Alföldi Róbert: sok középkáder túlteljesít

A Klubrádió műsorában elárulta, hogy rendezőként agresszív, ha a maximumot akarja kihozni valakiből, akkor nem ismer se istent se embert. Színészként viszont szereti, ha pontosan megmondják, hogy mit kell csinálni. A magyarázat: a két munka során egész mást kell használnia magából az embernek.

Sokfelé hívják a világba rendezni, Koreától Equadorig. Itthon szűkülnek a lehetőségei, bátornak kell lennie annak, aki vele szeretne dolgoztatni. Csak olyanok hívják, akik nem foglalkoznak az esetleges következményekkel. Sok középkáder túlteljesít és ebbéli igyekezetében butaságokat csinál. Alföldi mégis úgy érzi rengeteg szeretet kap, és ez más, mint a rajongás. Igyekszik jó emberekkel körbevenni magát, már csak azért is, mert akkor kevesebbet kell dolgozni.

Szeret operát rendezni. Több kollégájához képest előnyben van, mert ismeri a kottát, ének-zenei iskolába járt, bár az operarendezés lényegét is abban látja: színházat kell csinálni.

Hogy miért kell rendezni, miért kell elővenni egy darabot? Erre a kérdésre úgy válaszolt: „így tudok hozzájárulni, hogy ne égjenek le az őserdők”. Minden munkát normálisan, tisztességesen kell elvégezni. A színházigazgatást is. Az igazgató nem úgy felelős a társulatért, hogy csendben marad, hanem úgy ha végigjátssza a politikai játszmákat is. Munkatársai nem hagyták egyedül, amikor bajba került, volt pár ember, aki a felszínen tartotta.

A rádióba egy hosszabb casting után érkezett a rendező, amiről maga is úgy vélekedett, hogy elég rémisztő dolog, időnként megalázó, főleg, ha az első pillanatban kiderül, hogy lélekben nem találkozik egymással rendező és színész, ami persze nem jelenti azt, hogy a jelentkező művész nem tehetséges, nem jó.

Szóba került a tao és a mecenatúra is. Az adótámogatás átalakításával kapcsolatban Alföldi Róbert szerint nem csak az a szörnyű, hogy színházak lehetetlenülnek el, hanem az is, hogy vidéki, jól működő művelődési házak zárhatnak be, vagy mondhatnak le színvonalas produkciók meghívásáról. Azzal pedig nincs gond, hogy pénzes emberek befektetésként kezelik a színházra szánt pénzüket, bekúsznak a művészetbe, a lényeg az, hogy ne tegyenek úgy, mint aki ért is hozzá.