A Sorsok háza még sokáig nem nyit meg

– Az Európa Parlamentben a héten folyt vita a gyűlöletről, az antiszemitizmusról. Ezen az ülésen felszólalt Hidvéghi Balázs fideszes képviselő is, és ezt az alkalmat újólag arra használta fel, hogy erősítse a hazai kormányzati kánont, a bevándorlás-ellenességet. Arról beszélt, hogy miközben a magyar vezetés zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben, a kontinensen és nyilván itthon is, az illegális bevándorlók, a muszlimok miatt erősödött a zsidó-ellenesség. A Mazsihisz szerint is így van?

– Nehéz erre válaszolnom, mivel Magyarországon nagyon kicsi a muszlim közösség, ezért aztán a magyar közéletre minimális a hatásuk. Ily módon pedig nekünk tapasztaltunk nincs e kérdésben. Persze tudjuk, Franciaországban például sokkal nehezebb a helyzet. Az ötvenes, hatvanas években Észak-Afrikából érkezett, jórészt muszlim vallású tömegeket rosszul, vagy egyáltalán nem integrálták a többségi társadalomba, s a konfliktusok többségét ez, s kevésbé a mostani bevándorlók okozzák. Van ennek tanulsága persze a kelet-közép-európai országok számára, mégpedig a roma közösséget illetően. A társadalomnak, az államnak sokkal több energiát kell fordítania e népcsoport integrálása érdekében. Szándékosan integrációról és nem asszimilációról beszélek, mert véleményem szerint, minden kisebbség hordoz megőrizni való értékeket. Olyanokat, amikkel az országot gazdagítja, gyarapítja. Izraelben az etióp menekülteket próbálják integrálni. Bődületesen sok pénzt költenek erre. E folyamat egyébként már húsz éve zajlik, és a mai napig is csak részeredmények érzékelhetőek. Ugyanakkor, az ötvenes években Izraelbe menekült jemeni zsidók már sikeresen integrálódtak, teljes értékű tagjai a társadalomnak, világhírű írókat, művészeket, de ha jól emlékszem, még minisztert is adtak a kormányba.

– Igen, amiről ön beszél, azt megértem, és elfogadom, ám Hidvéghi az antiszemitizmusról folyó vitát is a menekültek elleni propagandára használta fel, tehát újra kérdezem: igaz-e, hogy a bevándorlás erősíti az antiszemitizmust?

– Magyarországon biztosan nem, mert nincs bevándorlás. Amikor itthon jelentkezett ez a probléma, 2015-ben, akkor sokáig egyik egyház sem tudta kezelni a történteket. A Mazsihisz sem. Nem tudtuk, mit mondjunk híveinknek. Az idegenekkel szemben mindig vannak előítéletek és félelmek, ez teljesen természetes emberi reakció. Ugyanakkor vallásunkban létezik egy  tradíció, miszerint a történelemben a zsidóság is idegen, bevándorló volt egykoron Egyiptomban, ezért az idegent, a rászorulót segíteni kötelesség. Hetekig az összes nagyobb magyarországi egyház hallgatott, míg végre a Mazsihisz kiizzadt magából egy három pilléren alapuló állásfoglalást. Első pillérként jeleztük még 2015-ben, hogy hibás gyakorlat volt a határokon átengedni közel félmillió embert papírok és bármilyen azonosítás nélkül. A folyamat tarthatatlan és  kontrollálhatatlan volt, ami iszonyatos kockázatokkal járt, következésképpen szükségesnek ítéltük az erős kontrollt. Ennek mikéntje a kormány kompetenciája, amibe mi soha nem kívántunk beleszólni. A második pillér szerint, a migrációs kérdést az emberi jogok, az emberi méltóság tiszteletével kell kezelni, mert az mindenkinek jár, hiszen – a zsidó tanítás szerint – a Mindenható minden embert saját képmására teremtett. A harmadik pillérünk pedig arról szólt, hogy a bevándorlás kétségbevonhatatlan tényét és gondjait, az általa teremtett krízishelyzeteket nem szabad gyűlöletkeltésre használni. Tudom és elismerem, rendkívül nehéz és összetett társadalmi helyzet a migráció, értem az ebből fakadó félelmeket, de a lassan öt éve megfogalmazottakat ma is érvényesnek tekintem.

