Amerikai szankciók következhetnek Magyarországgal szemben

Az ember jószerivel csak kapkodja a fejét a kétoldalú magyar-amerikai kapcsolatok mélyrepülésének újabb és újabb jelei, s fokozatai láttán. Hogy csak az elmúlt időszak néhány eseményét elevenítsük fel: január 26-án nagy interjút adott a The Guardian brit lapnak David Pressman budapesti amerikai nagykövet, a svéd NATO-csatlakozás magyarországi ratifikációjának a helyzetéről. Kemény szavakkal illette a magyar kormányt, amiért Orbán és embereinek többszörös ígérete ellenére is utolsónak maradt a tagállamok sorában. Olyanokat mondott, mint, hogy Magyarország teljesen magára maradt, illetve, hogy a kormány külföldi fantáziát kerget ahelyett, hogy külpolitikát vinne. 

A nagykövet ezután villámlátogatásra hazautazott Washingtonba, hogy – a kiadott szűkszavú közlemény szerint – magas rangú amerikai kormányzati tisztviselőkkel konzultáljon az amerikai-magyar kétoldalú kapcsolatokról. (Sokatmondó, hogy rövid időn belül harmadszor ment haza konzultálni.) Megbeszéléseket folytatott a Külügyminisztérium magas rangú tisztviselőivel, köztük Antony Blinken külügyminiszterrel, valamint a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának vezető tisztviselővel. Továbbá találkozott a törvényhozás mindkét pártjának vezetőivel, köztük a szenátus külügyi bizottságának elnökével, Ben Cardin szenátorral, valamint Thom Tillis szenátorral.

Emlékezetes, a demokrata Cardin nem is olyan régen felvetette, hogy vissza kellene állítani a vízumkényszert Magyarországgal szemben, emellett pedig azt is, hogy el kellene kezdeni a globális Magnitsky törvény alkalmazását bizonyos magyarokkal szemben. A republikánus párti Tillis szenátor pedig közleményben fenyegette meg a magyar kormányt és Orbánt – akit sokan Putyin trójai falovának neveznek már a NATO-ban és az EU-ban –, hogy nagyon is fogytán van a szövetségesek türelme. (Tillis egyébként Jeanne Shaheen demokrata szenátorral közösen, a szenátus NATO-megfigyelői csoportjának társelnökeként tett közös nyilatkozatot.) 

De az amerikai politikai elit nem állt meg itt, az elégedetlenség kifejezése egyre egyértelműbb és mind magasabb szintre jut. Pressman részt vett a parlament hétfői rendkívüli ülésén, amelyet az ellenzék a svéd NATO-csatlakozás ratifikálása céljából kezdeményezett, s amelynek tényét előzetesen kiadott közleményben üdvözölte a budapesti amerikai nagykövetség, emlékeztetve arra, „Orbán Viktor miniszterelnök azt ígérte, hogy Magyarország ’az első adandó alkalommal’ cselekedni fog”. A kormánypárti képviselők azonban bojkottálták az ülést, ám ott volt Pressman, és vele együtt több további NATO-tagállam budapesti nagykövete is, köztük a szlovák (ennyit az Orbán-Fico tengelyről) és a lengyel. Utána az amerikai nagykövet röviden nyilatkozott a sajtónak, mondván: „Svédország csatlakozása a NATO-hoz olyan kérdés, ami közvetlenül érinti az Egyesült Államok biztonságát és az egész szövetségünk biztonságát...Mi továbbra is közelről figyeljük (az eseményeket), és azt várjuk, hogy Magyarország gyorsan cselekedjen.” 

Még ugyanaznap hasonló tartalmú nyilatkozatot tett Vedant Patel, helyettes külügyi szóvivő, aki washingtoni sajtótájékoztatóján egy kérdésre szintén csalódottságát fejezte ki, emlékeztetve: „Magyarország kijelentette, hogy támogatja Svédország NATO-csatlakozását, és azt is elmondta, hogy Svédország teljesítette vállalásait, és kész a NATO szövetségesévé válni. Úgy gondoljuk, hogy Svédország NATO-csatlakozásának ügye eldőlt, és reméljük, hogy gyorsan túl tudunk jutni ezen a végső folyamaton”.

További momentumokat is fel lehetne idézni a kapcsolatoknak az utóbbi időszakban tapasztalt mélyrepülését illusztrálandó (kezdve Orbánnak és embereinek a jelenlegi amerikai adminisztráció elleni, az elnökséget újból megcélzó Trump melletti kiállásával), de a fentiek is egyértelműen mutatják, hol tartunk ma. Hogyan értékelendő mindez? Mi várható? Radványi Miklóst kérdeztük. 

