A többség tudja, a fiatalokra negatívan hat az egyre romló közoktatás

A kormány a lázas cselekvés látszatát megőrizve, persze azért tesz lépéseket. Például azt látná jónak, ha a tanév június 15-e helyett június 30-áig tartana. Erről a belügyminiszter beszélt az emlékezetes decemberi belügyminiszteri konzultáción a meghívott iskolaigazgatóknak, pedagógusoknak. Pintér Sándor szerint komoly átalakításra szorul a pedagógusi bér- és pótlékrendszer, de az óraadói megbízások terén is változásokat kezdeményezne, miközben álláspontja szerint az intézmények ellenőrzésére is nagyobb hangsúlyt kellene fektetni. Az intézményvezetőknek ugyanakkor nagyobb beleszólásuk lehet a tanárok munkájának értékelésébe. Mindemellett a bérpótlékokat is egyszerűsítenék, például az osztályfőnöki, munkaközösség vezetői feladatok ellátásáért megbízási díjat vezetnének be. A jövőben a teljesítmény kapna nagyobb szerepet, a jelenlegi pedagógus minősítési rendszert megszüntetnék és csak öt bérsáv lenne, az egyes kategóriákon belül pedig akár 150 ezer forint különbség is lehetne. A rugalmasság érdekében az óraadói megbízások terén is változások lennének, lehetséges arányuk egy-egy intézményben harmincról ötven százalékra emelkedne, de többek között a pótlékrendszert is átalakítanák, leegyszerűsítenék. A belügyminiszter a prezentációjában több példát hozott arra, hogy a rendőrségen milyen bevált módszerek vannak. Addig is a nemzeti költségvetés terhére a mostani szankciós válságban tíz százalékos pedagógusbér-emelést tud megelőlegezni a kormány, amíg nem kapja meg Magyarország a neki járó forrásokat, hogy lecsillapítsa a forrongó oktatást. A rendelet január 1-jén lép hatályba, és persze kiderült, a tíz százalékos béremelés jelenleg pótlékemelés, ezt tekintik tíz százalékos béremelésnek.

Természetesen sem a belügyminiszter, sem a köznevelés irányítói nem érzékelik, hogy baj van az oktatással. Erről tanúskodik minden megszólalásuk. 

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára megszólalásaiban arra koncentrált, hogy kiváló eredményeket értünk el több nemzetközi felmérésen, és nincs okunk szégyenkezni. Ő volt az, aki beszámolt a szülőknek kiküldött minisztériumi kérdőív eredményéről is, és azt a tanulságot vonta le belőle: a szülők nagy része nem foglalkozik a tüntetésekkel. A több mint 130 ezer visszaküldött szülői konzultációs kérdőívből az derült ki, a válaszadók döntő többsége elégedett az iskolával és a tanárokkal, nyugodt szívvel engedi az oktatási intézménybe a gyerekét. És persze ő volt az, aki Mellár Tamásnak a Párbeszéd képviselőjének a kérdésére azt válaszolta: jövőre sem indul el a diákok számára még 2019-ben meghirdetett külföldi nyelvtanulási program, amit azóta minden évben elhalasztottak. A magyarázata egyszerű, mint a lábbal hajtós varrógép: a szomszédban dúló háború és az „elhibázott brüsszeli szankciók” miatt nem valósulhat meg 2023-ban sem a program. Mindehhez az államtitkár „hozzávarrta”: „szomorúan tapasztaljuk, hogy a hazai baloldal a gyermekek nyelvtanulását elősegítő programokkal szemben is még mindig a brüsszeli szankciókat támogatja.”

Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár szerint az oktatás helyzete „egyáltalán nem olyan rossz”, a nemzetközi felmérések és a statisztikai adatok legalábbis ezt mutatják, és a pedagógushiány sem olyan mértékű, mint azt a szakszervezetek, civil szervezetek állítják. 

Mindezt felülmúlta Orbán Viktor, amikor múlt heti sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre azt válaszolta: „abban a két ügyben, amit fontosnak tartok, hoztam döntéseket. Iskolai testnevelés és hittanoktatás. A magyar fiatalok szellemi- és fizikai egészsége a két legfontosabb probléma, kérdés.” Mindemellett arra, hogy szerinte milyen állapotban van a magyar közoktatás, azt válaszolta: nem a miniszterelnök véleménye a számottevő ebben a kérdésben, hanem a diákok, szülők és tanárok, illetve munkaadók véleménye fontos – utóbbiak alkalmazzák majd az iskolából kikerülő diákokat. Hozzátette, elfogadja az ő álláspontjukat.

Így hát nagyon is valóságos, még ha érthetőnek nem is érthető, hogy Orbánt – és mindenkit – a beosztottai a valós helyzet bemutatása helyett arról igyekeznek meggyőzni, hogy csak néhány „forrófejű” lázong itt oktatásügyben, tulajdonképpen minden a legnagyobb rendben van. 

De valóban rendben van? 

Az ADOM Diákmozgalom kicsit másképp látja a helyzetet. A Rétvári Bence által interpretált szülői kérdőív helyett ők egy másik kutatásra hivatkoznak. Ez pedig teljesen ellentétes képet fest az oktatási rendszerről és a most felnövő generáció kilátásairól. A FleishmanHillard Café felméréséből ugyanis az derült ki: „az alapkészségek hiánya miatt hátrányba kerülnek a munka világában a fiatalok. A magyarok többsége úgy véli, a mai fiatalok életére negatív hatással lesz a közoktatás egyre romló színvonala.”

A több mint húsz éves múltra visszatekintő kommunikációs ügynökség év végi kampányában a minőségi oktatás fontosságára és az alapkészségek átadásának jelentőségére hívja fel a figyelmet. A megkérdezettek 90 százaléka aggasztónak tartja, hogy az iskolából kikerülő fiatalok az általános iskolás éveik alatt ugyan megtanulnak írni, olvasni és számolni, de csaknem 30 százalékuknak később gondja van a számokkal és a betűkkel. A válaszadók túlnyomó többsége szerint hátrányba kerülnek a munkaerőpiacon azok, akik nem kapnak minőségi oktatást az alapkészségek (szövegértés, matematika, természettudományok), valamint a digitális készségek terén. Mindezek nagymértékben befolyásolják a mai fiatalok jövőjét, azt, hogy megtanuljanak kérdéseket feltenni, válaszokat értelmezni és kritikusan gondolkodni.

Ezért mondhatta Perlaki-Borsos Noel, az Egységes Diákfront tagja 2022. novemberében a Kossuth téri pedagógustüntetésen: „az Egységes Diákfront azért jött létre, mert napjaink Magyarországán a közoktatás helyzete kritikán alulira süllyedt. Hiszünk benne, hogy kötelességünk kiállni magunkért, egymásért és a tanárainkért. Nem hagyhatunk hátra senkit! Nem engedhetjük meg, hogy a tanárainkat és társainkat ért becsületsértéseket tétlenül nézzük végig! Nem engedhetjük, hogy az országunk képviselőinek nevezett egyének a Várból kiskirályként játszanak a mi jövőnkkel! (…) Mint oly sok minden ebben az országban, az oktatás rendszere központosított. Mint oly sok minden ebben az országban, ez nem jó! Minden diák más, egész egyszerűen mások vagyunk. Ehhez képest olyan tantervet sikerült megírni, amiben az egyéniségnek esélye sincs kibontakozni. Mindegyikünk bemegy egy omladozó épületbe, ha szerencsénk van, nem szakad ránk a plafon, és megtanuljuk szóról-szóra ugyanazt. De nem erre van szükségünk. Elvárják tőlünk, hogy sodródjunk az árral, de az ár csak a döglött halakat viszi, tanuljunk meg úszni! Merjünk remélni, és ne merjünk feladni! Nem vagyunk döglött halak, akármennyire is azt szeretnék, hogy azok legyünk. Nem is leszünk!”

Ezért mondta azt Hiller István, országgyűlési képviselő, az MSZP választmányi elnöke, korábbi oktatási és kulturális miniszter az Indexnek: „a tudásátadás és tudásátvétel nagyszerű folyamatában olyan elképesztő változások zajlanak, amelyek csak a fél évezreddel ezelőttihez hasonlíthatóak, amikor Gutenberg elkezdte papírra nyomtatni a szövegeket. Ezért aki ezt érti, alakítani is akarja, nem csak megérteni. A fiatalok, a tizen- és huszonévesek, akik tüntetnek, nem divatból teszik. Értik, hogy ha nem kapnak megfelelő oktatást, nem szerzik meg azt a tudást, amire szükségük van, versenyhátrányban lesznek a munkaerőpiacon a francia, a dán, a holland és a német kortársaikkal szemben. Azért tüntetnek, hogy jobb színvonalú oktatást kapjanak. És azért beszél a jelenlegi hatalom tizenkét év kétharmados kormányzása után a múltról, mert ezt nem látja. nem látja a jövőt. A közoktatási problémák megoldásának 40 százalékához egy fillérre sincsen szükség. Természetesen szükségesnek tartom a béremelést, amely egy jelentős tétel. De ha valaki azt gondolja, hogy ezt az összeget így vagy úgy előteremti, és attól a magyar közoktatás színvonala emelkedni fog, az nagy tévedésben van. Elvették a tanártól a legfontosabbat, a szakmai szabadságát, amiért érdemes pedagógusnak lenni.”

