A Mészáros-tévé sem panaszkodhat – bő 20 milliárdot kaphattak az államtól

HírKlikk 2021. január 23. 13:50 2021. jan. 23. 13:50

Bár az RTL Magyarország állami reklámbevétele is emelkedett 2020-ban, de a Media1 kiderítette, hogy amit a Mészáros Lőrinc közelébe került TV2 Média Csoport kapott ugyanebben az évben, az hozzávetőlegesen minimum kilencszerese lehetett az RTL állami bevételének – nagyjából 20 milliárd forint.

Amint arról a portál a napokban beszámolt, az RTL Magyarország nettó 2 495 600 000 forint, azaz csaknem 2,5 milliárdos állami reklámbevételre tett szert 2020-ban, ami 29 százalékkal haladta meg az előző évi összeget.

A Média1 érdeklődésére maga a cég szolgáltatott hivatalos adatot, és elárulta azt is, hogy az összeg jelentős része, több mint 1,8 milliárd forint társadalmi célú (TCR) reklámból folyt be a vállalathoz. A növekedésben jelentős szerepe volt, hogy az állam a koronavírus kapcsán indított kampányaiból kihagyhatatlannak találta az RTL-t.

Ennek apropóján megkérdezték a TV2 Média Csoporttól, ők mekkora állami pénzt kaptak tavaly, ám a médiavállalat annak ellenére, hogy közpénzről és ezáltal közérdekű adatról van szó, nem adott érdemi felvilágosítást.

A TV2 gyanús, és az információszabadságról szóló törvénnyel ellentétes titkolózása miatt a portál a médiaügynökségek által is használt szoftver adataiból szerzett adatokat a TV2-vel kapcsolatban. Így derült ki, hogy a TV2 Média Csoport Zrt. listaáron számítva nettó 23,69 milliárdos állami reklámbevételre tett szert 2020-ban. Ez jelentős növekedés a 2019-es listaáron számított 19 milliárd forinthoz képest./.../

Az összeg mértéke azért érdekes, mert ezek szerint az állam úgy érezte, neki nagyjából kilenc-tízszer többet érdemes elköltenie reklámra egy olyan médiavállalatnál, amely az esti főműsoridőben gyengébb nézettségi eredményeket tudott felmutatni mint az RTL, amely tavaly 245 alkalommal, az esték túlnyomó zömét megnyerte. Igaz, főműsoridőn kívül, napközben, vagyis amikor jóval kevesebben tévéznek, a TV2 számít piacvezetőnek, de ez szakmailag közel sem indokolná az alsó hangon is 9-10-szer nagyobb összeget, ami a TV2-nél landolt.