– Akkor másként kérdezem: vannak olyanok, akik kihasználják a helyzetet gyűlölet-propagandára?

– Mi ezt érzékeltük – hozzáteszem, szerte Európában.

– De nem a zsidógyűlölet erősödött a migráció által?

– Nem erről beszélek, hanem kisebbségi csoportok elleni gyűlöletbeszédről.

– Ennek, adott esetben a zsidóság is lehet a kárvallottja, nem?

– A zsidóság a történelem során megtapasztalta, hogy a gyűlöletbeszéd rossz, bármilyen embercsoport ellen irányul. A gyűlöletbeszéd társadalmi betegség, s mindig veszélyt jelent a zsidó vallási kisebbség számára. A zsidó embert – valljon bármilyen politikai, ideológiai nézetet – mindig zavarja, ezért elfogadni sem tudja.

– Bejárta a magyar sajtót – vagy annak nem éppen kormánypárti felületeit – egy fotó, amelyen Kardos Péter rabbi látható, aki elment a „kitörés napjára”…

– Minden tiszteletem Kardos Péteré, különösen azért a mondatáért, amely a fénykép mellett volt olvasható: „csak látni akartam őket” – mondta a magyarországi rabbikar doyenje. Számomra ez annyira kifejező volt…

– Egyébként – talán némiképp meglepő módon – ezzel kapcsolatban, a szélsőjobb vonulásáról, az EMIH kiadott egy tiltakozást, amit viszont az önök, a Mazsihisz részéről nem olvastam. Azért nem, mert falra hányt borsó lett volna? Amúgy: önök szerint be kellene tiltani az ilyen megmozdulásokat?

– A Mazsihisz valóban nem tiltakozott a médiában, viszont, amint hírül vettük a szélsőjobb tervezett őrületét, azonnal a belügyminiszterhez, Pintér Sándorhoz fordultunk, és arra kértük, hogy ne engedélyezze a vonulást, mert az rossz Magyarországnak, rossz az egész társadalomnak, félelmet kelt és törvénytelen.

– Az eset a már említett EP vitanapon is előjött, mint negatív példa…

– És elő fog jönni mindenhol… Azért is kértük a minisztertől a tiltást, mert a neonáci rendezvény nem csak a zsidókat zavarja, hanem minden normális gondolkodású magyar állampolgárt, és az országnak, a közös hazánknak kárt okoz. A rendőrség mindhárom kérelmet betiltotta, azaz helyénvalónak tartotta kérésünket. Az egyik bejelentő azonban felülvizsgálatot kért a bíróságtól, amely végül úgy ítélte meg, hogy a rendőrségi indokok nem elég megalapozottak, ezért engedélyezte a vonulást. Ha már így történt, jó volt látni, az ellentüntetők elszántságát. Mert meggyőződésünk, hogy az antiszemitizmus ellen elsősorban nem a zsidóknak, hanem a társadalomnak kell küzdenie. Az antiszemitizmus ugyanis a társadalom betegsége. A három önkormányzat által rögtönzött „Ostrom 75” kiállítás pedig igazi, autentikus válasz volt a neonáci vonulásra.  Budapest ostromát, a város romjait lehetett látni a kiállítás képein, amelyek hitelesen példázták azt az irracionális borzalmat, amit a „kitörésnek” nevezett katonapolitikai döntés okozott a fővárosnak. Nincs olyan eszme, amellyel a szétlőtt és lerombolt város romjai, az utcán heverő halottak látványa magyarázható lenne.

