A pedagógusok iránti szolidaritás megható, de egyben szomorú és megalázó segítség

Ti a gyerekeinkkel, mi veletek vagyunk! Ennek a jelszónak a jegyében, „Közösségi Kiállás a Pedagógusokért” néven (#KKP ) indított Facebook-csoportot Putz Ádám, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa május 31-én. A csoport a pécsi pedagógusokkal szolidaritást vállaló polgárok közösségeként jött létre. A céljuk, hogy a #KKP égisze alatt a városban működő cégek és vállalkozások minél szélesebb körének bevonásával kedvezményeket biztosítsanak a méltánytalanul alacsony bérezésben részesülő pedagógusok számára. 

Putz Ádám, a csoport létrehozója azt írta a Facebook-oldalon: „Tesszük mindezt abból a meggyőződésünkből, hogy a gyermekeink oktatásáért és fejlesztéséért felelősséget vállaló szakemberek, akik jelenleg méltánytalanul alacsony fizetésből kénytelenek megélni, többet érdemelnek. Eközben természetesen belátjuk és elismerjük, hogy ma Magyarországon több más társadalmi csoport is segítségre szorul, de ez a kezdeményezés most kifejezetten a pedagógusokkal való szolidaritás jegyében jött létre.” 

A csoportnak már 561 tagja van. A pedagógusok a szolgáltatásokat azután vehetik igénybe, ha pedagógus-igazolvánnyal, vagy a munkáltató honlapján elérhető munkatársi listával, fényképes igazolvánnyal igazolták jogosultságukat. Eddig mintegy 15 helyi kisvállalkozás, köztük vendéglátóhely, számítástechnikai szerviz, könyvesbolt, fodrászat, sőt, az önkormányzati tulajdonban levő Pécsi Állatkert is csatlakozott a kezdeményezéshez. 

Bittnerné Tóth Krisztina, a PSZ Baranya megyei szervezetének elnöke azt mondja, bár örülnek a kezdeményezésnek, de azért ez az „összekalapozzuk” dolog nagyon szomorú. Azt gondolja, hogy valahol mégiscsak megalázó, mert a bért az államnak kellene biztosítania a pedagógusok számára. 

Egyébként a Pedagógusok Szakszervezetének is van ilyen engedményt adó PSZ-kártyája, amihez pluszban Bittnerné harcolt ki megyei szinten vagy 30 vállalkozónál kedvezményt. Igaz, ő maga nem veszi igénybe azokat, ő így támogatja a kisvállalkozókat. A csoportnak adományozó vállalkozók közül egyébként többen a PSZ-kártyára is adnak kedvezményt, igaz, arra többnyire 5-10 százalékot, szemben a csoporttagoknak adott 10-15 százalékkal.

Mindenesetre üdvözlendőnek tartja az új kezdeményezést, de azt mondja, nem ez a megoldás. Azt nem helyileg kell megtalálni, még akkor sem, ha vannak olyan önkormányzatok, amelyek a zsebükbe nyúlnak, hogy segítsenek. Ilyen a pécsi is, amelyik az óvónőknek cafetériával segíti ugyan, de nem kapnak több fizetést, mert erre a városnak nincs pénze. Egyébként ellenzéki önkormányzatként ki is véreztetik őket, és nyögik az előző városvezetés hagyatékát is. Ők ugyanis akkora mínuszt csináltak, hogy Pécs élére kineveztek egy „gyámot”. Ezért a cafetériára vonatkozó dolgokat is csak a MÁK (Magyar Államkincstár) engedélyével lehet aláírni.

Mindenesetre az, hogy ez a csoport kicsiben akar segíteni, nagyon tiszteletreméltó, de azért szomorú. Nem ez a megoldás. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy egy pályakezdő pedagógus nem kap hitelt ahhoz, hogy ingatlant vehessen magának, mert a keresete nem elég arra, hogy hitelképessé tegye.

Törley Katalin, tanár, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója azt mondja: „a pécsi kezdeményezés kapcsán az első reakcióm – ahogy mindenkinek – az volt, hogy ez fantasztikus, és nagyon megható. Arról a szolidaritásról tanúskodik, amit a társadalom egy része érez a pedagógusok küzdelme iránt. Arról tanúskodik, hogy fölismerték, a pedagógusok munkája fontos, és nem eléggé elismert. Ezért az első szavam a köszöneté és a meghatottságé. 

Rögtön utána a második pedig az, ne már, ez tök méltatlan! Egy ilyen akcióval olyan helyzetbe kerülnek a pedagógusok, hogy segélyre szorulnak. (Egyébként – ebben a helyzetben vannak.) Nem tudják a saját munkájuknak megfelelő szinten és színvonalon biztosítani a saját életüket. 

Én azt gondolom, az állam feladata az, hogy az állampolgárok adóiból biztosítsa a nagy rendszerek, ebbe beleértve az oktatási rendszer működését is. Azért, hogy ne kelljen a pedagógusoknak ilyen külön útvonalakat járniuk, pláne nem azért, hogy a státuszuknak megfelelő, de azt legalább megközelítő életszínvonalat el tudják érni. Ezt az államnak kellene fizetések formájában biztosítani, és akkor lehet elvárni a pedagógusoktól, hogy minőségi munkát végezzenek.

Az, hogy kedvezményt kapunk a fodrásznál és a könyvesboltban, az első pillantásra jó, a másodikra pedig megalázó. Ezeket a dolgokat ugyanis a saját fizetésünkből kéne tudni kényelmesen kigazdálkodni ahhoz, hogy olyan módon végezhessük a munkánkat, ami mindenkinek, főleg a tanítványainknak és a családunknak a megelégedésére szolgál. 

A megalázóan alacsony bérekre nem az a megoldás, hogy a sarki fodrász szolidaritásból – amit tényleg nem győzök eléggé megköszönni – kevesebb pénzért vágja le a hajamat, hanem az, hogy olyan bérekkel dolgoznak a pedagógusok, amikből a munkavégzésükhöz szükséges életszínvonalat biztosítani tudják maguknak. 

A mindennapi élethez szükséges dolgok megléte, és az, hogy ezt a pedagógusok tudják maguknak finanszírozni, nem az állampolgárok adózás utáni jótékonyságától kéne, hogy függjön. Ez így megalázó. Nagyon nehéz erre így reagálni, mert közben azok az emberek, akik ezt kezdeményezték, nyilván a legjobb szándékkal, és tiszta szolidaritásból tették. Én ezért nagyon hálás is vagyok. Ugyanakkor meg azt látom, hogy ez egy teljes szakmacsoportra vetítve megalázó. 

Ha olyan fizetéseink lennének, amikből megengedhetnénk magunknak, hogy egy normális értelmiségihez méltó életet vigyünk, és emellett még vannak, akik azt gondolják, hogy szeretnék támogatni a tanárokat, az teljesen tiszta, jó dolog. De az, hogy a napi megélhetést ilyenfajta „kegyből” tudjuk biztosítani, nem elfogadható. Mert az állami feladat!”