A kormány azt szeretné, hogy a családok még jobban éljenek
A kormány célja Európa legnagyobb adócsökkentési programjának megvalósítása volt a 30 év alatti, illetve a két- és háromgyermekes anyák szja-mentességével – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Koncz Zsófia kiemelte, 2026-tól félmillió, 2029-től egymillió édesanyának nem kell személyi jövedelemadót fizetnie.
Elmondta, a kormány 2010 óta a családokra összpontosít, folyamatosan bővítik a családtámogatási intézkedéseket. A mostani intézkedés egyedülálló, ekkora támogatást még soha nem kaptak a magyar családok – tette hozzá.
Közölte, idén a költségvetésben eredetileg 3750 milliárd forint állt rendelkezésre a családtámogatásokra, amelyet 60 milliárd forinttal megnöveltek, jövőre pedig 4800 milliárd forintra nő a családokra fordított összeg, ami a bruttó hazai termék öt százaléka.
Szólt arról, hogy az anyák szja-mentessége mellett két lépésben, idén július 1-jétől és 2026. január 1-jétől kétszeresére nő a családi adókedvezmény összege.
A családi adókedvezmény duplázásával együtt az szja-mentesség egy 30 év alatti, egygyermekes család esetében havonta átlagosan 129 ezer forint, két gyerek esetében 189 ezer, évente pedig 2,3 millió forint pluszt jelent a családnak. „Három gyerek esetében a családi adókedvezménnyel havi átlagban 307 ezer forinttal fogunk tudni segíteni, ami évente 3,7 millió forintot jelent" – mondta.
Az államtitkár kitért arra, hogy július 1-jétől a csecsemőgondozási díj (csed) és a gyermekgondozási díj (gyed) adómentes lesz, a csed esetében szja-t sem kell fizetni, így jelentősen nagyobb lesz az édesanya jövedelme, hiszen a bruttó keresetét kapja meg. Az Országgyűlés elfogadta azt is, hogy az édesanya a gyermek három hónapos korától csed extra ellátással visszamehet dolgozni, miközben a csed 70 százalékát fogja kapni.
Azt mondta, 2010 előtt nehéz volt a családoknak, gyermeket vállalni egyenlő volt a szegénységgel. „Már az első Orbán-kormány idején egyértelmű volt, hogy mindig a családokat fogjuk támogatni, azon vagyunk, hogy aki gyermeket vállal, ne kerüljön rosszabb anyagi helyzetbe. Létrehoztunk egymillió munkahelyet, a Covid-járvány, az energiaválság, az infláció idején is a munkahelyek megvédésén voltunk. Jelenleg 4,2 millió ember dolgozik, a magyar embereknek köszönhető, hogy ilyen intézkedéseket meg tudunk hozni" – hangsúlyozta.
„Azt szeretnénk, hogy a családok még jobban éljenek, ne az anyagiakon múljon a fiatalok gyermekvállalása. Emellett szeretnénk folytatni az otthonteremtésben, illetve a magánélet és a munka közötti egyensúly megteremtésében nyújtott segítséget, például a bölcsődék fejlesztését" – tette hozzá Koncz Zsófia.