A konzervatív közíró szerint már önmagában az is meglehetősen szokatlan, hogy a Kongresszus és különösen a Szenátus (annak vannak az alkotmányban lefektetett jogosítványai a külpolitikát illetően) ennyire napi szinten belefolyik a külpolitika irányításába, ami ugyanis elnöki hatáskör. Az is jelzésértékű, hogy kétpárti az egyetértés, mind a demokrata, mind a republikánus párt szenátorai fontosnak tartották közös nyilatkozatokban megnyilvánulni Magyarország kérdésében. „Ez persze nem véletlen, mára már az egész Szenátus, az egész Kongresszus is teljesen Orbán ellen fordult, nincs a Kongresszusban már egyetlen barátja sem” – szögezte le, emlékeztetve arra, hogy ez azért fontos, mert a kassza kulcsa a Kongresszusnál van. 

Nem véletlen – tette hozzá –, hogy ma már vicc kering Magyarországról, Orbánról – s ezt egy, a Kongresszusban, azon belül egy magas rangú és befolyásos szenátor mellett dolgozó régi kollégájától hallotta. A régebbi vicc némileg módosított változata a következő: „Hány pszichiáter kell ahhoz, hogy becsavarjanak egy villanykörtét? – Egy, de ehhez a villanykörtének meg kell változnia. És hány magyarra van szükség ahhoz, hogy becsavarjanak egy ugyanolyan villanykörtét? – Egyre sem, mert a magyarok évszázadokon keresztül hozzászoktak ahhoz, hogy sötétségben élnek, és ezért mindig másokat hibáztatnak”. 

Washingtonban ma már tisztában vannak azzal, hogy Orbán gátlástalanul próbálja nemzetközileg felértékeltetni önmaga érdekeit, a lépéseit az is motiválja. „Az orbáni külpolitika nem a realitások talaján áll, hanem fantazmagóriákra épül, ami ahhoz vezetett, hogy Magyarország és Orbán teljesen izolálta magát mind a NATO-ban, mind az EU-ban, és ez nem fog megváltozni, ameddig Orbán Magyarország miniszterelnöke” – szögezte le Radványi. Washington pedig úgy döntött, hogy bekeményít, mert – ahogy Pressman is mondta – az amerikai biztonsági érdekeket is sértik már a magyar lépések, Orbánék mindkét szövetségi szervezetet belülről próbálják aláásni. 

Ez a bekeményítés több dolgot is eredményezhet – derült ki Radványi szavaiból. Ilyen lehet a vízumkényszer visszaállítása, vagy éppen az amerikai cégek magyarországi jelenlétének a mainál kritikusabb kezelése abban az esetben, ha magyar cégekkel akarnak együttműködni. És ugyanígy vica versa, amikor magyar cégek Amerikában akarnak terjeszkedni. Sajnos a magyar cégeket lassan egy kalap alá veszik az orosz és a kínai cégekkel, és emiatt szigorúbb felügyelet alá helyezhetik azokat, azt vizsgálva, vajon nem működnek-e együtt az orosz és a kínai kémszervezetekkel.

Ezen túl, az USA-nak megvannak azok az eszközei, amelyekkel a Magnitsky-törvény alapján Orbánnal és az őt körülvevő csappattal szemben közvetlen szankciókat tudnak bevezetni – mondta az a Radványi, aki elsőként nyújtott be – évekkel ezelőtt – beadványt, kérve, vizsgálják meg a törvény alkalmazásának  lehetőségét Orbánnal és több családtagjával, politikustársával szemben. (Erről itt olvashatnak bővebben.) 

Az Egyesült Államok pénzügyminisztériumában működik egy, a korrupció és a pénzügyi bűncselekmények ellen fellépő főosztály – emlékeztetett Radványi, ő maga 14 évig dolgozott ott, megszakítva a Fehér Házban töltött három évvel. „Ennek alapján pontosan tudom, hogy milyen vaskos aktákat tud produkálni ez a részleg, milyen hatékonyak az ott dolgozók, amikor a célszemélyek után nyomoznak, adatokat gyűjtenek róluk, és előkészítik az esetleges szankciókat” – mondta. Hozzátette: „szent meggyőződésem, hogy Orbánnak, közvetlen munkatársainak és családtagjainak nagyon vaskos aktái vannak, s ezek pontosan tartalmazzák, hogy mikor, hol és mit követtek el”, majd megjegyezte, hogy tapasztalatból tudja, egy kis papírfecni alapján is vissza tudják göngyölíteni a pénzek eredetét egészen a forrásig.