A kormány a MET szegedi iskoláját is be akarja zárni

HírKlikk 2024. augusztus 30. 15:45 2024. aug. 30. 15:45

Meghaladta a köznevelési intézmény közmű- és adótartozása a törvényben meghatározott mértéket, ezért a kormányhivatalnak törölnie kellett a szegedi Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Középiskolát a nyilvántartásból – közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal. A MET tiltakozik.

Közleményük szerint a gyerekek érdeke, hogy olyan rendezett hátterű intézményben tanuljanak, amely biztonságosan, zavartalan oktatást-nevelést biztosít számukra, ezért a jogszabályok pontosan rögzítik a köznevelési intézmények gazdálkodásának szabályait, felhalmozott tartozásainak lehetséges mértékét.

Miután működése során csaknem 140 millió, ebből több mint 50 millió forint hat hónapon túli lejárt közműtartozást és adóhátralékot halmozott fel a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) által fenntartott Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Középiskola, emiatt a szegedi intézményben veszélybe került a gyermekek nevelése. A kormányhivatal döntése értelmében a diákok új, rendezett hátterű intézményekben kezdhetik meg a tanévet.

A fenntartó MET nem tudja biztosítani a szegedi iskola folyamatos és biztonságos működésének feltételeit, ami közvetlenül veszélyezteti a gyermekek megfelelő testi, értelmi, erkölcsi és érzelmi fejlődésének és az oktatáshoz való jogának érvényesülését. Ezért a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal a gyermekeket megillető jogok biztosítása érdekében új oktatási intézmények kijelöléséről, és a Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Középiskolának az egyházi és a magán fenntartású köznevelési intézmények nyilvántartásából való törléséről döntött.

A MET folytatólagosan nem fizette saját munkavállalóinak járulékait. A szegedi intézmény emellett 9 millió forintot meghaladó – ebből több mint 7 millió forint hat hónapon túli – lejárt közműtartozást is felhalmozott. A tartozások miatt hosszú távon nem biztosított az intézmény villamosenergiával és gázzal való ellátása, így az oktatás biztonságos, rendezett körülmények között történő megszervezése ellehetetlenült.

A kormányhivatal döntésének értelmében az érintett 133 gyermek szeptember 1-jétől a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal honlapján közzétett köznevelési intézményekben kezdheti meg a tanévet.

Tiltakozik a MET a szegedi Wesley-iskola nyilvántartásból való törlése miatt

Tiltakozik és azonnali jogvédelmet kérelmez a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal döntésével szemben.

A MET közleménye szerint a kormányhivatal döntése „nem egész egy napot ad a szülőknek új iskolát találni többségében halmozottan hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű gyermekeik számára. A 150 gyereket és családot érintő döntés esélyt sem ad a helyzet megoldására".

A szegedi iskola hétfőn adta volna át pályázati pénzből felújított tornatermét, mindent előkészítettek az évkezdésre és a tanévnyitó ünnepségre – írták.

A MET megdöbbentőnek, törvénytelennek és kegyetlennek, a kiszolgáltatott gyerekek sorsukra hagyásának nevezte az eljárást. A közlemény szerint „a MET intézményei ellen összehangolt megsemmisítő akció indult, a gyermekvédelem ügyét hangzatosan pártoló kormány a budapesti és a szegedi intézményekben eddig 450 gyermek és család életét törte ketté, más megoldási lehetőségeket nem is mérlegelve". 

A szegedi intézmény ügyében azonnali jogvédelmet kérelmeznek, a határozat felfüggesztését kérvényezik szakértő jogvédő szervezetekkel együttműködve.

A szegedi intézmény hétfőtől nyitva áll a gyerekek számára, és pedagógiai felügyeletet biztosít nekik a helyzet rendeződéséig. A MET minden lehetséges fórumon tiltakozik „az embertelen eljárás ellen, és minden lehetséges eszközzel küzd a gyerekek, a kollégák és a szülők jogaiért" – áll a közleményben.

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom