Koncz Zsófia: a magyar családok számíthatnak a magyar kormányra
A magyar családok számíthatnak a magyar kormányra, amely ezt nemcsak a támogatásokkal, hanem közösségi programokkal is szeretné kifejezni – hangoztatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára.
Koncz Zsófia elmondta, hogy idén a családok sok támogatást kaptak: elindult Európa legnagyobb adócsökkentési programja, július 1-jén megtörtént a családi adókedvezmény duplázásának első lépése, a csecsemőgondozási (csed) és a gyermekgondozási díj szja-mentessé vált. Elindult továbbá az Otthon Start program, október 1-jén pedig új korszak kezdődött a háromgyermekes édesanyák életében, mert ők is szja-mentesek lettek – sorolta.
Az államtitkár kiemelte: fontosnak tartották, hogy a támogatások mellett olyan programok is zajlanak, amelyek a helyi közösségeket és a családokat erősítik. Ennek érdekében elindult egy bölcsődei roadshow, amelyet egybekötöttek a Családbarát roadshow-val.
A program két részből áll. A szakmai napon a helyi bölcsődék vezetőivel tekintik át az elmúlt időszak eredményeit és a jövőbeli terveket, hiszen jelenleg mintegy ezer bölcsődei férőhely kialakítása van folyamatban – mondta, hozzátéve, hogy az eseményekre a védőnőket is meghívják, mert ők is részei a családok mindennapjainak. Ezt követően a Családbarát roadshow-n olyan fellépők szórakoztatják a gyermekeket, akik a legkedvesebbek a bölcsődés és óvodás korú gyermekek számára.
Koncz Zsófia kiemelte, hogy a roadshow-nak fontos eleme a kismotor, de minden vidéki bölcsődébe eljuttatták, mert a kismotor szimbolizálja a kisgyermekek mindennapjait.
Az államtitkár elmondta, hogy a Családbarát roadshow-nak eddig hat helyszíne volt, a program a következő héten Veresegyházon zárul.
Fekete Dávid, Győr és térsége élhetőségéért és fejlesztéséért felelős biztosa azt emelte ki, hogy a roadshow jó közösségi élményt nyújt, és megfelel a családbarát Magyarországónak, amit már másfél évtizede épít a kormány.