A napi gondok háttérbe szorítják a klímaváltozást
2016-ban 195 állam a párizsi éghajlatvédelmi egyezmény jegyében megállapodott egymással arról, hogy a 2100-ig legalább két fok alatt (inkább másfél fok alatt) tartja a globális átlaghőmérséklet emelkedését. Mivel a csaknem száz éves távlat elég messze van a cselekvés beláthatóságához, ezért az Európai Unió 50 évre vállalt kötelezettséget, hogy addigra eléri az úgynevezett klímasemlegességet. Ahhoz, hogy ez a példamutató igyekvés célt érjen, 2030-ig vonatkozó cselekvési tervet is megfogalmazott az EU, amely Fit for 55, azaz Irány az 55 névre hallgat. Ennek jegyében a tagállamok vállalták, hogy 55 százalékkal csökkentik az unión belül az üvegház hatású gázok kibocsátását – vázolta fel az európai klímacélokat a 21 Kutatóközpont legfrissebb podcastjében Csernus Dóra, az Egyensúly Intézet klímapolitikai szakértője.
„A 2020-as kibocsátáscsökkentési céljaink nem okoztak nagy kihívást az ország számára. Jelenleg azért nagy a támogatottsága az éghajlatvédelmi politikának, mert eddig nem kellett túl nagy erőfeszítést tenni” – jelentette ki Csernus Dóra. Ez a jelenség nem magyar sajátosság, hanem a posztszovjet térség egészére vonatkozik az EU-n belül. Ebben a régióban ugyanis a rendszerváltáskor összeomlott a legnagyobb szennyezőnek minősülő nehézipar, így sehol sem kellett komoly átálláshoz hozzálátni. „Most lépünk át egy olyan klímapolitikai érába, ahol viszont már mindenkinek kell erőfeszítést tenni, és bizony meg fogjuk érezni a saját életünkben” – vetítette előre a szakértő, ez azonban nem kell, hogy feltétlenül fájjon, tette hozzá. A gazdaságunknak ugyanis vannak olyan szegmensei, amelyeket úgy is klímabaráttá lehet alakítani, hogy az egyben az életminőségünket is javítja.
A történeti posztszovjet meghatározottságokon túl, azonban az energiafelhasználás szempontjából komoly különbségek is vannak a térségben. Lengyelország például előnyben részesíti a szenet, míg nálunk a villamosenergia-termelés csaknem felét egy nukleáris erőmű, azaz Paks adja. Továbbá meghatározó különbség az is, hogy könnyebben diverzifikálják energiahordozóik forrását és típusát azok az országok, amelyek tengeri kijárattal rendelkeznek. Az energiabehozatal lehetőségi köre szélesebb, amennyiben egy államnak van tengerpartja, illetve a tengeri szélenergiában rejlő lehetőség is jelentékenyebb, mint a szárazföldi szélenergia-potenciál. Ezek miatt is jelentett hazánk számára nagyobb kihívást az orosz gázimport csökkentése – vázolta Csernus Dóra a magyar helyzet sajátosságát.
A szakértő felhívta a figyelmet arra is, hogy bár éghajlatváltozással kapcsolatban a közbeszédben általában a szennyező gyárak képe jelenik meg elsőként, hazánkban ennél sokkal emberközelibb és hétköznapi jelenségre is gondolhatunk. Magyarországon az üvegház hatású gázok kibocsátásának nagyjából 40 százaléka az épületeinkhez kapcsolódik. Pusztán tehát azzal, ha épületállományunk átfogó korszerűsítésen esne át, érdemben előreléphetnénk a klímacélok teljesítésében. Mindez azért is fontos, mert a meglévő épületeink 80 százaléka is velünk marad 2050-ig, ezért nem elég csak az új beruházásokat energiahatékony feltételekhez kötni.
A 21 Kutatóközpont podcastjében a Csernus Dórát kérdezte elemzőt, Kiss Katát a beszélgetés után azzal kerestük meg, hogy röviden ismertesse azt a közvélemény-kutatást, amelyre hivatkozott. Mint mondta, a V4 országok egyes műhelyeivel, think tank-jeivel közösen RevivEU program keretén belül négy fő kérdésről vizsgálják meg az adott országok stratégiáját, napi politikai cselekvését és a polgárok véleményét: a koronavírus-járvány, a jogállamiság értéke, a migrációra adandó válaszok és az éghajlatváltozás elleni küzdelem. Kiss Kata a podcast-ben a közvélemény-kutatás eredményét a klímapolitikát érintően úgy összegezte, hogy a polgárok ismerik a klímaváltozás veszélyeit, azt fontos kérdésnek tartják, de amint a hétköznapi életvitel húsbavágóbbnak érzett nehézségei merülnek fel, például az infláció, akkor a környezetvédelem rendre háttérbe sorolódik. Kérdésünkre, hogy hasonlít-e az éghajlatváltozáshoz való mai viszony ahhoz, ahogy a középkor embere az üdvösségre gondolt, azaz természetesen fontos kérdésnek tartotta, de a napi kihívások általában elterelték róla a figyelmét, az elemző azt mondta, hogy megállja a helyét a párhuzam. „Amikor a hétköznapi megélhetés nehézzé válik, vagy olyan jóléti problémák merülnek fel, hogy ki fogja tanítani a gyermekeinket, akkor ezen kérdések fényében nyilván háttérbe fog szorulni a klímaváltozás, mert sokkal nehezebb ezzel bármit is kezdeni, főleg személyes szinten, lemondásokkal is jár. És amikor olyan helyzetben vannak az emberek, amikor kisebb áldozatok meghozatala is nehézségekbe ütközik, akkor ez a probléma nagyon messzinek tűnik” – mondta el Kiss Kata.
