A portásfülke mámorában

Így az Európa egyik legszigorúbb fegyvertartási törvényével szabályozó Magyarországon, ahol csakis a politikai, a gazdasági és az előtag nélküli maffiának lehet éles lőfegyvere, többé gumilövedékes fegyvert sem vásárolhat majd senki, aki az életét, a családját vagy az otthonát félti. Majd a rendőrség megvédi. Vagy majd nem.

Érdemes lett volna erről széles körű társadalmi vitát folytatni, melynek során az Európai Unió törvényhozói és bürokratái elmagyarázzák, mennyire veszélyes a gumilövedék, s mindjárt kezdeményezik a kések, a villák és az ollók tilalmát is – hisz ezekről köztudott, hogy egyik sem gyerek kezébe való. Érdemes lett volna meghallgatni az Unió vezetőit, hátha kiderült volna, miért képzelik, hogy az európai városok utcáin tomboló gumilövedékes erőszakot ez az intézkedés majd megfékezi – hisz köztudott, hogy ha a bandák bűnözni akarnak, illegálisan szereznek gumilövedékes fegyvert.

Ékes példája ez az Európai Unió cselekvőképtelenségének. Számos égető ügy nyugszik az államszövetség döntéshozóinak asztalán, és mindegyik megoldásért kiált. Ilyen a klímavédelem, ilyen a multinacionális részvénytársaságok törvények felett zajló működésének kontrollja, ilyen a migráció, ilyenek a hiányzó szociális jogok. Ezekről a kérdésekről évtizedes viszonylatban nem hajlandóak határozni az Unió döntéshozói – és ők mégis, továbbra is fontos embereknek kívánnak tűnni. Érezni akarják a hatalmukat. Olyanok, mint egy iskola egykori rettegett igazgatója, akikre a tulajdonosok ma már csak a portásfülkét hajlandóak bízni, de aki így is izgatottan várja az évnyitót, hogy a következő kilenc hónap minden hétköznapjának reggelén bezárhassa a kaput a késők előtt. S hivatása mennyivel élvezetesebb volna, ha még ma is ő szabhatná meg, hány perccel a tanítás előtt kell átlépni az intézmény bejáratát!