A honvédelmi miniszter szerint Magyarország a fenyegetések középpontjában áll

HírKlikk 2021. november 24. 06:40 2021. nov. 24. 06:40

Magyarország a katonai kihívások, az instabil államokból érkező fenyegetések középpontjában áll – fogalmazott a honvédelmi miniszter kedden, várpalotai lakossági fórumán.

Benkő Tibor azt mondta, hogy nagy jelentősége van a 2017-ben indított haderőfejlesztési programnak a biztonsági környezet gyors változása miatt.

Olyan hadseregre van szükség, amely képes a magyar emberek biztonságát elkötelezetten szolgálni – közölte.

Elmondta: míg 1989-ben 155 ezer volt a honvédség létszáma, addig 2007-re 23 950-re csappant.

Magyarország NATO-csatlakozásának időszakában - túlértékelve és félreértelmezve a szövetség által nyújtott védelmet és biztonságot –, úgy vélték, csökkenteni lehet a honvédégre fordított pénzt – tette hozzá.

2004-ben megszűnt a sorkatonai szolgálat, a honvédség nem rendelkezett hadköteles tartalékos állománnyal, ezt a folyamatot meg kellett állítani, a honvédséget meg kellett erősíteni – mondta.

Felidézte: a történelem során a magyar nép 163 ütközetben, csatában, forradalomban volt érintett, ezek közül 90-et megnyert. Ez is bizonyítja, hogy vannak értékeink, van mit védeni. Korszerű hadseregre van szükség, elkötelezett katonákkal – mutatott rá.

Forrás: MTI