Alternatív szavazatfigyelő rendszerrel lesz a választói akarat őre a szövetség

HírKlikk 2019. október 10. 06:41 2019. okt. 10. 06:41

Urnazárás után begyűjti a szavazatszámlálóktól az eredményeket az ellenzéki szövetség, erről tartott sajtótájékoztatót Kunhalmi Ágnes a párt országgyűlési képviselője vezetésével szerdán Budapesten az MSZP.

„Újra felmerülhet a választási csalás” – idézett fel korábbi kamu- és kormánypártokhoz köthető egyértelmű eseteket Kunhalmi Ágnes. Bejelentette, a szövetség létrehozott alternatív szavazatszámláló rendszert. „Urnazárás után a helyi embereink, a szavazóköri delegáltak és a kampányfőnökök, leadják számunkra a jegyzőkönyvet. Mi is nagyon figyelni fogjuk, és nem engedjük azt, hogy mindenféle informatikai adatrögzítéssel visszaélések jöjjenek elő újra, mert helyben is egyre több ilyen eset van.”

Reagálva az elmúlt napok eseményeire és a választás tétjére, a szocialista képviselőnő elmondta, „(…) nem szeretnénk, hogy október 13-án olyanok maradjanak hatalomban, a Borkai-féle fideszesek, akik szégyent hoznak egy egész nemzetre. Ez nem magánügy, hanem a legnagyobb közügy! Közügye a keresztény családoknak, közügye a vallásos embereknek, akik nevében kikérjük ezt az erkölcstelenséget! Ez az összes adófizető állampolgár közügye! Nem olyan hálózatot kell fenntartani, ami alkalmat ad arra, hogy a közpénzeket elsíbolhassák!”

Litresits András a Magyar Szocialista Párt NVB delegáltja felhívta a figyelmet, hogy Soroksáron például a törvényes börtönzsúfoltságnál papíron zsúfoltabb ingatlanokból szavaznak kamu bejelentett emberek. „Ez bűncselekmény. Ha ilyenre kérik, ne tegye meg!” – mondta Litresits András és bejelentette, hogy a Nemzeti Választási Bizottságnál kezdeményezi ezek felderítését. „Ezekre a visszaélésekre derüljön fény! (…) „Vasárnapig van még idő, hogy a jegyzők, akinek ez a feladata, megnézzék a saját adatbázisaikban, hogy a társasházakon kívül melyek azok a családi házak, ahol sokan vannak bejelentve, és ott a választási csalásokat elkerüljük” – tette hozzá.

Bereczki Miklós, a XXIII. kerület polgármesterjelöltje elmondta, körzetében papíron 1000 szavazóval több jelent meg hirtelen. „Polgármesterjelöltként megvásároltam a Soroksárra illetékes névjegyzéket. Ennek a számadata az NVB által közölthez képest durván 1000 fős különbséget mutat. Ez a választópolgárok 5,6%-a: bőven elég ahhoz, hogy egy választást befolyásoljanak. Ezt megakadályozzuk, mert azt szeretnénk, hogy Soroksáron a soroksáriak döntsék el, hogy ki vezeti a városukat.”

Bereczki egy másik problémára is felhívta a köz figyelmét. „ A szavazatvásárlás és a szervezett szállítás a másik probléma, ezt most szintén meg fogjuk akadályozni! Soroksáron új korszak kezdődik” – mondta és egyben arra is rámutatott, hogy 250.000 forintot adnak bármely olyan törvénytisztelő választónak, aki a választási csalást a soroksári polgárok mellett kiállva jogerősen leleplezi. „Mi azt szeretnénk, hogy ha tiszta választás lenne Soroksáron!” – zárta az MSZP sajtótájékoztatóját a szövetség részéről Bereczki Miklós, Soroksár polgármesterjelöltje.

Forrás: Hírklikk