– Bizonyára így van. Kár, hogy most már nem látható a kiállítás, és nyilván igaza van: ez méltó válasz volt a szörnyű gondolatokat felidéző szélsőjobbos megmozdulásra. Ugyanakkor a kormánypárti sajtó nem egészen ebben a hangnemben számolt be az eseményről. Ők úgy írtak, beszéltek róla, mint a hajdani hősökre való megemlékezésről – szinte himnikus hangon. Én ezt – kormányzati szempontból – még súlyosabbnak tartom, mint a bírósági döntést…

– Ezek a tudósítások – különösen azért, mert kormány-közeli sajtóban láthatóak, olvashatóak – iszonyatos károkat okoznak az országnak. Amikor a történelmet ilyen hiteltelenül kezelik – mert azt teszik –, akkor olyanokat akarnak hősökké avatni, akik bűnt követtek el Budapest ellen. Bűnt követtek el hazánk ellen. Mindenki áldozat volt, beleértve a zsidókat, nem zsidókat egyaránt.

– Egy olyan napon beszélgetünk, amikor a katolikus egyház kis híján meghozta azt a történelmi lépését, hogy bizonyos helyeken feloldja a cölibátust, a papi nőtlenséget. Végül ez nem történt meg, és anélkül, hogy hasonló nagyságrendűnek tartanám, de a Mazsihisz mégis csak tett egy kisebb történelmi lépést, amikor beengedett a soraiba zsidó reform-közösséget, noha ez eddig elképzelhetetlen volt.

– A két dolog talán csak annyiban összevethető, hogy tisztán mutatja: változó világban élünk. A Mazsihiszben óriási viták voltak ekörül. Tizennyolc évvel ezelőtt, a reform-zsidó közösség már felvételét kérte a Mazsihiszbe. Tudni kell, hogy nekik eltérő szokásaik vannak, mint nekünk, neológoknak: van női rabbijuk, nem kötelező a kipa, a fejfedő viselete, egymás mellett ülhetnek a zsinagógáikban a nők meg a férfiak. Én nem ebben nőttem fel, a mi tradícióink mások. Tizennyolc esztendővel ezelőtt, ezért elmentem – még nem voltam a szervezet elnöke – Schweitzer rabbihoz, és Schőner Alfréd rektorhoz, hogy megkérdezzem tőlük, a reform-zsidók véleményük szerint zsidó közösséget alkotnak-e vagy sem. Mindketten azt mondták, igen. A Mazsihisz közgyűlésén ezért javaslatot tettem felvételükre, amit többek között azzal indokoltam, hogy jelenleg is van – tehát akkor, 2002-ben – egy ortodox és neológ tagozat a Mazsihiszen belül, és jól megférünk egymás mellett, nem kell félnünk egymástól. Hiába érveltem, 95 százalékban leszavazták a kezdeményezésemet. Zoltai Gusztáv, az akkori ügyvezető és a ház ura oda is súgta nekem: „András, nagy hibát követtél el”. Merthogy lényegében mindenki ellenem volt. A sors iróniája, hogy fél év múlva, elnök lettem. Igaz, meg kellett ígérnem, hogy a reform-közösség beemelését a szervezetbe nem fogom javasolni a ciklusom alatt. Mára a világ nagyot változott, így újra meg mertem fogalmazni azt az alapvetésemet, amely szerint akkor válik erősebbé a magyarországi zsidóság, ha minél szélesebbre tárjuk kapuinkat – persze a saját korlátjaink betartása mellett. Egy év előkészítés után, a Mazsihisz vezetősége javasolta a reform-közösség felvételét, amelyet aztán a közgyűlés nagy többséggel megszavazott.

– Tizennyolc év után?

– Hát igen.

– Úgy fogalmazott: az a törekvése, hogy minél szélesebb legyen az a hazai zsidó közösség, amelyet ön vezet. A magyar kormány viszont pont azon dolgozik, hogy megossza a zsidó közösséget, amit elég ügyesen el is ér azzal, hogy az EMIH-et látványosan, láthatóan támogatja, az pedig bizonyos szempontból ki is szolgálja a hatalmat…

– Minden szempontból kiszolgálja…

– Nincs esély – és ezt akartam kérdezni – a két szervezet közeledésére?

