A kormány azt hiszi, letudhatja a kegyelmi botrányt jogszabályok benyújtásával

Milyen arcát mutatja a politika a nemrég kipattant, rendkívül szomorú botrányban és a gyermekvédelem ügyében?  

Mindenestül, en block nem lehet erről beszélni, mert hosszú ideje eltér a két oldal hozzáállása, kormányoldal a cinikus voltát mutatja, az ellenzéki oldal meg az útkeresésben van, mert nem igen találja meg azt a hangot, amit a civilek megtaláltak. Ez pedig eléggé sajnálatos, mert akármekkora, és akármilyen sikeres is volt a civil megmozdulás, nagyon kellene látni, hogyan lépjenek tovább. És éppen ezt hiányolom leginkább. Tudjuk, hogy vannak, meg készülnek erre elképzelések, de szerintem, ha az ellenzéki pártok valamilyen módon be akarnak csatornázódni ebbe az egészbe, akkor, ha már ott vannak a parlamentben, a maguk eszközeivel azt kellene kikövetelniük, hogy a civileknek adjanak kormányzati támogatást ehhez a további munkához. Az ellenzéki pártok követeljék ki azt, hogy akár anyagilag, akár infrastruktúrában adja meg nekik a kormányzat ezt a segítséget, ha már annyira fontosnak tartja, hogy ezek a jogszabályok az Alaptörvénytől egészen a kormányrendeletekig bezárólag módosuljanak. Nem a kormánynál van a Bölcsek köve, nem nekik kell megalkotni minden törvénymódosítást, hogy aztán mindenki más meg bólogasson rá. Legyen már ez az az ügy, amiben megmutatják, hogy lehet itt valamiben valami közöset alkotni. 

A miniszterelnök a botrány kirobbanása után előbb előterjesztette az Alaptörvény módosítását, azóta pedig többször is kifejtette, hogy meg kell erősíteni a magyar gyermekvédelmi rendszert. Évértékelőjében nem mulasztotta el megjegyezni, ha benyújtják az új törvénycsomagot a parlamentnek, „a baloldal majd vitézkedhet”.

Az a baj, hogy csak ilyen sémákban tud gondolkodni. Aki meg benne dolgozik a rendszerben, és napi kapcsolatban van a gyerekekkel, meg az ügyekkel – leginkább a civil szervezetek – az meg tudja, hogy ennél sokkal, de sokkal többről van szó. Nem jogszabályokról, meg nem intézményrendszer erősítéséről van szó egyszerűen, hanem például arról, hogy legyenek gyermekjogi képviselők. Régen voltak ilyenek, de ez a rendszer már nem működik. Pedig a külső ellenőrzést igenis biztosítani kell, azt, hogy az intézménybe be tudjanak menni azok a hozzáértő emberek, akiket erre képeznek ki. Ennek a dolognak a másik oldala, hogy a maga szintjén azért mindenkit képezni kellene arra, hogy észrevegye, felismerje, ha valami ilyenfajta rendellenességgel találkozik, tudja, hova kell fordulni ilyen esetben, mi az első lépés, amit meg kell tennie, mit kell bejelentenie. A gyerekeknek pedig fórumokat kell biztosítani arra, hogy merjenek bejelentést tenni. Az azonban nem fórum, ha megadnak egy kormányzati címet azzal, hogy oda lehet a bejelentést megtenni, mert nincs bizalom. De miért is bízzon egy gyerek egy kormányzati elérhetőségben, hogyha azt tapasztalja, hogy éppen azok, akiket a kormány oda kinevezett, nem segítenek rajta, sőt! Ez ugyanúgy van, mint a nők elleni erőszaknál. Ott sem elég csak jogszabályokat hozni, az egy egész rendszer, aminek vannak anyagi, oktatási, egészségügyi vonatkozásai. Ezt a gyermekvédelemben is meg kell teremteni. A gyermekvédelmet sokkal rendszerszerűbben kéne csinálni. Például kialakítani a rendszerét annak, hogy visszamenőleg földerítsék, kik voltak az áldozatok, és anyagilag kompenzálni, segíteni őket. Hiszen amúgy is nagy baj van azzal, hogy a nevelőotthonokban csak 18-20-21 éves korukig maradhatnak benn a fiatalok, és utána leveszik már róluk a kezüket. Ha pedig nincs, akihez kötődhetnének, akkor az a sanyarú sors vár rájuk, hogy hajléktalanok lesznek, elkallódnak. De még azt sem tudjuk, hányan voltak, akik bántalmazás áldozatai lettek. Pedig nekik igenis segíteni kellene. Ez volna az igazán nagy tett. Az a baj, hogy a kormányon lévők nem így gondolkodnak róla, cinikusak, és le akarják tudni az egészet azzal, hogy jogszabályokat terjesztenek az Országgyűlés elé. 