Közeledik az év vége. Az ünnepek alatt sokakban megfogalmazódott a kérdés, hogyan tovább. A Szülői Hang azt írta Facebook-oldalán: „a közoktatásban nincsenek valódi egyéni kibúvók; még ha tudnánk is saját gyerekünknek jobb iskolát, tanárt szerezni, később azokkal fognak gyermekeink együtt élni és dolgozni, akik a többi iskolába járnak. A boldog társadalomhoz jó oktatás kell; csak akkor lesz jobb saját gyerekünknek, ha egyben mindenkinek jobb lesz, és ha mindenkinek jobb lesz, akkor saját gyerekünknek is. 

Mindannyian boldogabbak lehetnénk, ha jobban észre vennénk egymás szenvedését is. Fogjunk össze, hogy a következő generációnak egy jobb világot teremtsünk!”

A PDSZ is számot vetett mindazzal, ami történt. Azt írják: „lassan egy éve kezdődtek a közoktatásban a munkabeszüntetések, amelyek időtartama és a résztvevők száma tekintetében példa nélküli. Az eredeti sztrájkkövetelésekből lényegesen engedett a szakszervezeti oldal, de a kormány részéről kompromisszumkészség a mai napig nem tapasztalható. A januári tíz százalékos emelés a bérek felzárkóztatására nem, de az egyre magasabb infláció ellensúlyozására sem alkalmas.

Azzal, hogy 2015 óta nem a minimálbér a pedagógus-bértábla számítási alapja, immár havi több százezer forintot vesznek ki a zsebünkből, a nem pedagógus-munkakörben dolgozók esetében pedig teljesen megszűnt az előmenetel.

A követelések teljesítésében tehát előrelépés nincs, viszont a kormány a sztrájkjogot olyan mértékben korlátozta, hogy az csak trükkös módon és leginkább szülői segítséggel válhat láthatóvá. Ezért kötnek ki ezek a jogszabályok a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán, és ezért is tört ki országszerte a polgári engedetlenség, amelynek kezdetben nem volt munkajogi következménye, majd pedig – felső parancsra – egyes tankerületi igazgatók megtizedelték az engedetlenkedőket.

A miniszterelnök és a területért felelős rendőrminiszter pedig cinikusan ismételgeti, hogy akinek nem tetszik a rendszer, a törvényes kereteken belül fejezze ki egyet nem értését, azaz: tanuljon meg gúzsba kötve táncolni. Ők pedig mindezeket majd jól nem veszik figyelembe, ahogy nem foglalkoznak a diákok és a szülők kiállásaival, a társadalomban egyre szélesedő, országos kiterjedtségű tiltakozó akciókkal sem. Látszólag. Valójában nagyon is foglalkoznak velük, ugyanis félnek. Félnek attól, hogy ha elterjednek a tiltakozó akciók, nem hagynak alább a polgári engedetlenségek, azok átterjednek más, alulfizetett munkavállalói csoportokra is. A sztrájkköveteléseknek – annak ellenére, hogy azok jogos voltát már nincs, aki cáfolná – nem tesznek eleget, nehogy másnak is eszébe jusson sztrájkba lépni.” A PDSZ többek közt arra biztatja tagjait: pihenjék ki magukat a szünetben, mert még nagyon sok dolguk lesz 2023-ban. Kövessék figyelemmel, támogatással – aki tud, részvétellel – a Miskolcról induló Tudás menetét, amelyhez a PDSZ is csatlakozott.

A PSZ pedig a Tanítanékkal és a noÁr mozgalommal együtt gőzerővel készül a Tudás menetére. Januárban a miskolci Herman Ottó Gimnáziumtól a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumig fognak vonulni, oda, ahonnan ősszel kirúgták az első öt tanárt. A 180 kilométert hat nap alatt teszik meg. Délutánonként beszélgetéseket, fórumokat szerveznek.

Bővebben itt olvashatnak róla.