a megfenyegetett hirdetők is máshol költötték el a reklámra szánt pénzüket.

Az Orbán-kormánynak ehhez sem volt köze, sem a miniszterelnök, sem valamelyik helyettese nem ment be a szerkesztőségbe, hogy lakatot tegyen a bejáratra.

Természetesen a Népszabadság megszűnéséhez sem volt köze a Fidesznek. Erre a történetre valószínűleg többen emlékeznek, mint az előző kettőre. 2016 októberében egy költözésnek álcázott sunyiság révén, a szerkesztőséget gyakorlatilag elzárták a működéshez szükséges eszközeitől, a lapot kiadó Mediaworks pedig bejelentette, hogy a újság megjelentetését szüneteltetik. (Most ugyanez a Mediaworks készül újraindítani a Metropolt. Az ügy pikantériája, hogy a főszerkesztő a Tarlós István asszisztálásával ellehetetlenített régi Metropol egyik vezető munkatársa lesz.)

A Népszabadság megszűnése után, egyébként több fideszes politikus, valamint a holdudvarhoz tartozó személy is megnyilvánult. Bayer Zsolt például az írta a Magyar Hírlapban, hogy a „Kádár-rendszer egyik legutolsó, legaljasabb műhelye tűnik el talán örökre”, a bezárt újság olvasóit pedig rohadt, tetves komcsiknak nevezte, akiknek majd „szét kell cseszni” a fejét.

Németh Szilárd, aki nem csupán rezsibiztos, de a Fidesz egyik alelnöke is egyben, a lap megszűnése után, mindössze annyit közölt a nyilvánossággal, hogy épp ideje volt.

Hoppál Péter ez év júniusában szintén megemlékezett a Népszabadságról, mégpedig a Népszava egyik, neki nem tetsző karikatúrája kapcsán. A fideszes politikus szerint „A Népszabadság is viccelődött, aztán eltűnt. Felkészül: Népszava”.

Jelen állás szerint, úgy tűnik, hogy a pécsi országgyűlési képviselő tévedett a „felkészülést” illetően. Nem a Népszavára, hanem a 24.hu-ra, illetve annak tulajdonosára adtak ki ugyanis kilövési engedélyt. Nyilván annak a magasztos gondolatnak a szellemében, hogy a Fidesz soha nem vetemedne arra, hogy elhallgattassa azokat, akiknek más a véleményük, mint neki.