A köztévé átverte a DK politikusait

Kardos Ernő 2019. szeptember 28. 15:17 2019. szept. 28. 15:17

Újra felkeresték az MTVA székházát azok a politikusok, akiket korábban kidobtak az épületből. A legfrissebb bírói döntés szerint ugyanis az ellenzéki országgyűlési képviselőket törvénytelenül távolították el onnan. A DK politikusainak mai újabb akciójáról a hirado.hu félrevezető, az ellenzéket hamis színben feltüntető beszámolót tett közzé.

A délelőtti órákban újra felkeresték az MTVA székházát a DK politikusok. Miután az egy napja született bírósági ítélet kimondta, hogy a televízió épületéből az érvényben lévő törvények alapján korábban nem dobhatták volna ki parlamenti képviselőket. Az egyelőre nem jogerős ítélet szerint a tárgyaláson az „MTVA nem bizonyította, hogy miért okozott volna aránytalan sérelmet az, ha a képviselők 8-10 percben a nyilvánosság előtt ismertetik követeléseiket”. A Demokrata Koalíció politikusai közvetlenül a bírósági ítélet után azt is jelezték, hogy újra felkeresik majd a közmédiát.

A képviselőket azonban ma sem engedték az épületbe, az MTVA bejáratánál biztonsági őrök állták útjukat és mindössze annyit engedélyeztek, hogy Vadai Ágnes képviselő a közmédia kamerája előtt felolvassa az általuk írt közleményt, amelyet rögzítettek. Ezt követően az ellenzéki politikusok, Gréczy Zsolt, Vadai Ágnes és Varjú László kijött az épületből. Sajtótájékoztatójukon közölték, hogy nyilatkozatukat írásban is eljuttatták a MTVA vezetőségéhez, s várják, hogy azt a Híradóban mielőbb lejátsszák. Ha ez nem történik meg, akkor holnap reggel kilenc órára ismét a köztévé elé mennek.

Végül a köztévé mai adásában furcsa módon csak egy részletét közölték a Vadai által beolvasott közleménynek. A hírolvasó előtte meglehetősen félrevezető felvezető szöveget mondott el. Ezek szerint „folytatódik a decemberben megkezdett cirkusz, az ellenzék újabb közleményt akart beolvastatni, olyat, ami sértő a közmédiára. A bíróság nem jogerős ítéletére hivatkozva úgy gondolták, hogy nekik mindenhez joguk van.”

Ezt követően egy szakértő hosszan azt ecsetelte, hogy a bíróság tévedett, amikor törvénytelennek nevezte a parlamenti képviselők eltávolítását az MTVA-ból. Viszont ezután sem játszották le a Vadai Ágnes által elmondottakat, mindössze a felvétel előtti próbákat, amivel a DK politikusát igyekeztek kifigurázni. Miközben a 444.hu szerint Vadai valójában arról beszélt, hogy a köztévé folyamatosan hazudik és súlyosan elfogult a kampányban.

Hadházy Ákos, aki egyike volt azoknak a képviselőknek, akiket az MTVA intézményéből korábban szintén kidobtak, azt nyilatkozta a Hírklikknek, hogy az ellenzék nem elégedhet meg pusztán azzal, ha közleményüket beolvassák. El kell érni, hogy az MTVA jelenlegi vezetőit leváltsák, s helyükbe konszenzussal új vezetőket kell kinevezni. Hadházy ezen felül azt tartja alapvető célnak, hogy az egyoldalú kormánypropagandát azonnal állítsák le a köztelevízióban!