A honvédelmi miniszter alapos félreértésekre okot adó nagyon furcsa kijelentései

NVZS 2021. november 24. 17:30 2021. nov. 24. 17:30

„Itt valami nagy baj van. Komolyan nagy baj van” – reagált Szekeres Imre korábbi honvédelmi miniszter utódjának, a haderőfejlesztési programmal kapcsolatos eszmefuttatására. Benkő Tibor kijelentéseit Szekeres megalapozatlannak, utólagos igazoló jelentésnek tartja, s szerinte van köztük – a NATO-tagságunkhoz kapcsolódóan elhangzott –„alapos félreértésekre okot adó, nagyon furcsa kijelentés is”.

„Magyarország a katonai kihívások, az instabil államokból érkező fenyegetések középpontjában áll” mondta Benkő Tibor egy keddi várpalotai lakossági fórumon. Szerinte a biztonsági környezet gyors változása miatt, nagy jelentősége van a 2017-ben indított haderőfejlesztési programnak. Visszafelé mutogatva azt is állította, hogy Magyarország NATO-csatlakozásának időszakában – túlértékelve és félreértelmezve a szövetség által nyújtott védelmet, biztonságot –, úgy vélték, csökkenteni lehet a honvédségre fordított pénzt.

De mi az igazság abban, hogy külső erők fenyegetik Magyarországot? – Szekeres Imre korábbi honvédelmi minisztert kérdeztük.

„Itt valami nagy baj van. Komolyan nagy baj van” – szögezte le a szakember. Általános iskolai földrajzi ismeretek alapján lehet tudni, hogy a Magyarországgal határos országok részéről minket most semmi nem fenyeget – húzta alá, hozzátéve: a jelenlegi honvédelmi miniszter nyilatkozata teljesen megalapozatlan. Ugyanis a hét, Magyarországgal határos szomszédos ország közül öt a NATO-nak és/vagy az Európai Uniónak a tagja, azaz egy szövetségi rendszerhez tartozunk. A maradék két országgal – Ukrajnával és Szerbiával – pedig a NATO-nak békepartnerségi együttműködése van. Nincs tehát semmilyen szándék – és lehetőség sem – a részükről semmilyen támadásra.

Azt pedig, hogy a NATO képességeit bárki is túlértékelte volna, Szekeres szerint „szintén egy alapos félreértésekre okot adó, nagyon furcsa kijelentés”. A NATO szövetségi rendszer lényege ugyanis az, hogy minden tagállam számára teljes védelmet nyújt. Aki ezt nem becsüli, az kockázatnak teszi ki Magyarországot. Ezen túlmenően, arról, hogy milyen haderőfejlesztésre van szükség egy szövetségi rendszerben („ezt, gondolom, még a mostani tisztképzésben is oktatják”) az dönti el, hogy mi a legvalószínűbb veszély, hiszen arra kell a legjobban felkészülni.

„A mostani honvédelmi miniszter kijelentését egyszerűen csak egy utólagos igazoló jelentésnek tartom arra, hogy miért vágott bele – szavakban – az Orbán-kormány a haderőfejlesztésbe” – szögezte le a korábbi honvédelmi miniszter. Aki azzal egyetért, hogy szükség van a fejlesztésre, de azokon a területeken, ahol valódi a veszély. Mint rámutatott: eddig kevés eredményét, kézzelfogható jelét láthatjuk ennek a fejlesztésnek, hiszen minden program úgy szól, hogy fizetni majd 2023 után kell. Arról már nem is szólva, hogy  vannak nem hagyományos katonai fenyegetések a világban. „Ilyenek tényleg vannak, de ezek kivédésére nem hagyományos katonai eszközökre, tankokra, ágyukra, géppisztolyokra van szükség, hanem elsősorban elektronikus felderítésre, terrorelhárításra és olyan vegyi, radioaktív vagy egyéb képességekre, amelyekkel el lehet hárítani bármilyen veszélyt” – szögezte le Szekeres Imre.