– Két dolgot szeretnék elöljáróban leszögezni: ez egy mai állapot. Mai állapot, hogy két olyan zsidó szervezet van Magyarországon, amelyek között rendkívül erős az ellentét. Ez rossz a hazai zsidóságnak – szerintem hosszú távon tarthatatlan. A másik, amit hangsúlyoznék: az EMIH jelenléte legitim, és képesek rengeteg hasznos dolgot tenni a zsidóság érdekében. Azt viszont, hogy ki képviselje a magyarországi zsidóságot, csak a magyarországi zsidóság tagjai dönthetik el. Semmilyen hatalom, semmilyen más erő nem jelölheti ki e képviseletet. Márpedig a magyarországi zsidóság leginkább a sok problémával küzdő, sokat kritizált, sokat szidott, de hitelesen működő Mazsihiszt fogadja el képviselőként.

– Mondja ezt ön, de a kormány nem önökkel tárgyal.

– Ezt a kormány tagjainak is elmondtam, jelezve, hogy ez rossz gyakorlat. A jelentős, valódi lobby-erővel rendelkező nemzetközi zsidó szervezetek, de a demokratikus kormányok, illetve azok nagykövetségei is, mind a Mazsihiszt tekintik a magyarországi zsidóság képviselőjének.

– Ön mikor tárgyalt utoljára a kormánnyal?

– Két hete.

– Akkor mégis tárgyalnak?

– Igen, folyamatos a párbeszéd. Nem vagyunk megkerülhetőek – és ebben a kormány tagjaival is egyetértünk. A viták mellett, folyamatos az egyeztetés és van konkrét együttműködés. A két héttel ezelőtti megbeszélésem Gulyás Gergellyel kifejezetten biztató volt.

– Gondolom, miután nem említ konkrétumot, nem beszélhet róla, de azt a következtetést levonhatom, hogy azok a témák aprópénznek tűnhetnek amellett, hogy ki képviselheti a zsidóságot.

– Nézze, azt lényegesnek tartom, hogy kifejthettem álláspontunkat, illetve elmondhattam, hogy nemzetközi szinten ugyancsak nagyon súlyos kritikák érik a magyar kormányt a mások szerint is elfogadhatatlan gyakorlat miatt. Kértem, változtassanak. Ezen felül, szóba hoztam azokat a területeket, amelyekben a Mazsihisz partnere tud lenni, sőt, akár segíteni is tud a mindenkori magyar kormánynak.

– Szóba került a Sorsok háza?

– Nem, én szándékosan nem beszéltem róla. Négy-öt hónappal ezelőtt, az akkori találkozásunkkor konkrét javaslatot tettem le, amire még nem érkezett érdemi válasz.

– Konkrétan mit javasolt?

– Illetlen dolog lenne, ha ezt most a nyilvánosság elé tárnám. A médián keresztül bizonyosan nem lehet feloldani ezt a lehetetlen helyzetet.

– A Sorsok háza azonban azóta sem nyitott meg…

– Nem, és úgy tűnik, még nem is fog egy jó darabig.

– Az a megállapodás, amelyet a kormány kötött másfél éve az EMIH-hel, gyakorlatilag áll?

– Hiteles információim nincsenek róla, de azt tudom, hogy sok nyitási időpontról beszéltek már, ám nem látom azt a szakmai mozgást, amely ezt alátámasztaná.

– Ön továbbra is kitart az álláspontja mellett, hogy nem helyes, ha ez a múzeum zsidó kézben van.

– Igen, és ezt elmondtam a kormány illetékesének is.

– Akkor várható valamilyen változás?

– Tényleg nem tudom. Én elmondtam a javaslatunkat…

– Amit most nem mond el nekünk.

–- Igen. Ha majd a kormány lát benne fantáziát, az előbb-utóbb ki fog derülni. Egyébként pedig nem a mi ügyünk. A Sorsok háza kormányprojekt, de ha meghallgatnak bennünket, akkor – meggyőződésem szerint – sikeres projekt lehet belőle. Ha nem, akkor nagy eséllyel botrány lesz az egészből, ami megint csak rossz Magyarországnak. Nem a zsidóknak, Magyarországnak!