A jogszabályok benyújtásával meg lehet nyugtatni a társadalmat ebben az ügyben?

Nem. Persze, fontos, hogy legyenek jogszabályok is, de a társadalmat azzal lehetne megnyugtatni, ha őszintén beszélnének hozzá. Elmondanák, hogy visszamenőlegesen miket, milyen intézkedéseket tártak fel, milyen eredménye lett ennek, és mire lehet számítani a jövőben. 

És az ellenzéki pártok hogyan jártak el ebben az ügyben?

Nagyon örültem annak, hogy a pártok megfogadták a civilek kérését, és pártlogók nélkül jelentek meg a február 16-i tüntetésen, de szerveztek rá résztvevőket. Azt is tudjuk, hogy közös tüntetést szervez a Demokratikus Koalíció, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd – Zöldek a közvetlen köztársasági elnökválasztás mellett vasárnapra a Parlament elé, mivel másnap, február 26-án kezdődik az Országgyűlés tavaszi időszaka, amelyben Novák Katalin lemondásáról is szavazni fognak. 

Közben „Ennyi nem elég, el a kezekkel a gyerekektől” címmel, szerdán tüntetést tartott az Országos Közös Akarat is, ahol többek között Szilágyi Kitti óvodapedagógus arról beszélt, megemlékezni és emlékeztetni jöttek. Azért vannak itt, mert véletlenül kiderült egy tragédia, de ők már nem cselekedhetnek véletlenül, csak együtt tudják elvégezni a munkát. 

Egyszer ezeknek a megmozdulásoknak össze kell érni, akkor lesz az igazi. A civilek bármennyire lelkesek is, bármennyire megvan a többségük felkészültsége is arra, hogy mit kell csinálni és miképpen szervezni, a dolgok jogszabályba öntésébe a pártok is be kell, hogy kapcsolódjanak. 

Mióta kirobbant a kegyelmi botrány, a kormányból hivatalosan még senki sem kért bocsánatot az áldozatoktól. Miért?

A bocsánatkérés nem fér bele, mert az a gyengeség jele, és azzal elismernék, hogy ők is sárosak valamiben. És ez felháborító. Az lett volna a minimum, hogy ha már az intézményrendszerében dolgozó elkövetett ilyesmit, legalább a miniszterelnök kérjen bocsánatot. 

Orbán Viktor szerint a köztársasági elnök és a volt igazságügy-miniszter lemondása elégtétel és példa az ország számára. Valóban elégtétel lenne?

Látszik, hogy egyáltalán nem. Mint mondtam, addig, amíg az emberek nem tudják meg, miért is született ez a kegyelmi döntés – hiszen senki nem tudja, hogy miért született ilyen döntés, ilyet nem lehet véletlenül elnézni –, addig nem elégtétel. Az emberek addig fogják keresni az okokat, amíg rá nem találnak a magyarázatra. Azt nem tudom, hogy ez mikor lesz, de egyszer biztosan ki fog derülni.